Először figyelhették meg, ahogy egy fekete lyuk felfal egy neutroncsillagot

Először figyelhették meg, ahogy egy fekete lyuk "felfal" egy neutroncsillagot

Először figyelhették meg tudósok, amint egy fekete lyuk "felfal" egy neutroncsillagot. A kozmikus esemény feltehetőleg mintegy 900 millió éve történhetett, de a Földön a LIGO és Virgo gravitációshullám-obszervatóriumok csak augusztus 14-én észlelték a jeleit - adta hírül a space.com hírportál. Az első feltételezések és a további vizsgálatok nyomán a tudósok úgy vélik, hogy a hullámokat egy fekete lyuk és egy neutroncsillag egybeolvadása okozta.    A tudósok azt megerősítették, hogy a LIGO és a Virgo egy gravitációshullám-jelöltet érzékelt - mondta Christopher Berry, a LIGO kutatócsoport tagja, az Északnyugati Egyetem fizikusa a space.com-nak. "Kezdeti becsléseink szerint úgy tűnik, hogy egy potenciális neutroncsillag-fekete lyuk binerről van szó" - hangoztatta.    2015-ben - mintegy száz évvel az után, hogy Albert Einstein először feltételezte a gravitációs hullámok létét - az Egyesült Államokban lévő LIGO obszervatórium először észlelt ilyen hullámokat. Azóta a tudósok rendszeresen észlelnek gravitációs hullámokat. Azonban még nagyon bonyolult és időigényes meghatározni, hogy milyen jellegű kételemes összetevő egyesülése okozza azokat a "trillázó" jeleket, amelyeket a LIGO és az olaszországi Virgo észlel - mondta Berry.    Korábban érzékelték már két fekete lyuk egybeolvadását és két neutroncsillag egyesülését. Még soha nem erősítették meg azonban feketelyuk-neutroncsillag-rendszer észlelését. Ebben a rendszerben a fekete lyuk "megeszi" a neutroncsillagot.    A kutatók szerint e rendszer objektumai neutroncsillagok, amelyek háromszor nagyobbak lehetnek a Nap tömegénél, valamint fekete lyukak, amelyek legalább ötször nagyobbak a Nap tömegénél. Mivel azonban még soha nem figyeltek meg ekkora méretű fekete lyukat és neutroncsillagot, a kutatók nem tudják, mekkora lehet a fekete lyuk minimális tömege és a neutroncsillag maximális tömege.    2016 februárjában jelentették be Washingtonban, hogy 2015. szeptember 14-én a LIGO tudósainak két fekete lyuk összeolvadása révén sikerült először közvetlenül megfigyelniük a gravitációs hullámokat egy a Földtől 1,3 milliárd fényévnyire lévő galaxisban. Ezzel végre közvetlen bizonyítékot találtak az Albert Einstein által 1916-ban megjósolt gravitációs hullámok létezésére, vagyis a téridő görbületének hullámszerűen terjedő megváltozására.     A felfedezésért a LIGO három tudósa, Barry C. Barish, Kip S. Thorne és Rainer Weiss fizikai Nobel-díjat kapott 2017-ben. Azóta a LIGO/Virgo detektorok hálózata felfedezett kilenc további feketelyuk-egybeolvadást és két neutroncsillag robbanásszerű összeütközését.    A LIGO Tudományos Együttműködésben több mint ezer ember vesz részt 83 intézményből és 15 országból, Magyarországról a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem és a debreceni MTA Atommagkutató Intézet összefogásában működő Eötvös Gravity Research Group (EGRG), valamint a Szegedi Tudományegyetem LSC csoportja és az MTA Wigner Fizikai Kutatóközpont. A gravitációs hullámok felfedezése tudománytörténeti jelentőségű esemény volt, új korszakot nyitott a világűr kutatásában: eddig nem látott kozmikus események és objektumok váltak megfigyelhetővé. Forrás: MTI / space.com

Izrael után Magyarországon a legmagasabb a zsidó leszármazottak aránya

Izrael után Magyarországon a legmagasabb a zsidó leszármazottak aránya

Egy egymillió nyolcszázezer ember DNS-ét feldolgozó tanulmány szerint száz ország közül Izrael után Magyarországon a legmagasabb a zsidó leszármazottak százalékos aránya - jelentette a Jediót Ahronót című izraeli újság honlapja, a ynet kedden.A MyHeritage nevű, genetikai alapú családfakutatással foglalkozó szervezet felmérése szerint Izrael után a népességhez viszonyítva Magyarországon él a legtöbb zsidó leszármazott, több, mint az Egyesült Államokban. Az eredmény még a kutatókat is meglepte - tette hozzá az újság.    A MyHeritage a kutatást közösen végezte Daniel Sztacki statisztikussal, a Zsidó Nemzetpolitikai Intézet (The Jewish People Policy Institute, JPPI) demográfiai szakértőjével, az európai -askenázi - zsidóság demográfiáját vizsgáló részleg vezetőjével.    A DNS-tesztet beküldő 4981 magyarországi lakos 7,6 százalékánál találták legalább 25 százalékos askenázi zsidó származást - ami azt jelenti, hogy legalább egy askenázi, vagyis európai zsidó nagyszülője volt. Ez az érték jelentősen magasabb, mint az Egyesült Államokban mért 3,5 százalék vagy a Kanadában mért 3,0 százalék.    Azoknak az aránya, akiknél a gének legalább 10 százalékban askenázi zsidó származásra utaltak, Magyarországon eléri a 12,5 százalékot, szemben a mindössze 4,7 százalékos amerikai vagy 4 százalékos kanadai aránnyal.    A Magyarországról küldött minták 4,2 százaléka legalább 50 százalékos zsidó-askenázi etnikai háttért mutatott, az Egyesült Államokból érkezőknek csak a 2,3 százaléka.    A tanulmány következtetései és a korábbi becslések közötti óriási eltérés azt mutatja, hogy Magyarországon különösen sok ember van, aki egyáltalán nem ismeri a zsidó gyökereit, vagy akiknek zsidó örökségét a szülők vagy a nagyszülők tudatosan eltitkolták a holokauszt emléke és az antiszemitizmustól való intenzív félelem miatt - írta a lap.    A kutatást irányító Daniel Sztacki ugyanakkor rámutatott, hogy az ilyen típusú genetikai teszteket általában a jól képzett népesség végzi el, így ők a kutatásban túlreprezentáltak lehetnek.    Mindezek figyelembevételével a tanulmány arra a következtetésre jutott, hogy a legalább 50 százalékban askenázi zsidó származású emberek száma Magyarországon eléri a 130 000-et. Ez a szám jelentősen magasabb a korábbi becsléseknél.    "A DNS-vizsgálatban részt vevők egy része számára nagy meglepetés az eredmény, de nagy meglepetés a demográfusok számára is" - mondta Daniel Sztacki.    "A holokauszt után sok magyar túlélő vándorolt ki Izraelbe, köztük olyanok, akik közéleti és szellemi vezetőkké váltak, akik nagy befolyással voltak a fiatal Izraelre: Efraim Kishon, Mose Stern kántor, Zeév és Dosh karikaturisták, Tomi Lapid és még sokan mások. De Magyarországon továbbra is aktív zsidó közösség maradt, amelyhez számos izraeli vállalkozó csatlakozott az évek során, a Szovjetunió összeomlása után. Azonban az intenzív antiszemitizmus miatt, amely mindig is jelen volt Magyarországon, és az utóbbi években fokozódott, általános volt az a vélemény, hogy az országban alig ötvenezer zsidó van" - írta kommentárjában a ynet.    Noha a 2013. évi népszámlálásnál csak 10 965-en vallották magukat zsidónak, Kovács András professzor becslése szerint a valóságban 73-138 ezer között van az egy zsidó szülővel rendelkezők száma, ami egyezést mutat a MyHeritage genetikai teszteken alapuló következtetésével - derül ki a cikkből.    Egy, a tesztet elvégző - a hetvenes éveiben járó - budapesti lakos, aki csak nevének kezdőbetűit árulta el a ynetnek, azt mondta, eddig úgy tudta, hogy gyermekként katolikusnak keresztelték meg. A teszt eredményeinek kézhezvételekor megdöbbent, mert kiderült, hogy 100 százalékban zsidó, pontosabban 98 százalékban askenázi és két százalékban spanyol zsidó származású.    "Soha nem vettem részt zsidó szertartásokon, és jelenleg megpróbálom megemészteni" az eredményt - mondta. "A családomban senki sem beszélt zsidó gyökerekről. A szüleim a felelősek azért, hogy nem zsidóként nőttem fel, másrészt megértem a döntésüket, mert apám oroszországi munkatáborban volt"- jelentette ki.Forrás: MTI

Az összeomlás szélén áll a régi csernobili szarkofág

Az összeomlás szélén áll a régi csernobili szarkofág

Ha ráomlik a romos reaktorra, nagyon nehézzé teheti a jelenleg folyó ártalmatlanítási munkálatokat.1986-ban a csernobili balesetet követő hónapokban a szovjetek egy ideiglenes struktúrát húztak fel a 4-es reaktor épülete köré annak érdekében, hogy amennyire lehet elzárják a környezettől a reaktorból kikerült radioaktív anyagtömeget és a létesítmény eddigre erősen sugárszennyezett külső anyagait.Ezen a szarkofág körül 2016 novemberében egy új, modernebb védőburkot helyeztek el, hogy ezen belül folytassák a reaktor és romjai ártalmatlanítását. Ennek biztonságos végrehajtását azonban nagyon megnehezítheti, ha a belső szerkezet magától összeomlik, amire a telepet kezelő cég friss közleménye szerint egyre nagyobb az esély. A régi szarkofágot úgy rakták össze, hogy annak elemeit csak a gravitáció tartja helyükön, és minden egyes instabil belső elem eltávolításával nő az összeomlás kockázata, ami nagyon erős sugárzás felszabadításához vezethet az új védőstruktúrán belül, mondják a szakértők.Az új, 275 méter széles, 108 méter magas, 36 ezer tonnás „dómot” három évvel ezelőtt emelték, a tartószerkezetet gyakorlatilag egyben, síneken tolva a régi szarkofág fölé, majd gyorsan hozzáadva a borítást. Az új létesítmény célja egyrészt, hogy legalább 100 évig védelmet nyújtson a reaktorból jövő sugárzástól, másrészt belül megkezdődött a romok ártalmatlanításának tervezett utolsó szakasza is, amelynek végső munkálatait idén júliusban kezdték el.A munka nagyrészt távirányított darukkal folyik, amelyek bontják az instabil részeket, amelyeket aztán ártalmatlanítanak és biztonságos hulladéktárolókba szállítanak. A munka során vették észre, hogy a régi szarkofág egyre ingatagabb, és félő, hogy rövidesen a romokra omlik. Az új védőépületnek köszönhetően ez nem jelent nagy veszélyt a külvilágra, a belső munkát azonban sokkal nehezebbé teheti.A csernobili atombaleset óta a becslések szerint mintegy 235 milliárd dollár ment el a kríziskezelésre és az ártalmatlanítási munkálatokra. Az új védőstruktúra létrehozása 2,3 milliárd dollárba került, a katasztrófa gazdasági hatásait ugyanakkor lehetetlen felmérni. Hogy hányan halhattak meg a baleset következtében, az komoly vita tárgyát képezi, de egy 2006-os kutatás szerint összesen mintegy 16 ezer áldozata lehetett a felszabaduló sugárzásnak.Forrás: ipon.hu / chnpp.gov.ua

