Nyolc tájegység negyven helyszínén történtek csaknem négyszázmillió forintból fejlesztések a Natura 2000 hálózat dél-dunántúli infrastruktúráján az elmúlt bő két évben - közölte a beruházásokat megvalósító Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatósága (DDNPI) az MTI-vel.

Közleményük szerint a Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Program (KEHOP) 387 millió forintos keretéből megvalósult fejlesztések során a térség emblematikus turistacélpontjai bővülhettek és újulhattak meg.     

A nemzeti park kezelésében lévő Natura 2000 területek népszerűsítését és az ott fellelhető természeti értékek bemutatását célzó program részeként a Villányi-hegységhez tartozó Szársomlyó fokozottan védett természeti területhez kapcsolódva a nagyharsányi szoborparkban új fogadóépület és panoráma sétány létesült.     A Mecsekben, a Jakab-hegyen megújult a turistapihenő, elkészült az óbányai-völgyben épült új esőbeálló és a felújított Cigány-hegyi kilátó, továbbá új kilátó pavilon létesült a pécsi Pintér-kertben.     

Új kilátó épült, vagy újult meg emellett Drávaszentesen, a Tolna megyei Pacsmagi-halastavaknál, Bátán és a Gemencben, továbbá madármegfigyelő lesállást, valamint pallósort adtak át a dávodi Földvári-tavi madárparadicsomnál.    

A természetismeret és a szemléletformálás elősegítésére, egyúttal a kulturált természeti turizmus feltételeinek és színvonalának javítására a 2020-2021 évek során Baranya, Somogy és Tolna megye számos védett, ökoturisztikailag is jelentős pontján többek között tájékoztató táblákat pad-asztal garnitúrákat, tűzrakó helyeket és szemétgyűjtőket telepítettek - olvasható a közleményben.

Forrás: MTI

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 56 504 715 megtekintés

Videó: 33 550 208 megtekintés

Látogatók

Összesen5582776

Jelenleg az oldalon

11
Online

Interreg CE1013 REFREsh