A Szent Korona volt a témája annak az előadássorozatnak, melyet dr. Bakos Batu, a Szent Korona Lovagrend nagymestere tartott városunkban. A Komlói Jobbik kezdeményezésére létrejött előadások első felvonásaiban a diákok, este a felnőtt lakosság ismerkedhetett meg a magyar államiság jelképének kultúrkörével.

Tasnádi László, a Jobbik önkormányzati képviselője köszöntőjét követően dr. Bakos Batu nagymester rendhagyó történelemóra keretében – jobbára a tankönyvekben nem szereplő ismeretekkel – bővítette a színház széksorait zsúfolásig megtöltő fiatalok ismeretét.

Az előadó szerint, egy kevésbé ismert elméletből kiindulva, a koronát egy kaukázusi műhelyben készítették, és az avaroké volt. Az avar kagán 796-ban vitte ajándékba Nagy Károlynak Aachenbe, akit III. Leó pápa ezzel koronázott meg. III. Ottó császár 1000-ben megtalálta Nagy Károly sírját és benne a koronát, amelyet elvitt II. Szilveszter pápának, aki ezt küldte Szent Istvánnak.

A korona viszontagságos történetének áttekintése után Simák Rita – a szintén jelenlévő Hummel Gizella ötvösművész, és az általa készített másolatok segítségével – mutatta be a hallgatóságnak a koronázási ékszereket, a koronán megtalálható jelképrendszert.

A gimnáziumba szervezett harmadik előadást követően dr. Bakos Batu már a Német Klubban, a felnőtt lakosság előtt beszélt a Szent Koronáról, mint a nemzet testéről, mint egy önálló személyiségről. A nagymester felhívta a figyelmet arra, hogy egyedül a Szent Korona képes egyesíteni a nemzedékeket, vagyis a nemzetet, beleértve a ma élő magyarságot, a temetőkben nyugvókat, valamint az utánunk jövő generációt.

Konyári Zsolt, a Jobbik helyi elnöke sikeresnek ítélte meg az előadássorozatot, ugyanakkor fájlalta, hogy a komlói közélet szereplői közül igen kevesen érdeklődtek az államiság jelképéről tartott előadások iránt.

A Jobbikhoz köthető hír, hogy a párt október 21-én 17 órától, a Városház téren tartja az 56’-os rendezvényét, melyen beszédet mond Murányi Levente országgyűlési képviselő, Barkó Béla megyei elnök, illetve Horváth Norbert, az Új Magyar Gárda megyei kapitánya.

Forrás: komlo.hu

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 75 060 101 megtekintés

Videó: 48 279 003 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen6918500

Jelenleg az oldalon

2
Online

Interreg CE1013 REFREsh