Jönnek a génmódosított babák

Jönnek a génmódosított babák

Egyre valószínűbb, hogy a tiltások ellenére hamarosan beindul az üzletág.Tavasszal mi is beszámoltunk arról, hogy még a kutatótársadalmon belül is meglehetősen nagy az ellenállás a genetikailag módosított embriókkal, pontosabban az ehhez kapcsolódó szolgáltatások bevezetésével szemben, így az eddigi próbálkozások egyhamar nem vezetnek sikerre. Mégis, a jelek szerint az érdeklődés is növekszik, ez pedig idővel elvezethet az új üzletág megjelenéséhez. Egy igencsak érdekes írás jelent meg a Science magazin oldalán, amelyben több kutató korábbi erőfeszítéseit, illetve hivatalos kijelentéseit veszik sorra. Ebből azt sejthetjük, hogy több szakember komolyan próbálkozik az új vállalkozások beindításával, ezzel kapcsolatban tavaly már konkrét lépések is történtek, mégpedig több különböző országban, bár az ellenintézkedések miatt hivatalosan nem sikerült elérni a nagy áttörést. Példaként említik, hogy az azóta nagy botrányba keveredett He Jiankui már egy évvel ezelőtt találkozott egy kínai-amerikai kollégájával, beszélgetéseik során pedig tajvani vagy kínai helyszínen képzelték el egy új központ létrehozását, amely idővel beindítaná az új „babaturizmust”. Novemberben dugába dőltek a kezdetleges tervek, viszont nem ez volt az egyetlen ilyen próbálkozás. A nyilvános visszhang egyértelműen negatív, itt még a WHO első embere is leszögezte, hogy az úgynevezett dizájnerbébik létrehozása felelőtlen lépés lenne, bár egyes kínai felmérések szerint a lakosság 60 százaléka pozitívan viszonyul ahhoz, hogy kifejezetten a különböző betegségek elleni védelem, illetve immunitás céljából módosítsák az embriókat. Több szakértő úgy véli, hogy gyakorlatilag elkerülhetetlen az új klinikák megjelenése, ezek akár titokban is megkezdhetik működésüket, az első kísérletekre pedig már eleve sor került, az amerikai tiltást megkerülve ugyanis 2018-ban Mexikóban és Ukrajnában végeztek el ilyen beavatkozást, azt pedig nyilván senki nem tudja, hogy titokban mely egyéb helyszíneken zajlanak hasonló munkálatok (esetleg bizonyos kormányok közvetlen támogatásával). Novemberben Jiankui bejelentette, hogy génmódosított ikreket hoztak napvilágra, ezt követően azonban a kínai hatóságok letartóztatták a kutatót, itt pedig a vádemelés következik a sorban, miközben valószínűleg folyamatos megfigyelés alá helyezték őt. A szélesebb körben megjelenő szolgáltatás egyelőre várat magára, nem lenne azonban nagy meglepetés, ha viszonylag rövid időn belül felbukkannának az első ilyen központok.Forrás: sg.hu / sciencemag.org / who.int

Eddig láthatatlan, hatalmas ősi galaxisokat fedeztek fel

Eddig láthatatlan, hatalmas ősi galaxisokat fedeztek fel

Harminckilenc, korábban láthatatlan, hatalmas ősi galaxist fedeztek fel japán kutatók. Ez az első eset, hogy ennyi galaxist fedeznek fel egyszerre. "Ez az első alkalom, hogy nagy tömegű galaxisok létét ilyen nagy számban sikerült megerősíteni a 13,7 milliárd éves univerzum első 2 milliárd évéből. Ezek a galaxisok korábban láthatatlanok voltak számunkra" - fogalmazott Vang Tao, a Tokiói Egyetem kutatója, az Atomenergia-bizottság és a Japán Nemzeti Csillagvizsgáló munkatársa, a felfedezésről a Nature tudományos lapban szerdán megjelent tanulmány szerzője.    "Ez a felfedezés szembemegy a jelenlegi modellekkel, amelyek a kozmikus evolúció ezen szakaszára vonatkoznak, és segít megérteni bizonyos részleteket, melyek eddig hiányoztak" - tette hozzá.    A szupernagy tömegű fekete lyukakkal és fekete anyaggal összeköttetésben lévő galaxisoknak az ilyen mértékű elterjedtsége ellentmond az univerzum jelenlegi modelljének - írja a CNN.com.    Korukból és távolságukból adódóan ezek a hatalmas tömegű galaxisok rejtve voltak, mivel fényük gyenge és elnyújtott. Ilyen távolságból ugyanis a fény infravörössé válik, ráadásul az univerzum is tágul, ami miatt nő a távolság.    "Ezeknek a galaxisoknak a fénye nagyon halvány és nagy hullámhosszú, láthatatlan a szem számára és nem érzékelhető a Hubble által sem" - mondta Kohno Kotaro, a Tokiói Egyetem tudósa. Ezért az Atacamai Nagyméretű Milliméteres/Szubmilliméteres Hálózatot (ALMA) használták, amely ideális az ilyen jellegű objektumok megfigyelésére.    A galaxisok tanulmányozása több információt szolgáltat a szupernagy tömegű fekete lyukakról is.    "Minél nagyobb tömegű egy galaxis, annál nagyobb tömegű a szívében lévő szupernagy tömegű fekete lyuk. Tehát a galaxisok fejlődésének tanulmányozása révén többet megtudhatunk a szupernagy tömegű fekete lyukakról" - mondta Kohno. Forrás: MTI / nature.com

Donald Trump zároltatta a venezuelai kormány minden vagyonát

Donald Trump zároltatta a venezuelai kormány minden vagyonát

Donald Trump amerikai elnök rendelettel hétfőn este zároltatta a venezuelai kormány minden vagyonát.  "Úgy döntöttem, hogy mivel Nicolás Maduro törvénytelen rezsimje továbbra is visszaél a hatalmával, Venezuela kormányának minden vagyonát zároltatom" - írta Trump a közleményben, amelyet levél kíséretében megküldött a képviselőház demokrata párti elnökének, Nancy Pelosinak is.         Az elnöki rendelet értelmében a venezuelai kormányzat javait, értékpapírjait - egyszóval vagyonát - nem lehet az országból "átutalni, kivinni, visszahívni vagy bármiféle módon manipulálni".         Közleményében Donald Trump azzal vádolta a Maduro-kormányt, hogy "emberi jogi visszaéléseket követ el, önkényesen tartóztat le és vet börtönbe venezuelai állampolgárokat, korlátozza a sajtószabadságot, és folyamatosan megkísérli aláásni Juan Guaidó ideiglenes elnököt és a demokratikusan megválasztott venezuelai nemzetgyűlést".    Guaidó az ellenzéki többségű venezuelai parlament elnöke, és januárban Venezuela ideiglenes vezetőjévé kiáltotta ki magát. Az Egyesült Államok mellett több ország őt ismeri el a dél-amerikai állam átmeneti vezetőjeként.    John Bolton amerikai nemzetbiztonsági tanácsadó hétfőn egy limai konferencián Iránhoz, Szíriához és Észak-Koreához  hasonló "latorállamnak" minősítette Venezuelát, és  felszólította  Oroszországot, hogy  ne támogassa  Madurót.     Bolton úgy vélte: Maduro rendszere a végét járja, és a venezuelai elnök csupán azért bocsátkozik tárgyalásokba az ellenzékkel, hogy időt nyerjen. Leszögezte, hogy Trump hétfőn aláírt elnöki rendeletével az amerikai kormányzat - mivel nemcsak zárolta a caracasi kormány minden vagyonát, hanem megtiltotta külföldi állampolgároknak is, hogy bárminemű pénzügyi tranzakciót hajtsanak végre Caracassal - "biztosítja, hogy Maduro rendszere kifogyjon a fenntartásához szükséges pénzügyi forrásokból".     Hozzáfűzte: Washington meghozta a megfelelő intézkedéseket annak érdekében is, hogy a venezuelai nép továbbra is hozzáférhessen a segélyekhez. Forrás: MTI

Az első atombombát 74 éve dobták le

Az első atombombát 74 éve dobták le

Hetvennégy évvel ezelőtt, 1945. augusztus 6-án reggel fél nyolckor három amerikai repülőgép tűnt fel a japán nagyváros, Hirosima fölött, s közülük az egyik ledobta az első atombombát.Három amerikai repülőgép tűnt fel 1945. augusztus 6-án reggel fél nyolckor a japán nagyváros, Hirosima fölött. Közülük az egyik B–29 típusú, Enola Gay bombázó alacsonyabbra ereszkedett, és „valamilyen tárgyat” dobott le.  Majd 8 óra után 15 perccel és 17 másodperccel a város fölött vakító kékesfehér fény lobbant, mennydörgés szerű hang hallatszott, és az azóta elhíresült gombafelhő szökött az ég felé: 600 méter magasságban felrobbant a Little Boynak elnevezett, 17 ezer tonna TNT-vel egyenlő hatású első atombomba.Az amerikaiak a Manhattan-terv keretében 1942 óta dolgoztak a nukleáris fegyver kifejlesztésén. Az első atombombát 1945. július 16-án robbantották fel az új-mexikói Alamogordo mellett. A fegyver éles bevetését a második világháború végén még mindig rendkívül szívósan harcoló Japán ellen augusztus 5-én engedélyezte Harry Truman amerikai elnök. Hirosima után másodlagos célpontnak Kokurát és Nagaszakit jelölték ki. Augusztus 6-án hajnalban hét B–29-es bombázó szállt fel a Mariana-szigetekhez tartozó Tinian szigetéről, köztük az Enola Gay, bombaterében a 3,6 méter hosszú, 0,7 méter széles, 4,4 tonnás nukleáris fegyverrel, amely a Little Boy nevet kapta.Az áldozatok számáról csak becslések vannakAz első három gép a célpontok feletti felhőzetet ellenőrizte, a második hármas egyike a robbanást vizsgáló tudósokat vitte, a másik a fotózást végezte, a harmadik tartalék volt. Az Enola Gay 9400 méter magasságban oldotta ki a bombát, majd délután három órakor szállt le ismét Tinianon. Parancsnoka, Paul Tibbets ott helyben megkapta a Szolgálati Érdemkeresztet, ő egyébként élete végéig nem bánta meg tettét.A robbanás körzetében 1,2 kilométer sugarú körben minden a földdel vált egyenlővé. Az áldozatok számáról csak becslések vannak: a hirosimai emlékművön 61 443 név szerepel, élelmiszerjegyét 78 150 ember nem váltotta be soha többé, az amerikai felderítés 139 ezerre tette számukat. A többség halálát nem a robbanás okozta, hanem az azt követő tűzvész, épületomlás és pánik. Sokan csak napokkal később, a hőhatás, a lökéshullámok vagy a radioaktív sugárzás következtében, elképzelhetetlen kínok közepette vesztették életüket.Ismeretlen betegségek tűntek felA sugárfertőzés okozta károsodások miatt addig ismeretlen betegségek tűntek fel, a mai napig szedi áldozatait a leukémia, a „hirosimai rák”, és még ma is gyakran születnek gyermekek genetikai torzulásokkal. (A túlélőknek Japánban külön nevük van, ők a hibakusák.) Paradox módon azonban a hirosimai ipari létesítmények szinte érintetlenek maradtak, a hadiüzemek dolgozóinak zöme is túlélte a robbanást.Az atombombát augusztus 9-én Nagaszaki városára is ledobták (az elsődleges célpontnak kijelölt Kokurát az mentette meg, hogy aznap felhő és füst borította), mintegy 60-80 ezer ember vesztette életét. Nukleáris fegyvert háborús körülmények között mindmáig csak e két alkalommal robbantottak fel. Hat nappal később, augusztus 15-én Hirohito japán császár rádióbeszédben jelentette be a feltétel nélküli megadást. A döntésben az atombomba rettentő hatásán kívül az is szerepet játszott, hogy augusztus 8-án a Szovjetunió is hadat üzent Japánnak, végleg kilátástalanná téve a további harcot. A feltétel nélküli kapitulációról szóló dokumentumot szeptember 2-án írták alá, ezzel a csendes-óceáni hadszíntéren is véget ért a második világháború.Máig tartó vitaA vita még napjainkban is folyik arról, hogy szükség volt-e Hirosimában, de főképp három nappal később Nagaszakiban is az atomfegyver bevetésére, és hogy milyen más megfontolások vezették Truman elnököt a parancs kiadásakor. Akadnak, akik szerint a második robbantás hadászatilag nem volt indokolt, mert a vészes üzemanyaghiánnyal küszködő japán hadvezetés a szovjet hadüzenet után már a megadás gondolatát fontolgatta, szerintük az amerikai vezetés inkább az új fegyver lakott területre gyakorolt hatását akarta felmérni, és már a háború utáni erőviszonyokat szándékozott alakítani.Mások szerint viszont a robbanások súlyos véráldozatokat követelő hadműveleteket előztek meg, hiszen az amerikai hadsereg addig csak egyetlen japán területet, az alig ezer négyzetkilométeres Okinava szigetét foglalta el, ami két hónapot vett igénybe, és 12 ezer amerikai katona életét követelte. Az amerikai hadvezetés becslése szerint Japán teljes elfoglalása több százezer amerikai áldozattal is járhatott volna.Új korszak kezdődöttAz szinte biztos, hogy az atombomba hatásának demonstrálása a Szovjetuniónak is szólt, része volt a hidegháborús hatalmi játszmának, bár az amerikai atommonopólium nem tartott sokáig. Szoktak azzal is érvelni, hogy a két bomba robbanásának hatása óvatosságra késztette a politikusokat, és ezzel mintegy megmentette a világot az atomháború rémétől.Az bizonyos, hogy az emberiség 1945. augusztus 6-án egy új korszakba lépett. Augusztus 6-át a Béke Világtanács elnöksége 1978-ban a nukleáris fegyverek betiltásáért folyó harc világnapjává nyilvánította. Az ENSZ közgyűlése 1996. szeptember 10-én fogadta el az atomfegyver-kísérletek teljes tilalmáról rendelkező átfogó atomcsendszerződést, amelyet Magyarország az elsők között írt alá.A legfejlettebb országokat tömörítő hetek csoportja 2016-ban Japánban rendezte csúcstalálkozóját. Május 27-én Barack Obama hivatalban lévő amerikai elnök elsőként kereste fel Hirosimát, ahol megkoszorúzta az atomcsapás áldozatainak emléktábláját, és találkozott hibakusákkal is, de nem kért bocsánatot hajdani elődje, Harry Truman döntéséért.Forrás: hirado.hu / MTI Kapcsolódó hírünk: Nem az atombomba kényszerítette térdre Japánt a II. Világháborúban

