A jelenleginél szigorúbb előírásokat javasol a téligumi-használatra a Magyar Gumiabroncs Szövetség (HTA) a közlekedésbiztonság érdekében.

Morenth Péter, a HTA ügyvezető elnöke háttérbeszélgetésen, kedden Budapesten azt is elmondta, hogy a gumiabroncs-gyártókat tömörítő szervezet erről egyeztetést kezdeményezett a kormánnyal.

Hozzátette: a szövetség üdvözli a fővárosi önkormányzat rendeletét, miszerint kötelező lesz a budapesti taxik számára a téligumiabroncs-használat idén október 15-től, de szerinte ezt a teljes autóstársadalomra ki kellene terjeszteni, vagy legalábbis szigorítani kellene az előírásokon.

Rámutatott ugyanakkor: a taxisok többsége eddig is használt téli-gumit, ezért a rendeletnek nem lesz számottevő forgalomnövelő hatása.

Becslésük szerint tavaly az autósok 40 százaléka nem téligumival közlekedett. Arról nincs pontos adat, hogy a nem megfelelő (téli-)abroncs használata hány balesetet okozott.

A szövetség becslése szerint a gumiabroncs-iparág tavalyi belföldi és exportértékesítésének értéke 365 milliárd forint volt. A szegmens a bruttó hazai termék (GDP) 2-3 százalékát adja évente. Az iparágban foglalkoztatottak száma Magyarországon közvetlenül 5000 fő, közvetve 10-15 ezer embernek adnak munkát.

A piac 80 százalékát lefedő hét hazai tagvállalat - Apollo Vredestein, Bridgestone, Continental, Goodyear-Dunlop, Hankook, Michelin, Pirelli - tavaly 1,99 millió gumiabroncsot adott el az országban.

Rábai Dániel, a HTA elnöke, a Continental ügyvezető igazgatója szerint a téli-gumik használata 5 százalékkal nő az idén részben a tervezett kommunikációs kampányuk eredményeként. Tájékoztatása szerint a kereskedőknél tavalyról felhalmozódott nyári készletek miatt a gyártóknál az év első hat hónapjában 1,3 millióról 10,1 százalékkal esett vissza a személyautókra eladott gumiabroncsok száma Magyarországon, míg Európában 6 százalékos csökkenést mutattak ki június végéig. A teherautó-gumik piacán a szakember szerint két-számjegyű növekedés tapasztalható, de kényszervásárlásokról lehet beszélni, elsősorban a korábban visszatartott vásárlások miatt.

A Magyar Gumiabroncs Szövetség (Hungarian Tire Association-HTA) két éve alakult az iparág törvényes érdekeinek képviseletére.

Forrás: MTI

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 75 751 374 megtekintés

Videó: 48 952 050 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7032005

Jelenleg az oldalon

5
Online

Interreg CE1013 REFREsh