Weboldalunk első verzióján megosztottuk látogatóinkkal a Magyar Futár digitalizált változatát, ami az új oldalra most ismét felkerült. Több olvasónk is hiányolta már, de csak mostanra sikerült újra böngészhető állapotba rendezni ezt a ritkaságnak számító újságot.

A Komló Média szerkesztői korábbi céljuknak megfelelően szeretnék elérhetővé tenni és megismertetni olvasóikkal ezt a történelmi dokumentumot.

Hogy mi is az a Magyar Futár?

A Magyar Futár 1941. május 29-től jelent meg, akkor még 70 000-es példányban. A kor legolvasottabb dokumentumújságja volt. Annyira népszerű volt a magyar emberek körében, hogy 1944-re elérte a 2 000 000 olvasót. Ezt a számot az 570 000-es példányszámhoz vetítik a szakemberek. A példányszámot folyamatosan növelni kellett, mert az újságárusoknál a megjelenés első óráiban elfogyott minden példány.

A hetilap rengeteg fotóval és cikkekkel mutatta be az akkori Magyarország hősies küzdelmét a bolsevizmus ellen. A Magyar Futárban folyamatosan megjelentettek 100 évvel azelőtti (1841-1844!) cikkeket, szemelvényeket az 1840-es évek aktualitásaiból is.

Rajniss Ferenc főszerkesztő tulajdonos 1939-1945-ig országgyűlési képviselő volt, majd az Imrédy Béla vezette Magyar Megújulás Pártja tagja lett, később a párt irányítója. 1944. október 16. – 1945. március 7-ig vallási és közoktatási miniszter.

1941-ben Bárdossy László miniszterelnök engedélyével indult el a minden várakozást felülmúló Magyar Futár (a szerk.: ma bármelyik magyar lap örülne, ha csak megközelítené eladott példányszámaival a Magyar Futárt!). A háború utáni tisztogatások idején Rajniss Ferencet, mint háborús bűnöst, kötél általi halálra ítélték és kivégezték.

A háború utáni években az újság birtoklása is bűncselekménynek számított, ezért is csak a padlásokon rejtegetett példányok maradtak fenn.

A korhű újság az ezen korszak után érdeklődő embereknek hasznos olvasmány.

Ahogy Napóleon mondta: „A történelem az, amit a győztes hatalmak leírnak…”, és ez valahol most is igaz. 1956-ot is tanultuk ellenforradalomnak, majd forradalomnak… és sorolhatnánk sok-sok magyar történelmi eseményt.

 

Archívumunk itt érhető el: Magyar Futár

Tafedim tea

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Látogatók

Összesen3226140

Jelenleg az oldalon

6
Online