Egy évszázadra lesz szükség a leégett szibériai erdők regenerálódásához

Egy évszázadra lesz szükség a leégett szibériai erdők regenerálódásához

Legalább 60 évre, de egyes területeken egy egész évszázadra lesz szükség ahhoz, hogy regenerálódjanak a mostani tűzvész által megsemmisült szibériai erdők - közölte pénteken sajtóosztályán keresztül az Orosz Tudományos Akadémia szibériai tagozatának Krasznojarszki Tudományos Központja (KNC). Az orosz tudósok szerint a fenyők és lombos fák 60-70 év alatt válnak felnőtt növényekké, ám Szibéria északi részén, Jakutföldön és az Evenki Autonóm Körzetben ehhez legkevesebb 100 év szükséges.    "Ezért a tajga jelenleg erdőtüzek által sújtott északi részének lehet, hogy egy évszázad sem lesz elegendő (a regenerálódáshoz)" - idézte az Interfax hírügynökség Alekszandr Brjuhanovot, a KNC erdei tűztani laboratóriumának szakértőjét.     A KNC közleményében rámutatott, hogy miközben a szibériai fenyő- és lombos erdőkben korábban 20-50 éves időközönként történtek tüzek, a mocsaras területeken található erdők pedig 100-150 évenként égtek le, addig a klímaváltozás miatt az eredőtüzek közötti szünet mindössze 5-15 évre rövidült le.    Az orosz Távol-Keleten és Szibériában pusztító erdőtüzek több mint 3 millió hektárt érintenek, a tüzek füstje 800 orosz település és a mongol főváros mellett elérte Alaszkát és Kanada nyugati partvidékét. Vlagyimir Putyin orosz elnök szerdán rendelte el, hogy a hadsereget is vessék be a védekezésben. Amerikai hivatali partnere, Donald Trump ugyanezen a napon felkínálta az Egyesült Államok segítségét az oltáshoz.    Eközben az esőzések az orosz távol-keleti Amur-medencében Blagovescsenszk és Habarovszk környékén áradással fenyegetnek. Makszim Jakovenko, az orosz hidrometeorológiai szolgálat (Roszgitromet) vezetője pénteken közölte, hogy 37 orosz település már most víz alatt áll.     Rámutatott, hogy a helyzet várhatóan tovább romlik majd, mert a szomszédos kínai tartományokból - ahol rendkívüli állapotot hirdettek ki, és egymillió embert telepítettek ki - újabb árhullám érkezik majd az Amur vízgyűjtő területére. Forrás: MTI

7. OrfűFitt Pécsi-tó átúszás és körbeúszás

7. OrfűFitt Pécsi-tó átúszás és körbeúszás

Nem kell a Balatonig menni egy kis lubickolásért. Baranyában idén már hetedik alkalommal rendezik meg a Pécsi-tó átúszását. A 7. OrfűFitt Pécsi-tó Át-és Körbeúszás  2019. augusztus 4-én, vasárnap kerül megrendezésre. A résztvevők idén is két táv közül választhatnak: átúszás (1800 m) vagy körbeúszás (4200 m). A helyszíni regisztráció és nevezés 8 órakor kezdődik az OrfűFitt Jurtatáborban és a Szomjas Vándor büfénél (Pécsi-tó gátjának nyugati oldala). Mindkét táv rajtja 10 órakor  lesz. Az átúszók a Szomjas Vándor büfétől, a körbeúszók  az OrfűFitt Jurtatábortól indulnak.A nevezési díj mindkét távon 3000 Ft. A nevezési díjat  előnevezés esetén átutalással a  1020 1006 5024 7514 0000 0000 (OrfűFitt Kft.) számú bankszámlára lehet befizetni. Jelentkezni az alábbi linken lehet: bővebb tudnivalók és nevezésA nevezési díj tartalmazza az úszás biztosítását, orvosi felügyeletet, frissítő italt és harapnivalót , kitűzőt és oklevelet, illetve előnevezés esetén egy pólót is. Amennyiben július 15-ig az interneten regisztrálsz és átutalod a nevezési díjat, egy  pólót is adunk ajándékba.Az esemény lebonyolítását  az időjárás befolyásolhatja, ezért a rendezőség a változtatás jogát fenntartja. Szállásfoglalás, további információ: orfufitt@gmail.com, +36-20/ 32-66-707. Forrás: Orfű Fitt Jurtatábor

  1. Videók
  2. Friss
  3. Külföld
  4. Belföld
  5. Komló
  6. Sport
  7. IQ100+
  8. IQLight
Komló turisztikai értéke (Kispál László)
2019-08-22
31 néző

Komló turisztikai értéke (Kispál László)

Városunk fesztiváljaira érkező vendégek veszik igénybe a Béke Hotelt, de számottevő idegenforgalom nincsen. Néhány ünnep kivételével nincs nagy kereslet a huszonöt szobára.

Járhatatlan a kerékpárút több szakasza a sár miatt (Zsálig Ákos)
2019-08-22
32 néző

Járhatatlan a kerékpárút több szakasza a sár miatt (Zsálig Ákos)

Mecsekpölöske és Magyarszék között a nagy esőzések következtében a kerékpárútra hordta a nagy mennyiségű sarat a vihar. A biciklisek kénytelenek az autósok között közlekedni.

Hatalmas területeket kell kaszálnia a Városgondnokságnak
2019-08-22
25 néző

Hatalmas területeket kell kaszálnia a Városgondnokságnak

Napjainkra jelentősen lecsökkent a közfoglalkoztatottak száma. Az ezer feletti létszám mára háromszáz fő alatt stagnál. Komló ligetes részei hatalmas területen fekszenek. Vállalkozók segítenek be a kaszálásba. (Bogyai László)

Csaba és Én - A fekete munka
2019-08-22
15 néző

Csaba és Én - A fekete munka

Nagy cégek is foglalkoztatják alkalmazottaikat feketén. Egy kerti munka elvégzését nehéz lenne fehér munkában kivitelezni, de a multik előtt értetlenül áll az ember. A nyugdíjas évekre is gondolni kellene.

Új közösségi tér fog kialakulni a városban (Polics József)
2019-08-19
64 néző

Új közösségi tér fog kialakulni a városban (Polics József)

Komlón aktív a közösségi élet, számos civil szervezet végzi munkáját. A megnövekedett kulturális életet kiszolgáló épület épül a 48-as téren. A város számos pontján lesznek fejlesztések. Várják a lakosság véleményét is a témában augusztus 18-án 18 órakor a Közösségek Házában.

Energetikai korszerűsítésen esik át a futófolyosó és a sportcsarnok épülete
2019-08-19
36 néző

Energetikai korszerűsítésen esik át a futófolyosó és a sportcsarnok épülete

A felújítás részleteibe avatja be az elnök nézőinket. A KBSK épületeire nagyon ráfért már a renoválás. A polgármester a sportcsarnok napelemes pályázatáról, a város egyéb épületeinek átalakításáról beszél. (Ordas Miklós, Polics József)

A népszerű futó- és kerékpárútvonalakról beszélgettünk
2019-08-19
41 néző

A népszerű futó- és kerékpárútvonalakról beszélgettünk

Szerencsés természeti adottságokkal megáldott Komló, bármerre indulunk, percek alatt kiérünk a városból. Betti a lehetőségek széles tárházát ismerteti a gyalogos, illetve kerékpárral történő sportoláshoz. (Balogh Bettina)

A dietetikus a gyorséttermi ételekről (Magyar Brigitta)
2019-08-19
44 néző

A dietetikus a gyorséttermi ételekről (Magyar Brigitta)

Alkalomszerűen fogyaszthatóak a gyorsételek, de rendszeresen ezekben az éttermekben étkezni nem tanácsos. Az ételekhez adott adalékanyagok nem egészségesek. Itt is a mértékletesség a mérvadó.

Csaba és Én - A fiatalok és a hiányszakmák
2019-08-15
54 néző

Csaba és Én - A fiatalok és a hiányszakmák

A fiatalok gyors meggazdagodást, könnyű, divatos munkát szeretnének. A netes, otthoni munka vonzóbb mint egy műhelyben tölteni 8-10 órát. A hiányszakmák bizony sok felkészültséget igényelnek és nem könnyűek.

