Működnek a szigorúbb intézkedések, kétharmadával több "túlsúlyos gépszörnynek" állta útját a közlekedési hatóság - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) csütörtökön az MTI-vel.

A közlemény szerint megerősített jogszabályi felhatalmazásával élve a közlekedési hatóság egy éve léphet fel hatékonyabban a balesetveszélyes "horrorkaravánokkal" szemben. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium közúti ellenőrei tavaly 179 járműszerelvényt tartóztattak fel, véget vetve közlekedésbiztonsági szempontból rendkívül kockázatos útjuknak. "A hajmeresztően felelőtlen üzemeltetőkre" 2021-ben csaknem 100 millió forint bírságot szabtak ki, gyakran több jogsértés miatt is - ismertették.  

Közölték: a "horrorkaravánok" szinte kizárólag külföldi járművek által vontatott járműszerelvények. Vezetőik jellemzően Nyugat-Európában felvásárolt, gyakran üzemképtelen használt autókat juttatnak el a keleti célországokba úgy, hogy egyszerre többet szállítanak egymás mögé kapcsolt pótkocsikon, rakományukat hevenyészetten rögzítve.

A lelkiismeretlen ügyeskedők Magyarországon is súlyosan veszélyeztetik a közlekedés biztonságát. A tavaly január végén hatályba lépett előírás új járműkategóriákra terjesztette ki a szabálytalan vontatást végző, műszakilag nem megfelelő, túlsúlyos és túlméretes járműszerelvények ellenőrzésének és szigorúbb szankcionálásának lehetőségét.

Így egy éve már a személygépkocsikból vagy kisteherautókból álló "horrorkaravánokra" is kiszabható az akár 500 ezer forintos közigazgatási bírság. 2021 februárjától a rendőrség és a közlekedési hatóság visszatarthatja a járműveket, rendszámukat és forgalmi engedélyüket elveheti. A továbbhaladás kötelező feltétele a bírság megfizetésén túl a közlekedésbiztonságot veszélyeztető állapot megszüntetése.  

A tájékoztatás szerint az innovációs tárcánál működő közlekedési hatóság munkatársai 2021-ben az esetek mintegy felében marasztaltak el kizárólag tömeg- vagy mérettúllépés miatt "horrorkaravánokat". A sofőrök harmada a vezetési és pihenőidőre vonatkozó rendelkezéseket is megszegte. Több szabálysértőnél fordultak elő további - dokumentációs és műszaki - hiányosságok.

A többletjogosítványoknak köszönhetően a hatóság munkatársai a tavalyelőttinél kétharmadával több szabálysértőt kaptak el, túlnyomó hányadukat a délkeleti országrészben. A tetemes bírságok visszatartó erejét növeli, hogy azokat a tetten érés helyszínén szabják ki és fizettetik meg.  

A szakemberek eredményesen léptek fel a túlrakodott, 3,5 tonnás kisteherautókkal manőverezőkkel szemben is. Ezen járművezetők kedvét tavaly 283 esetben mintegy 114 millió forintnyi bírsággal vették el a balesetveszélyes gyakorlatoktól - közölte az ITM.  

A közlekedési hatóság a nagyobb nemzetközi forgalmat bonyolító utak mentén folyamatos jelenléttel igyekszik visszaszorítani a kockázatos felelőtlenséget. Az országutakon tavaly kiszűrt esetekről a minisztérium Facebook-oldalán érhető el "kedélyborzoló" fotóválogatás - olvasható a közleményben.

Forrás: MTI

Fotók: Innovációs és Technológiai Minisztérium

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 75 100 444 megtekintés

Videó: 48 325 289 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen6924076

Jelenleg az oldalon

9
Online

Interreg CE1013 REFREsh