Addikt függőségi magazin - Szex-és pornófüggőség

Létrehozás dátuma: 2019-08-15|179 néző

A sporthorgászok felszerelései (Gyurkó Gábor, Bede Sándor)

Létrehozás dátuma: 2019-08-15|82 néző

A dietetikus válaszol - a divatdiéták (Magyar Brigitta)

Létrehozás dátuma: 2019-08-15|58 néző

Sikeres évet zártak a DÖKE fiatal és felnőtt kézilabdázói

Létrehozás dátuma: 2019-08-12|70 néző

Önöket kérdeztük - Ön hogy készül fel a nagy hőség ellen

Létrehozás dátuma: 2019-08-12|97 néző

Addikt függőségi magazin - Dizájner drogok (Ágoston Dorina)

Létrehozás dátuma: 2019-08-12|94 néző

A Közösségek Háza nyári napközijében jártunk (Schaff Anikó)

Létrehozás dátuma: 2019-08-12|96 néző

Putyin szimmetrikus válaszra adott utasítást az amerikai fegyverkísérlet után
2019-08-23
209 olvasó

Putyin szimmetrikus válaszra adott utasítást az amerikai fegyverkísérlet után

Arra utasította az orosz kormányzati szerveket Vlagyimir Putyin elnök, hogy mérjék fel a módosított amerikai manőverező robotrepülőgéppel elvégzett kísérletből fakadó kockázatokat, és "készítsenek elő szimmetrikus választ" - közölte pénteken a Kreml sajtószolgálata. Az orosz biztonsági tanács pénteki tanácskozásán kiadott elnöki utasítás a védelmi és a külügyminisztériumra, valamint több más állami intézményre vonatkozik.        Az Egyesült Államok augusztus 18-án tesztelt először egy szárazföldi telepítésű, több mint 500 kilométeres hatótávolságú "szárnyas rakétát", azt követően, hogy augusztus 2-án felmondta az 1987-ben aláírt, a közepes és a rövidebb hatótávolságú, szárazföldi állomásoztatású nukleáris eszközök felszámolásáról szóló orosz-amerikai egyezményt.    Putyin szerint az amerikai kísérlet ténylegesen bebizonyította: megalapozottak azok a korábban megfogalmazott orosz vádak, amelyek szerint Washington megsértette az INF-szerződést.    Emlékeztetett arra, hogy Moszkva korábban is azt állította, az MK-41-es kilövőállások, amilyeneket egyebek között a romániai rakétavédelmi bázisra is telepítettek, és amilyenek a hasonló lengyelországi objektumon is lesznek, ellentétesek az INF-szerződés rendelkezéseivel. Washington ezt tagadta, azt hangoztatva, hogy a szárazföldi állomásoztatású MK-41-esek nem képesek tengeri telepítésű Tomahawk "szárnyas rakéták" kilövésére.    "A szerződésszegés ténye immár nyilvánvaló, ezt vitatni lehetetlen, ezt ők maguk mondták el" - mondta az orosz vezető.          Közölte: felmerül a kérdés, hogy Lengyelországba és Romániába ezek után rakétavédelmi vagy csapásmérő eszközöket telepítenek az amerikaiak. Felhívta a figyelmet, hogy a szerződés felmondása és a fegyverkísérlet között csak 16 nap telt el, és azt állította, hogy Moszkvának már régóta tudomása van arról, hogy Washington, miközben "propagandakampányában" Oroszországot vádolta szerződésszegéssel,  tiltott fegyvertípussal rendelkezik.    Putyin hangsúlyozta, hogy Oroszország alapvető érekeit az is érinti, ha az Egyesült Államok a rakétákat, egyes vezetői nyilatkozatainak megfelelően elsőként az ázsiai  és csendes-óceáni térségbe telepíti, mert ott is vannak határai. Az orosz elnök szerint Washington valójában meg akar szabadulni a korábbi korlátozásoktól, hogy rakétákat telepítsen a világ különböző régióiba.    Oroszország, amelynek katonai költségvetése a hetedik helyen áll a világban, nem kíván elhúzódó fegyverkezési versenybe bonyolódni és továbbra is nyitott a tárgyalásokra - közölte.     Érvelése szerint az Egyesült Államok azzal, hogy 2003-ban egyoldalúan felmondta a hadászati rakétavédelmi rendszereket betiltó ABM-egyezményt, arra "provokálta" Oroszországot, hogy dolgozzon ki új típusú fegyvereket, amit a jövőben is meg fog tenni.    Az INF-szerződés, amelyet 1987. december 8-án Washingtonban írtak alá és amely 1988. június 1-jén lépett hatályba, a szárazföldi indítású nukleáris robbanótöltetekkel felszerelt közepes és rövidebb (500-5500 kilométeres) hatótávolságú ballisztikus rakéták és manőverező robotrepülőgépek megsemmisítéséről rendelkezett. Az egyezmény, amely mérföldkő volt a hidegháború lezárásában, megtiltotta ilyen eszközök gyártását, birtoklását és tesztelését.     Az Egyesült Államok 2014 óta állítja, hogy Oroszország megsértette az INF-szerződést. Washington ezt tavaly úgy konkretizálta, hogy az oroszok a szárazföldi Iszkander-M rakétarendszer és a tengeri indítású Kalibr manőverező robotrepülőgép továbbfejlesztett elemeit tartalmazó 9M729 típusú manőverező robotrepülőgép tesztelésével szegték meg a szerződést, mert a fegyver hatótávolsága meghaladja az 500 kilométert.     Moszkva ezt tagadta, és azzal vádolta meg Washingtont, hogy a Lengyelországba és Romániába, valamint a Távol-Keletre telepített vagy telepítendő Aegis Ashore ballisztikusrakéta-elhárító rendszerének kilövőállásai Tomahawk típusú manőverező robotrepülőgépek indítására is alkalmasak, ami ellentétes a megállapodással.     Az oroszok azt is mondják, hogy az amerikai csapásmérő drónokra és a ballisztikusrakéta-elhárítási gyakorlatok célpontjául kifejlesztett rakétákra szintén vonatkoznak a szerződésben foglalt korlátozások.     Donald Trump amerikai elnök tavaly augusztusban jelentette be a szerződésből való kilépés szándékát, decemberben pedig Mike Pompeo külügyminiszter ultimátumban követelte Oroszországtól a 9M729-es robotrepülőgép megsemmisítését vagy módosítását. Moszkva ezt elutasította.     Washington február 1-jén közölte, hogy felfüggeszti részvételét az INF-szerződésben, és kilép abból, ha Oroszország nem tér vissza az egyezményben foglaltakhoz. Putyin február 2-án bejelentette, hogy Moszkva tükörintézkedésekkel válaszol, szintén felfüggeszti részvételét, és tudományos kutatásokat indít új rakétatípusok kifejlesztésére. Forrás: MTI

Elindult állomáshelyére a világ első úszó atomerőműve Oroszországban
2019-08-23
443 olvasó

Elindult állomáshelyére a világ első úszó atomerőműve Oroszországban

A világ első úszó atomerőművét, a Lomonoszov Akadémikus nevet viselő erőmű-uszályt 2019. augusztus 23-án Murmanszkból elindították állomáshelyére - tájékoztatta pénteken az MTI-t a Roszatom.A Lomonoszov Akadémikus az Oroszország távol-keleti részén fekvő csukcsföldi Pevekig tartó 4700 kilométeres út megtétele után a világ legészakibb elhelyezkedésű atomerőműve lesz. Beüzemelését követően a leállításra váró Bilibinói Atomerőmű és a csaunszki széntüzelésű erőmű kiváltásával tiszta forrásból származó elektromos és hőenergiával látja el majd a régiót.    Az úszó atomerőmű "jelentősen hozzájárul az arktiszi térség fenntartható és prosperitást hozó jövőjéhez" - fogalmazott az erőmű útnak indítására rendezett ünnepségen Alekszej Lihacsov, a Roszatom vezérigazgatója.    A 144 méter hosszú, 30 méter széles és 21 ezer tonna vízkiszorítású hajótestre épített Lomonoszov Akadémikus úszó atomerőmű a Roszatom érdekeltségébe tartozó Afrikantov Gépipari Kísérleti Tervezőiroda által kifejlesztett két KLT-40C típusú reaktorral rendelkezik. A két blokk együttesen 70 megawatt villamos és 300 megawatt hőteljesítményt biztosít. Az úszó atomerőmű tengervíz sótalanítására is alkalmassá tehető.    A reaktorokban a nukleáris üzemanyagot csak 3-5 évente kell cserélni. Az erőmű tervezett üzemideje 40 év, de ez akár 50 évre is kitolható. Oroszország a hasonló reaktorokkal kapcsolatban több évtizedes fejlesztési, gyártási és üzemeltetési tapasztalattal, valamint kipróbált és jól bevált technológiákkal rendelkezik.    A Roszatom már az úszó atomerőművek exportra szánt - orosz rövidítéssel OPEB-nek nevezett - második generációján dolgozik. Az úszó atomerőművi technológia iránt máris jelentős érdeklődés mutatkozik a közel-keleti és az észak-afrikai országok, valamint a délkelet-ázsiai régió országai részéről.Forrás: MTI

Lekörözte a világot a 15 éves magyar fiú madárfotója
2019-08-23
234 olvasó

Lekörözte a világot a 15 éves magyar fiú madárfotója

A Bird Photographer of the Year (BPOTY) nemzetközi fotópályázatán idén a 15 éves fiatal magyar fiú, Koncz-Bisztricz Tamás nyerte el az Év Ifjú Madárfotósa címet és ezzel a kategória aranyérmét. Nagy elismerés a nemzetközi díj, hisz a BPOTY ma a világ első számú, csak madarakkal foglalkozó fotópályázata. A pályázatra 63 országból 13 500 fotót küldtek be, amelyeket az előválogatás során kategóriánként egy 20-45 képes „Shorlist”-re szűkítettek, majd ezekből kerültek ki az arany, ezüst, bronz helyezettek, plusz 2-2 képet emelt még ki a zsűri magas elismeréssel, írja Mother Nature Network.A negyedik alkalommal meghirdetett verseny díjátadóját idén is a Birdfair szervezet nagyszabású, háromnapos fesztiváljának a keretében rendezték meg augusztus 17-én az angliai Rutland Vízi Rezervátumban. A három nap csak a madarakról szólt, hisz a rendezvény célja az is, hogy felhívja az emberek figyelmét a világ vadon élő madarainak sokszínűségére és védelmére. Az Év Ifjú Madárfotósa címet a fiatal magyar fotós Az élet bölcsője című drónfelvételért kapta. Tömörkény falu és Pálmonostora között van egy szép, de ismeretlen rejtett tó, náddal körülvéve, ezért is különösen nehéz megfigyelni és lefényképezni az élővilágát. Ezt a légifelvételt egy távirányítású drón segítségével készítette a fiatal fotós, amely rendes használat esetén nem okoz zavart, ugyanis ennek alakja, színe és hangja nem hasonlít egyetlen ragadozóra sem. A szikes tavon tőkés récék láthatók, békésen úszkálnak, miközben a felkavarodott iszap is látszik alattuk. A képen látható jellegzetes színek a vízbe kerülő szerves anyagok, mint amilyen a nád, bomlása során keletkeznek, miközben összekeverednek a tóban található sóval és egyéb szerves vegyületekkel.A legjobb fotók közül az abszolút győztes kép Carone Steele brit fotósé lett, a görög Kerkini-tónál készült pelikános képével nyerte el az elismerést. 2019-ben ez lett Az Év Legjobb Madárfotója, Caron lett az Év Madárfotósa, valamint a Portré kategória és a közönségszavazás győztese is.Az idén bevezetett, Inspiráló találkozások kategória győztese a brit Martin Grace fotója. A nehezen megközelíthető és lencsevégre kapható császárpingvinek kolóniája fenséges látványt nyújt, maga a fotózás is lenyűgöző élmény volt Grace elmondása szerint. Chad Larsen díjnyertes fotója a Kerti és városi madarak kategóriában. Hóbaglyokat fotózott feleségével Saskatchewanban a karácsonyi ünnepek alatt, amikor is az egyik reggel megkapó jelenetet vett észre a kanadai fotós. Egy hófehér hóbagoly ült egy szintén fehér fából készült, érdekes templom tetején. Nagyon nehéznek bizonyult a háttérbe olvadó madár megörökítése anélkül, hogy megzavarta volna a meghitt pillanatot. Végül sikerült azt megörökíteni, és megszületett a díjnyertes fotó. Első pillantásra nem is olyan egyszerű meglátni a képen a messze révedő madarat. Thomas Hinsche a legjobb portfólióért nyerte el a megérdemelt díjat hét fotójával. A kormoránok a madárbirodalom egyik leghatékonyabb és legsikeresebb vadászai. A vadászat pillanatának képen való rögzítése hozta el a német fotós számára a sikert. Februárban, a leghidegebb hónapban kapta lencsevégre a pillanatot, mert télen a halak lassabbak a hideg miatt, a vadászat pedig könnyebb a madaraknak és a fotósnak is. A fotón látható áldozat ezúttal egy törpeharcsa. A Madarak repülés közben kategória díjnyertes fotóján a fekete ollócsőrű madár  elegáns repülését örökítette meg az USA-beli Nikunj Patel. A madarak röpte elnevezésű kategória győztese lett a fotó, a Head on (Fejjel előre) című. Ezek a madarak alacsonyan repülnek át a víz felett, és csőrüket közvetlenül a felszín alá merítik, és halálos sebességgel kapják el az apró halakat. A parton fekve, szemmagasságból sikerült a fotósnak elkapni a felemelő pillanatot. Forrás: Sokszínű Vidék

Szarvasbőgést hallgató túrákat szervez a Gemenc Zrt.
2019-08-23
133 olvasó

Szarvasbőgést hallgató túrákat szervez a Gemenc Zrt.

Elkezdődött a szarvasbőgés a gemenci erdőben, a Gemenc Zrt. augusztus 30. és szeptember 14. között erdei vasúttal és lovas fogattal szervez kirándulásokat azokhoz az erdőrészekhez, ahol jelentősebb bőgés várható - közölte az erdőgazdaság az MTI-vel.A túrák esténként a Pörbölyi Ökoturisztikai Központtól indulnak; a természetbarátok augusztus 30-án és 31-én erdei vasúton és lovas fogaton is megközelíthetik a szarvasbőgéstől hangos területeket, szeptember 6-án, 7-én, valamint 13-án és 14-én erdei vasút viszi el a túrázókat a helyszínekre - írták. A részvételhez előzetes bejelentkezés szükséges.    A Gemenc Zrt. túravezetőkkel várja az érdeklődőket, akik először a Gímvallatás elnevezésű programon hullajtottagancs- és bőgőkürt-bemutatón vehetnek részt, majd levetítik Mosonyi Szabolcs A gemenci szarvasok című természetfilmjét.    Az első alkalommal, augusztus 30-án a kirándulást vacsora és borkóstoló egészíti ki a lovas fogatos túra közönségének.    A programot gyerekek részére az erdőgazdaság általában nem ajánlja, mivel a több órás túrák csak akkor eredményesek, ha a látogatók végig csendben figyelnek. A Gemenc Zrt. ugyanakkor fontosnak tartja a természet megszerettetését, ezért egy alkalommal, szeptember 13-án gyermekeknek szánt kirándulást szervez az erdei vasút egyik megállójánál, Lassiban, ahol kézműves foglalkozások is várják a csendes hallgatózást hamar megunó kicsiket. Forrás: MTI

Az egyetemi városokban tetőztek a bérleti díjak
2019-08-23
133 olvasó

Az egyetemi városokban tetőztek a bérleti díjak

Budapesten és más egyetemi városokban (Debrecenben, Pécsen, Győrben és Miskolcon) az albérletpiacon a bérleti árak elérték a felső határt:  július vége és augusztus vége között nem emelkedett a kiadó lakások bérleti díja - közölte az ingatlan.com pénteken az MTI-vel. A közleményben Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője a kínálat növekedésével indokolta az áremelkedés megtorpanását: a magánszemélyek által kínált albérletek száma ugyanis 39-80 százalékkal nőtt egy hónap alatt.    Az ingatlan.com elemzése szerint Budapesten augusztus végén a kiadó lakások átlagos havi bérleti díja 160 ezer forint volt, annyi, mint a szezon elején, és 6 százalékkal magasabb az egy évvel korábbinál. A panellakásokért augusztus végén 145 ezer forintot, a téglaépítésű lakásokért pedig 165 ezer forintot kértek a tulajdonosok.    Debrecenben és Szegeden a felsőoktatási ponthatárok kihirdetésekor és augusztus végén is az albérletek átlagára 100 ezer forint volt, Miskolcon pedig 80 ezer forint. Éves összehasonlításban Debrecenben 5 százalékos, Szegeden 11, Miskolcon pedig 14 százalékos áremelkedést regisztráltak.    Balogh László úgy vélte, komolyabb drágulással egyelőre nem kell számolni, mivel komoly mennyiségű kiadó lakás érkezett a piacra. Ráadásul a kínálat tovább bővülhet, a következő néhány hónapban ugyanis több ezer olyan új lakást adhatnak át, amelyet befektetők vásároltak meg kiadási céllal. Forrás: MTI

Már egy egészen kevéske mozgás is hozzásegíthet a hosszabb élethez
2019-08-23
175 olvasó

Már egy egészen kevéske mozgás is hozzásegíthet a hosszabb élethez

Főleg, ha idősebb emberekről van szó, állítják egy norvég vizsgálat kutatói 36 ezer ember mutatóinak elemzése után.A szakértők szerint már az olyan alig terhelő mozgások mennyiségének enyhe fokozása, mint a mosogatás, a virágok meglocsolása vagy csak a házban való járkálás, is segíthet elodázni a halált az idősek körében. Az évtizedek óta egyre világosabb, hogy a mozgáshiány, például az egész napos ülés számos egészségi probléma kialakulásának kockázatát növeli, így például a szívbetegségek és a korai halál jelentkezését is.A norvég szakértők legutóbbi kutatásukban korábbi vizsgálatokra és új eredményekre alapozva kimutatták, hogy a mozgáshiány egészen enyhe mérséklése is érzékelhetően pozitív hatású, és már az egészen könnyű testmozgások is sokat jelenthetnek az egészség megőrzésében. Ami különösen fontos lehet az idősebb emberek esetében, akik adott esetben nem, vagy csak nagyon rövid ideig képesek intenzív testmozgást végezni, mondja Ulf Ekelund, az eredményekről beszámoló tanulmány első szerzője.Az eredményekből ugyanakkor az is kiderült, hogy minél intenzívebb a mozgás, annál pozitívabbak a hatások, és hogy az intenzív tevékenységek sokkal rövidebb idő alatt biztosítják ugyanazt a jótékony hozadékot, amihez könnyű testmozgással hosszabb időre van szükség. Mindezen következtetések a szakértők elmondása szerint újra megerősítik, amit már egy ideje tudunk, csak nem mindig mérjük fel fontosságát: vagyis hogy nagyon lényeges lenne a mindennapi életbe több mozgást beleépítenünk, nem csak célirányos edzések formájában, hanem egyszerűen úgy is, hogy mindennapos teendőink során többet sétálunk, vagy gyakrabban felkelünk az asztaltól munka közben.Az új kutatás során több mint 36 ezer fő adatait elemezték a szakértők. A résztvevők átlagéletkora 63 év volt, és életüket 5–6 évig követték nyomon, ami alatt 2149-en haltak meg közülük. A vizsgálatban olyan alanyok vettek részt, akik mind aktivitásfigyelő eszközöket használtak, vagyis nem maguk jelentették, hogy mennyit mozogtak egy nap, ami a kutatók tapasztalata szerint elég megbízhatatlan eredményeket szül, hanem egy-egy eszköz figyelte tevékenységüket.Az eredményekről összességében már említettük, hogy a több aktivitás alacsonyabb elhalálozási kockázattal társult, érdekesek voltak azonban az aktivitás intenzitásával kapcsolatos megfigyelések. Azok körében, akik naponta nagyjából 258 percet töltöttek könnyű testmozgással, 40 százalékkal alacsonyabb volt az elhalálozás kockázata, mint akik csak 200 percet mozogtak. A 308 percet mozgóknál 56 százalékkal, a 380 percet mozgóknál pedig 62 százalékkal csökkent a kockázat. A kutatók elmondása szerint ezek a számok nagyjából kétszer akkorák, mint amit a korábbi vizsgálatok alapján sejteni lehetett.A mérsékelten intenzív és intenzív testmozgást folytatók között hasonló tendenciákat figyeltek meg a szakértők. A csak 90 másodpercig intenzívebben mozgókhoz képest a naponta 6 percig intenzíven mozgók körében 36 százalékkal, a 38 percig mozgóknál 48 százalékkal volt alacsonyabb a halál kockázata. Ami tényleg azt mutatja, hogy intenzív testmozgás esetén nagyon kevés időbefektetéssel is szignifikáns eredményeket lehet elérni az egészség megőrzésében.Forrás: ipon.hu / theguardian.com / bmj.com

Felfedezték az összefüggést az Alzheimer-kór és az agyi immunsejtek között
2019-08-23
145 olvasó

Felfedezték az összefüggést az Alzheimer-kór és az agyi immunsejtek között

Amerikai kutatók felfedezték az összefüggést az Alzheimer-kór és az agyi immunsejtek között - számolt be róla a Medicalxpress.com. Az irvine-i Kaliforniai Egyetem biológusai laboratóriumi körülmények között felfedezték, hogyan lehet megelőzni az Alzheimer-kórt, eredményeik a jövőben segíthetnek új gyógyszerek kifejlesztésében.    A Nature Communications című szaklap aktuális számában azt írták, hogy amikor az Alzheimer-kór rágcsálómodelljeinek eltávolították az agyi immunsejtjeit, a mikrogliákat, nem alakultak ki a kórra jellemző lerakódások, a béta-amiloid plakkok.    "Nem tudtuk pontosan, mit történik a mikrogliákkal, és miért fontosak az Alzheimer-kór kezdeti szakaszában. Ezért döntöttünk úgy, hogy megnézzük, mi történik, ha eltávolítjuk őket" - mondta Kim Green neurobiológus.    Olyan szert használtak a kísérletben, ami leállítja a mikrogliák fennmaradáshoz szükséges szignáljait. Green és laboratóriuma korábban kimutatta, hogy a szignalizáció nélkül ezek az immunsejtek eltűnnek az agyból.    "Döbbenetes volt felfedezni, hogy azokon a területeken, ahol nincsenek mikrogliák, nem alakulnak ki plakkok. Ezek nélkül Alzheimer-kór sincs, és most már tudjuk, hogy a betegség kialakulásához szükség van a mikrogliákra" - magyarázta Green.    Azt is felfedezték, hogy amikor a plakkok már kifejlődtek, a mikrogliák rosszindulatúként értelmezik őket és támadnak.    A támadás azonban a neuronok azon génjeit hallgattatja el, amelyek a normális agyműködéshez kellenek.    Green és kollégái szerint a felfedezés azt ígéri, a jövőben készíthetők a betegség megelőzésére szolgáló gyógyszerek.    "Nem azt javasoljuk, hogy távolítsák el az agyból az összes mikrogliát, melyek fontos szerepet játszanak más agyi működések szabályozásában. Ha egy-egy területről eltávolítják őket, a kutatók meg tudnák állapítani, lehet-e olyan gyógyszeres kezelést kifejleszteni, amelynek ezek a sejtek a célpontjai" - tette hozzá. Forrás: MTI / medicalxpress.com / nature.com

Washingtonban aggódnak a japán-dél-koreai hírszerzési együttműködés felmondása miatt
2019-08-23
133 olvasó

Washingtonban aggódnak a japán-dél-koreai hírszerzési együttműködés felmondása miatt

Aggodalmát fejezte ki a japán-dél-koreai hírszerzési együttműködés felmondása miatt Mike Pompeo amerikai külügyminiszter, valamint közleményében az amerikai védelmi minisztérium is. Az amerikai diplomácia irányítója - aki Kanadában tárgyalt Chrystia Freeland kanadai külügyminiszterrel - azt mondta: "csalódott", hogy Szöul felmondja katonai hírszerzési együttműködését Tokióval. Pompeo  más kommentárt nem fűzött az ügyhöz.      Az amerikai védelmi minisztérium Washingtonban közleményt adott ki, amelyben "mély nyugtalanságát és csalódottságát" fejezte ki a dél-koreai döntés miatt. A Dave Eastburn szóvivő által aláírt kommüniké úgy fogalmaz: "határozott meggyőződésünk, hogy kölcsönös védelmünk sérthetetlenségét és biztonságpolitikai kapcsolatainkat fenn kell tartani, még a Dél-Korea és Japán közötti viszony más területein érzékelhető nézetkülönbségek ellenére is".     A Pentagon leszögezte: Washington kész a kétoldalú és a háromoldalú biztonsági együttműködés fenntartására. Forrás: MTI

Gyalog zarándokolt Czestochowába egy 95 éves olasz nő
2019-08-22
190 olvasó

Gyalog zarándokolt Czestochowába egy 95 éves olasz nő

Megérkezett Czestochowába a 95 éves olasz Emma Morosini, aki egyedül és gyalog zarándokolt a legismertebb lengyelországi Mária-kegyhelyre - jelentette csütörtökön a lengyel katolikus hírügynökség (KAI). A sokak által "zarándokanyókának" becézett nő szülővárosából, az észak-olaszországi Castiglione delle Stivieréből indult július közepén. Zarándoklata során mintegy ezer kilométert tett meg rózsafüzérrel a kezében, maga után húzva egy gurulós bőröndöt minden szükséges felszereléssel. A zarándok napi átlagban 40 kilométeres gyaloglás után ott szállt meg, ahol éppen adódott. A czestochowai kegyhelyre érve köszönetet mondott mindazoknak, akik útközben segítették. Elmondta: előfordult, különösen a hegyekben, hogy nehéz volt számára akár néhány lépéssel is továbbhaladni. Olyankor akadtak emberek, akik egy rövidebb szakaszon autóval vitték tovább. Czestochowába érkezve Morosini egyenesen az ott őrzött Fekete Madonna csodaképéhez ment, majd hosszabb ima után találkozott a Jasna Góra-i rendházban élő pálosokkal. Az újságíróknak a nő a bizalom és az ima fontosságáráról beszélt. Emma Morosini 25 éve jár zarándoklatokra, eddig mintegy 30 ezer kilométert tett meg gyalog. Ellátogatott több európai kegyhelyre, köztük már korábban is szerepelt Czestochowa, de járt Jeruzsálemben és a dél-amerikai zarándokhelyeken is. A nő 28 éve súlyos betegségből gyógyult meg és akkor tett fogadalmat, hogy évente három hónapot zarándokúton tölt.  Forrás: MTI / Lucie Szymanowska

Klasszikus és kísérletező lesz a Pécsi Nemzeti Színház következő évada

Létrehozás dátuma: 2019-08-22|150 olvasó

Vérből és CT-felvételekből azonosítaná az infarktuskockázatot egy magyar kutató

Létrehozás dátuma: 2019-08-22|136 olvasó

Betiltották az eldobható műanyagok használatát a Mount Everest térségében

Létrehozás dátuma: 2019-08-22|176 olvasó

Több mint ötmillióval nőtt a születések száma Kínában a kétgyermek-politika bevezetése után

Létrehozás dátuma: 2019-08-22|157 olvasó

Nem valószínű, hogy károsítják az egészséget az ivóvízben lévő műanyagszemcsék

Létrehozás dátuma: 2019-08-22|181 olvasó

Először figyelhették meg, ahogy egy fekete lyuk "felfal" egy neutroncsillagot

Létrehozás dátuma: 2019-08-21|445 olvasó

A Nemzetközi Űrállomásra készül Fedor, az orosz humanoid robot

Létrehozás dátuma: 2019-08-21|214 olvasó

157 olvasó

Több mint ötmillióval nőtt a születések száma Kínában a kétgyermek-politika bevezetése után

A kétgyermek-politika 2015-ös meghirdetése utáni másfél évben 5,4 millióval nőtt a születések száma Kínában - olvasható a British Medical Journal című orvostudományi folyóiratban megjelent tanulmányban. Ez az első kutatás, amely a kínai statisztikai hivatal adatait felhasználva vizsgálta a egykepolitika megváltoztatásának hatásait, és jól láthatóan kimutatta a születések számának növekedését.    Kínában 2015 októberében hirdették meg a kétgyermek-politikát, hogy megfordítsák a népességnövekedés visszaesését, ellensúlyozzák a társadalom elöregedését és a munkaerő csökkenését.    A politika mintegy 90 millió reproduktív korban lévő nőt célzott meg, akiknek már van gyerekük, lehetővé téve számukra második gyerek szülését. Az egygyermek-politika megváltoztatásától hosszú távon azt remélik, hogy évente több mint egymillióval, de hosszú távon akár 20 millióval is nőhet a születések száma.    Kínai és amerikai kutatók két időszak adatait tanulmányozták kutatásukban, a 2016 júniusa előtti időszakot, és a 2016 júliusa és 2017 december közötti időszakot.    Következtetéseiket 67,8 millió szülés alapján vonták le. Eredményeik szerint az új politika bevezetésének első 18 hónapjában 5,4 millióval nőtt a születések száma, és először fordult elő, hogy meghaladta a második gyereket szülő nők száma az első gyereküket várókat.    Kimutatták azt is, hogy 59 százalékkal nőtt a szülések száma a 35 éves vagy azon felüli nők körében, ám nem nőtt körükben a koraszülések száma.    Az is kiderült az adatokból, hogy az első gyereküket szülő nők esetében csökkent a császármetszés aránya, amit kedvező fordulatnak vélnek a kutatók.    A szakemberek azt is kimutatták ugyanakkor, hogy a politika megváltoztatásból eredő változások, köztük a születések növekedésének száma a vizsgált időszak végére csökkent, ami felveti a kérdést, hogy fenntarthatók-e a politika hatásai. Forrás: MTI

A Nemzetközi Űrállomásra készül Fedor, az orosz humanoid robot
2019-08-21
214 olvasó

A Nemzetközi Űrállomásra készül Fedor, az orosz humanoid robot

A Bajkonurból csütörtökön felbocsátandó Szojuz-MSZ-14-es űrhajó parancsnoki ülésében indul majd el a tervek szerint a Nemzetközi Űrállomásra a Fedor (oroszosan: Fjodor) nevű, ember alakú robot, amelynek tervezői szerint fontos szerepe lesz a Holdon és más potenciális bolygókon létrehozandó bázisok felépítésében. Fedor, "aki" elnevezését a Final Experimental Demonstration Object Research (Végső Kísérleti Szemléltető Tárgykutatás) angol kifejezés rövidítéséből nyerte, alapvetően egy távirányítással őt navigáló ember mozdulatait képezi le egyidejűleg, de korlátozott autonóm cselekvésre is képes.     A robot fejlesztése 2014-ben kezdődött Avatar néven, eredetileg a lakosságnak a katasztrófa idején való mentéséért felelős rendkívüli helyzetek minisztériumának irányítása alatt. Később Moszkva hasznosnak ítélte, hogy az űrkutatásba is bevonják nehéz és veszélyes feladatok elvégzésére.     Dmitrij Rogozin, a Roszkoszmosz orosz állami űrkutatási vállalat vezérigazgatója augusztus 1-jén jelentette Vlagyimir Putyin elnöknek, hogy Fedor az űrállomásra készül. Az android előbb az űrállomás fedélzetén tartózkodó Alekszandr Szkvorcov kozmonauta, majd a földi irányító központban tartózkodó egyik kezelő mozdulatait fogja lemásolni. Az űrben használandó változata a Skybot F-850-es elnevezést kapta.    Fedor 184 centiméter magas, felszereltségétől függően 106-160 kilogramm súlyú és 20 kilogramm hasznos teher hordozására alkalmas robonauta. Képes járni, emelni, kormányozni, kúszni-mászni és felborulás után önállóan talpra állani. Fedort fokozatosan egyre bővülő mesterséges intelligenciával is ellátják majd.    "A Skybot F-850 nagyon barátságos és humorérzéke is van" - jelentette ki Alekszandr Blosenko, a Roszkoszmosz tudományos tanácsadója a Sputnik News hírügynökségnek.    A szakember szerint az android nemcsak köszönni tud, hanem a legkülönbözőbb témákról társalogni is, a megalkotóitól kezdve a világűrön át a filozófiáig. Hozzátette ugyanakkor:, hogy több algoritmus is biztosítja, hogy Fedor az űrállomás fedélzetén ne tegyen váratlan mozdulatokat.     Az android a tervek szerint szombaton csatlakozik majd az űrállomás személyzetéhez és tíz nap után tér majd vissza a Földre. Utazására a Roszkoszmosz közlése szerint elkíséri majd egy Maruszja nevű kötött űrhajósbaba is, amely ha a súlytalanság állapotában lebegni kezd - csakúgy mint a kozmonauták által magukkal vitt játékok -, azt fogja jelezni, hogy az űrhajó elhagyta a földi gravitációt.     Nem Fedor lesz az első robonauta, aki megjárja a Nemzetközi Űrállomást. Az amerikai NASA Robonaut 2 láb nélküli humanoid robotja 2011-től a 2014-ben történt meghibásodásáig dolgozott ott, majd tavaly visszahozták a Földre, ahol korszerűsítve várja a visszatérést. Az Európai Űrügynökség (ESA) által kifejlesztett, gömb alakú CIMON (Crew Interactive Mobile Companion, avagy Legénységi Interaktív Mobil Társ) tavaly óta segíti az űrhajósokat, az IBM földi Watson számítógépével összekapcsolva.     A Newsweek amerikai magazin szerint az űrállomás legfejlettebb robotja a két Astrobee repülő kocka, amelyeket a NASA áprilisban juttatott fel. A japánok úttörő robonautája 2013-ban a 34 centiméter magas, emberre emlékeztető külsejű Kirobo volt ugyanitt. Forrás: MTI

Moszkva: rakétakísérletével Washington élezi a katonai feszültséget
2019-08-20
243 olvasó

Moszkva: rakétakísérletével Washington élezi a katonai feszültséget

A katonai feszültség fokozásával, valamint a szárazföldi telepítésű közepes hatótávolságú rakéták betiltásáról szóló orosz-amerikai INF-szerződés tudatos megsértésével vádolta meg Washingtont kedden Moszkva, miután az Egyesült Államok kísérletet hajtott végre egy közepes hatótávolságú manőverező robotrepülőgéppel. Az amerikai fegyveres erők vasárnap először teszteltek mobil indítószerkezetről indított szárnyas rakétát azóta, hogy az Egyesült Államok augusztus 2-án felmondta a közepes és rövidebb hatótávolságú nukleáris eszközök felszámolásáról megkötött orosz-amerikai INF-egyezményt.    Dmitrij Peszkov elnöki szóvivő kijelentette, hogy néhány hét vagy hónap alatt lehetetlen egy ilyen rakétakísérletet előkészíteni.     Vlagyimir Putyin orosz elnök meggyőződése, "az efféle tesztek ismételten azt bizonyítják, hogy az amerikaiak célja a legelejétől fogva az INF-szerződés aláaknázása volt és a legelejétől fogva erre készültek" - mondta.       Szergej Lavrov orosz külügyminiszter újságíróknak kijelentette, hogy Washingtonban már tavaly októberben, John Bolton amerikai nemzetbiztonsági tanácsadó moszkvai látogatását megelőzően, vagy még előbb döntött az INF-szerződést megsértő kísérlet előkészítéséről.    Mindez sajnálatos. Az Egyesült Államok nyilvánvalóan a katonai feszültség kiélezésére törekszik. Nem hagyjuk magunkat provokálni - hangoztatta Szergej Rjabkov külügyminiszter-helyettes.        "Talán nem is lehet világosabb és nyilvánvalóbb megerősítése annak, hogy ezeknek a rendszereknek a fejlesztése már régóta folyt az Egyesült Államokban, és hogy a szerződésből való kilépésre való felkészülés egyebek között magába foglalta az ehhez szükséges kutatási és fejlesztési munkálatokat is" - tette hozzá.        Emlékeztetett arra, hogy Putyin megerősítette: Oroszország mindaddig egyoldalú moratóriumot hirdet a szárazföldi állomásoztatású, közepes hatótávolságú eszközök telepítésére, amíg az Egyesült Államok ilyen eszközei meg nem jelennek a világ valamelyik régiójában.        Konsztantyin Koszacsov, az orosz parlamenti felsőház külügyi bizottságának elnöke kedden Moszkvában szintén úgy nyilatkozott, hogy az Egyesült Államok már a felmondása előtt megsértette az INF-szerződést, mert augusztus 2. és 19. között lehetetlen lett volna elvégezni a teszthez szükséges kutatásokat.     Emlékeztetett arra, hogy az 1987-ben megkötött egyezmény nemcsak a fegyverek gyártását és telepítését, hanem a gyártáshoz vezető kísérleteket is megtiltotta.         A szenátor szerint Ázsiában vagy Európában akárhová is telepítik majd a közepes hatótávolságú amerikai eszközöket, az közvetlen katonai fenyegetést jelent majd Oroszország számára.        "Ez ismételten alátámasztja azt, hogy az Egyesült Államok nem azért rombolta le a szerződést, mert azt Oroszország megszegte, hanem azért, mert akadályozta az amerikaiakat abban, hogy az egyoldalú és kizárólagos katonai fölény mitikus és mániákus célja elérésének utolsó szakaszába lépjenek" - mondta a politikus.        Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter egy vasárnapi tévényilatkozatában  arra hívta fel figyelmet, hogy az INF-egyezmény által betiltott eszközök fejlesztéséhez szükséges anyagi fedezet már nyolc hónappal azelőtt megjelent az amerikai költségvetésben.    Az INF-szerződés, amelyet 1987. december 8-án Washingtonban írtak alá és amely 1988. június 1-jén lépett hatályba, a szárazföldi indítású nukleáris robbanótöltetekkel felszerelt közepes és rövidebb (500-5500 kilométeres) hatótávolságú ballisztikus rakéták és manőverező robotrepülőgépek megsemmisítéséről rendelkezett. Az egyezmény, amely mérföldkő volt a hidegháború lezárásában, megtiltotta ilyen eszközök gyártását, birtoklását és tesztelését.     Az Egyesült Államok 2014 óta állítja, hogy Oroszország megsértette az INF-szerződést. Washington ezt tavaly úgy konkretizálta, hogy az oroszok a szárazföldi Iszkander-M rakétarendszer és a tengeri indítású Kalibr manőverező robotrepülőgép továbbfejlesztett elemeit tartalmazó 9M729 típusú manőverező robotrepülőgép tesztelésével szegték meg a szerződést, mert a fegyver hatótávolsága meghaladja az 500 kilométert.     Moszkva ezt tagadja, és azzal vádolja Washingtont, hogy a Lengyelországba és Romániába, valamint a Távol-Keletre telepített vagy telepítendő Aegis Ashore ballisztikusrakéta-elhárító rendszerének kilövőállásai Tomahawk típusú manőverező robotrepülőgépek indítására is alkalmasak, ami ellentétes a megállapodással.     Az oroszok azt is mondják, hogy az amerikai csapásmérő drónokra és a ballisztikusrakéta-elhárítási gyakorlatok célpontjául kifejlesztett rakétákra szintén vonatkoznak a szerződésben foglalt korlátozások.     Donald Trump amerikai elnök tavaly augusztusban jelentette be a szerződésből való kilépés szándékát, decemberben pedig Mike Pompeo külügyminiszter ultimátumban követelte Oroszországtól a 9M729-es robotrepülőgép megsemmisítését vagy módosítását. Moszkva ezt elutasította.     Washington február 1-jén közölte, hogy felfüggeszti részvételét az INF-szerződésben, és kilép abból, ha Oroszország nem tér vissza az egyezményben foglaltakhoz. Putyin február 2-án bejelentette, hogy Moszkva tükörintézkedésekkel válaszol, szintén felfüggeszti részvételét, és tudományos kutatásokat indít új rakétatípusok kifejlesztésére.      Az Egyesült Államok augusztus 2-án jelentette be a szerződésből való kilépését. Forrás: MTI

Trump a közelinek remélt afganisztáni békéről tanácskozott a kormányzata tagjaival
2019-08-17
218 olvasó

Trump a közelinek remélt afganisztáni békéről tanácskozott a kormányzata tagjaival

Donald Trump amerikai elnök a kormányzata tagjaival tanácskozott pénteken az afgán tálibokkal kötendő békemegállapodásról. A nyári szabadságát töltő Trump a New Jerseyben lévő bedminsteri countryklubjában tanácskozott a kormánytagokkal. A megbeszélésen ott volt Mike Pence alelnök, Mike Pompeo külügyminiszter, Mark Esper, a védelmi tárca irányítója, John Bolton nemzetbiztonsági tanácsadó, Joseph Dunford, a vezérkari főnökök egyesített bizottságának elnöke, Gina Haspel, a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) vezetője és Zalmay Khalilzad, az amerikai kormány afganisztáni és pakisztáni ügyekkel foglalkozó különmegbízottja. Khalilzad a héten tért vissza a tárgyalási fordulójáról, és a hét végén indul Katarba újabb tárgyalásokra a tálibokkal.     Amerikai lapértesülések szerint Khalilzad az újabb tárgyalási fordulón véglegesítheti a békemegállapodás részleteit a tálibokkal.     A Bedminsterben tartott megbeszélésről nem adtak részletes tájékoztatót. Hogan Gidley, a Fehér Ház egyik szóvivője csupán annyit jegyzett meg, hogy a tálibokkal és az afgán kormány képviselőivel folytatott tárgyalásokról volt szó. Donald Trump egyik péntek esti Twitter-bejegyzésében arról írt, hogy a megbeszélés "nagyon jó" volt. Majd hozzáfűzte: "úgy tűnik, hogy lehetséges egy megállapodás".     Mike Pompeo pénteken este közleményt adott ki, amelyben leszögezte: "folyamatosan, szorosan együttműködve az afgán kormánnyal, változatlanul elkötelezettek vagyunk az átfogó békemegállapodás elérése iránt". A külügyminiszter hangsúlyozta azt is, hogy a megállapodás magában foglalja majd az erőszak csökkentését és a tűzszünetet, valamint - mint fogalmazott - "biztosítja azt is, hogy afgán földről soha többé ne lehessen fenyegetést intézni az Egyesült Államok, vagy szövetségesei ellen".     Donald Trump többször is hangoztatta, hogy az Egyesült Államok véget akar vetni katonai jelenlétének Afganisztánban, Mike Pompeo pedig júniusban Kabulban - ahol előre be nem jelentett látogatást tett - arról beszélt, hogy az amerikai kormány még szeptember eleje előtt szeretné tető alá hozni a békeegyezményt a tálibokkal. A tálibokkal kötött amerikai egyezség megnyitná az utat az afgán kormány és a tálibok közötti megállapodás előtt is.     Washington már korábban bejelentette, hogy az egyik tárgyalási fordulón Katarban "keretmegállapodást" kötött a tálibokkal. Ennek értelmében az amerikaiak és szövetségeseik kivonulnának afgán földről, cserében a tálibok ígéretet tesznek arra, hogy megakadályozzák, hogy országuk a nemzetközi terrorizmus egyik fészke legyen. Jelenleg az egyeztetések e megállapodás részleteiről folynak. Az egyik vitakérdés az, hogy az amerikaiak vezette koalíció erői maradjanak-e Afganisztánban, és ha igen, meddig, hol és hogyan segítsenek az afgánoknak a terrorellenes küzdelemben, és az afgán biztonsági erők kiképzésében.     Jelenleg mintegy 14 ezer amerikai katona tartózkodik Afganisztánban, s mintegy hétezren vesznek részt a terrorellenes hadműveletekben. Forrás: MTI

Két év után ismét Japáné a legtöbb amerikai állampapír
2019-08-16
334 olvasó

Két év után ismét Japáné a legtöbb amerikai állampapír

Két év után ismét japán tulajdonban van a legtöbb amerikai állampapír. Az amerikai pénzügyminisztérium honlapján szereplő adatok szerint Japán 22 milliárd dollárral, 1122 milliárd dollárra növelte amerikai állampapír-portfólióját júniusban. A szigetország ezzel 2017 májusa óta először lett ismét az amerikai állampapírok legnagyobb tulajdonosa.    A listát két évig vezető Kína júniusban ugyan először  vásárolt amerikai állampapírokat február óta, de a portfóliója csak szerény mértékben, 2,38 milliárd dollárral, 1112 milliárd dollárra nőtt.    Júniusban az amerikai állampapírok harmadik legnagyobb tulajdonosa Nagy-Britannia volt 341,1 milliárd dollárral, amelyet Brazília (311,7 milliárd dollár), majd Írország (262,1 milliárd dollár) követett.    A tíz legnagyobb tulajdonos között van még Svájc, Luxemburg, a Kajmán-szigetek, Hongkong és Belgium. Forrás: MTI

Az amerikai kormányzat lazít a veszélyeztetett fajok védelmén

Létrehozás dátuma: 2019-08-13|275 olvasó

A Roszatom igazgatója a fegyverfejlesztések folytatását ígérte

Létrehozás dátuma: 2019-08-13|320 olvasó

A műanyagzacskók betiltását tervezik Németországban

Létrehozás dátuma: 2019-08-12|231 olvasó

A Nagaszaki elleni atomtámadás áldozataira emlékeztek Japánban

Létrehozás dátuma: 2019-08-09|243 olvasó

Robotjárőrök álltak szolgálatba egy kínai városban

Létrehozás dátuma: 2019-08-09|320 olvasó

Pentagon: Szíriában erőre kapott az Iszlám Állam terrorszervezet

Létrehozás dátuma: 2019-08-09|269 olvasó

Az aggodalmak ellenére júliusban tovább nőt Kína ritkaföldfém-exportja

Létrehozás dátuma: 2019-08-09|229 olvasó

Szarvasbőgést hallgató túrákat szervez a Gemenc Zrt.
2019-08-23
133 olvasó

Szarvasbőgést hallgató túrákat szervez a Gemenc Zrt.

Elkezdődött a szarvasbőgés a gemenci erdőben, a Gemenc Zrt. augusztus 30. és szeptember 14. között erdei vasúttal és lovas fogattal szervez kirándulásokat azokhoz az erdőrészekhez, ahol jelentősebb bőgés várható - közölte az erdőgazdaság az MTI-vel.A túrák esténként a Pörbölyi Ökoturisztikai Központtól indulnak; a természetbarátok augusztus 30-án és 31-én erdei vasúton és lovas fogaton is megközelíthetik a szarvasbőgéstől hangos területeket, szeptember 6-án, 7-én, valamint 13-án és 14-én erdei vasút viszi el a túrázókat a helyszínekre - írták. A részvételhez előzetes bejelentkezés szükséges.    A Gemenc Zrt. túravezetőkkel várja az érdeklődőket, akik először a Gímvallatás elnevezésű programon hullajtottagancs- és bőgőkürt-bemutatón vehetnek részt, majd levetítik Mosonyi Szabolcs A gemenci szarvasok című természetfilmjét.    Az első alkalommal, augusztus 30-án a kirándulást vacsora és borkóstoló egészíti ki a lovas fogatos túra közönségének.    A programot gyerekek részére az erdőgazdaság általában nem ajánlja, mivel a több órás túrák csak akkor eredményesek, ha a látogatók végig csendben figyelnek. A Gemenc Zrt. ugyanakkor fontosnak tartja a természet megszerettetését, ezért egy alkalommal, szeptember 13-án gyermekeknek szánt kirándulást szervez az erdei vasút egyik megállójánál, Lassiban, ahol kézműves foglalkozások is várják a csendes hallgatózást hamar megunó kicsiket. Forrás: MTI

Az egyetemi városokban tetőztek a bérleti díjak
2019-08-23
133 olvasó

Az egyetemi városokban tetőztek a bérleti díjak

Budapesten és más egyetemi városokban (Debrecenben, Pécsen, Győrben és Miskolcon) az albérletpiacon a bérleti árak elérték a felső határt:  július vége és augusztus vége között nem emelkedett a kiadó lakások bérleti díja - közölte az ingatlan.com pénteken az MTI-vel. A közleményben Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője a kínálat növekedésével indokolta az áremelkedés megtorpanását: a magánszemélyek által kínált albérletek száma ugyanis 39-80 százalékkal nőtt egy hónap alatt.    Az ingatlan.com elemzése szerint Budapesten augusztus végén a kiadó lakások átlagos havi bérleti díja 160 ezer forint volt, annyi, mint a szezon elején, és 6 százalékkal magasabb az egy évvel korábbinál. A panellakásokért augusztus végén 145 ezer forintot, a téglaépítésű lakásokért pedig 165 ezer forintot kértek a tulajdonosok.    Debrecenben és Szegeden a felsőoktatási ponthatárok kihirdetésekor és augusztus végén is az albérletek átlagára 100 ezer forint volt, Miskolcon pedig 80 ezer forint. Éves összehasonlításban Debrecenben 5 százalékos, Szegeden 11, Miskolcon pedig 14 százalékos áremelkedést regisztráltak.    Balogh László úgy vélte, komolyabb drágulással egyelőre nem kell számolni, mivel komoly mennyiségű kiadó lakás érkezett a piacra. Ráadásul a kínálat tovább bővülhet, a következő néhány hónapban ugyanis több ezer olyan új lakást adhatnak át, amelyet befektetők vásároltak meg kiadási céllal. Forrás: MTI

A kártyabirtokosoknak is van teendőjük a szeptember 14-től életbe lépő szigorúbb ügyfélazonosítás miatt
2019-08-21
204 olvasó

A kártyabirtokosoknak is van teendőjük a szeptember 14-től életbe lépő szigorúbb ügyfélazonosítás miatt

A bankok felkészülnek a szigorúbb azonosítási szabályokra, de az ügyfeleknek is van teendőjük, ha szeptember 14-ike után is szeretnének online vásárolni, ekkor lép ugyanis életbe a szigorúbb ügyfélazonosítási uniós előírás. A kártyabirtokosoknak aktiválniuk kell az erős ügyfél-hitelesítést lehetővé tévő biztonsági szolgáltatásokat, amely bankonként eltérő lehet: sms-kód, QR-kód vagy egyéb üzenet.Az MTI körkérdésre az OTP jelezte, hogy 2019. szeptember 14. után csak akkor lehet online vásárolni az EU-n belül bankkártyával, ha a kártyabirtokosok aktiválják az erős ügyfél-hitelesítést lehetővé tévő biztonsági szolgáltatást a SmartBankon, az internetbankon, telefonos ügyfélszolgálaton keresztül vagy személyesen, az OTP Bank fiókjaiban. A határidőt követően az EU-n kívül a korábban megszokott módon fizethetnek online a kártyabirtokosok, vagyis a tranzakció során a kártyaadataik megadásán túl nincs szükség az internetes biztonsági kód (erős ügyfél-hitelesítés) használatára. A szolgáltatás használatával még inkább megelőzhetőek lesznek a visszaélések, csökken az esélye annak, hogy illetéktelenek online vásároljanak más bankkártyájával - hangsúlyozták.    Az OTP Bank a nyáron megkezdte az ügyfelek tájékoztatását és készül a 2019. szeptember 14-ei határidőre. A hitelintézet ügyfelei a https://otpmindennap.hu/kartyabiztonsag/ linken kaphatnak több információt.      Az Erste Banknál arra hívták fel a figyelmet, hogy mivel a többszintű azonosításhoz nélkülözhetetlen a mobil, mindenkinek ellenőriznie kellene, jó mobilszámot adott-e meg a bankjának (vagy megadott-e egyáltalán). Az, hogy mi lesz a mobilos azonosítás formája (sms, beolvasható színes vizuális kód, QR-kód vagy éppen a banki applikáción át érkező push notification üzenet), pénzintézetenként különbözik majd. Ha netbankos tevékenységekről vagy akár kártyás fizetésről van szó, az ügyfelek számára a legegyszerűbb megoldás a push üzenet. Ezt az Erste mindig a MobilBank applikációba küldi.    Az Erste szakértői jelezték: eddig az ötezer forint alatti érintéses fizetéseknél nem kellett PIN-kód, szeptember 14. után azonban előfordulhat, hogy kell majd. Öt érintéses fizetés vagy összesen 150 euró (mintegy 48 ezer forint) összegű érintéses fizetés után a több, kisebb értékű fizetés összege összeadódik, a banknak meg kell győződnie arról, hogy valóban a tulajdonos használja-e a kártyát, vagyis PIN-kódot kell kérnie. Ha időközben volt nagyobb összegű PIN-kódos vásárlás vagy készpénzfelvétel, akkor az azonosításnak minősül, és a számlálás újraindul.    A Raiffeisen Bank azt válaszolta, hogy a bevezetés időpontjától kezdve, az interenetes vásárláskor a bank erős ügyfélhitelesítést kérhet, amely a Raiffeisen esetében vagy mobil tokenes aláírás, vagy sms-ben kapott egyszeri aláíró kód lesz. A bank a jogszabályok figyelembevételével eltekinthet az erős ügyfélazonosítás alkalmazásától bizonyos esetekben. Azoknak lesz teendője, akiknek a mobiltelefonszámát még nem rögzítették a Raiffeisen Banknál, és a mobilbanki alkalmazást sem használják, ezeket az ügyfeleket azonban megkeresi a pénzintézet.    A K&H az MTI-vel közölte: a magyar piacon úttörőként elfogadói oldalon 2004-től, kibocsátói oldalon 2010-től alkalmazza ügyfelei számára az emelt szintű biztonságot jelentő, 3DSecure - internetes biztonsági kód - szolgáltatást. Az erős ügyfélazonosítás életbelépését követően ezen felül egy további elem is megjelenik majd a vásárlás során.    Azoknak az ügyfeleknek, akik idáig még nem használták, regisztrálniuk kell az internetes biztonsági kód (3DSecure) szolgáltatásra, valamint meg kell határozniuk egy további jelszót. Azon ügyfelek, akik már használják az internetes biztonsági kód (3D Secure) szolgáltatást és K&H e-bank, mobilbank felhasználók, rendelkeznek az erős ügyfélazonosításhoz szükséges hitelesítő faktorokkal.    A K&H kitért arra: az Európai Bankhatóság (EBA) június 21-i publikációjában lehetőséget adott a helyi felügyeleti hatóságoknak, hogy a piaci szereplőkkel egyeztetve felmérje, és szükség esetén egyedi halasztást adjon (az EBA felülbírálati jogával) az elektronikus kereskedelemben a fizetési kártyával történő vásárlások erős ügyfélhitelesítésére (Strong Customer Authentication, SCA) vonatkozóan. Ezen egyeztetések Magyarországon jelenleg is folyamatban vannak a Magyar Nemzeti Bank, a Magyar Bankszövetség és a pénzintézetek között - olvasható a bank közleményében. Forrás: MTI

A Boldogasszony kiállítással megkezdődött a virágkarneváli hét Debrecenben
2019-08-15
232 olvasó

A Boldogasszony kiállítással megkezdődött a virágkarneváli hét Debrecenben

A Kárpát-haza Galéria Boldogasszony vándorkiállításának megnyitásával szerdán megkezdődött az augusztus 21-ig tartó virágkarneváli hét programsorozata.Papp László (Fidesz-KDNP), Debrecen polgármestere a kiállítás megnyitóján felidézte, hogy 1038. augusztus 14-én, Imre herceg halála után Szent István király Szűz Mária oltalmába ajánlotta az országot. A debreceni kiállítás ezen az évfordulón nyílik meg, és "mondhatjuk azt, hogy Boldogasszony Szűz Mária a magyar nemzet egységét szimbolizálja" - tette hozzá.    "A kiállítás 55 alkotója is azt sugallja, hogy a magyarság továbbra is egységes, pozitívan tekint a jövőbe" - utalt Papp László arra, hogy 55 kortárs képzőművész idézte meg alkotásában Nagyboldogasszony alakját, és szerepét a magyarság összetartásában.    Palánki Ferenc, Debrecen-nyíregyházi római katolikus megyéspüspök azt mondta, "a kiállítás rámutat Máriára, az alkalom pedig Márián keresztül életünk középpontjára, Jézusra mutat". Kocsis Fülöp görögkatolikus érsek-metropolita szerint "amikor Máriát, édesanyánkat Boldognak mondjuk, azt fejezzük ki, hogy Isten szeretetét közvetíti felénk".    Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke felidézte, hogy a vándorkiállítás 2014-ben Budapestről indult, és Debrecen az utolsó Kárpát-medencei helyszín ahol bemutatják.     Debrecenből Rómába viszik az alkotásokat, onnan pedig Brüsszelbe, hogy "figyelmeztessük Európát a fővárosán keresztül, hogy az a 12 csillag mégiscsak keresztény Európánk hitére és gyökereire utal".    Szász Jenő a kiállítás üzenetének nevezte, hogy "Mária országa vagyunk, mindig számíthatunk a legfontosabb védőszentünkre". Már ahhoz is Mária csodája kellett, hogy sikerült 55 kortárs művészt egy kiállításon megszólítani, erre még nem volt példa - mondta a nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke Debrecenben.    A Boldogasszony vándorkiállítás debreceni bemutatóját Tóth Norbert, a Forrás Művészeti Intézet igazgatója nyitotta meg, ezzel hivatalosan is megkezdődött a virágkarneváli hét programsorozata. Forrás, fotók: MTI

Idén szeptember elsejéig tart a balatoni hajózási főszezon
2019-08-15
222 olvasó

Idén szeptember elsejéig tart a balatoni hajózási főszezon

A korábbi éveknél tovább, szeptember elsejéig tart a hajózási főszezon - közölte Kollár József, a Balatoni Hajózási Zrt. (BAHART) vezérigazgatója az MTI-vel csütörtökön, amikor köszöntötték a társaság menetrendi hajóinak idei félmilliomodik utasát.A vezérigazgató beszámolója szerint idén eddig a cég menetrendi hajói és kompjai együttesen több mint 1,4 millió utast szállítottak. Mint kifejtette, a személyhajózásban a kedvezőtlen időjárású, csapadékos május miatt 5 százalékos a lemaradás a tavalyi, rekord utasforgalomhoz képest, amit várhatóan nem sikerül majd behozni a hajózási szezon végéig, de így is igen jó eredménynek számít. A komp forgalmában is rekordot hozott a tavalyi év, amely eredményt eddig időarányosan sikerült tartani - tette hozzá.    A társaság személyhajóinak idei félmilliomodik utasát a 40. születésnapját ünneplő, 260 utassal Badacsonyba tartó Badacsony nevű katamarán fedélzetén köszöntötték. Az eseményen a vezérigazgató beszámolt arról is, hogy a cég sétahajóit idén már közel 100 ezer utas vette igénybe, a bulihajó programokra több mint 13 ezren váltottak jegyet, és a gyermekes családoknak szóló Mastercard varázshajókon több mint 5 ezren utaztak. A BAHART személyhajóival a legforgalmasabb napokon akár 20 ezer, az átlagos főszezoni napokon 10-13 ezer utast szállít a Balatonon. A legkedveltebb települési hajójáratok továbbra is a Siófok-Balatonfüred-Tihany háromszögben, illetve a Fonyód-Badacsony útvonalon közlekednek a tájékoztatás szerint.    A vezérigazgató beszélt arról is, hogy míg a korábbi években augusztus 20-ig, tavaly pedig már pár nappal tovább tartott a hajózási főszezon, a tapasztalatok alapján a BAHART idén tovább hosszabbította a hajózási főidényt, így egészen szeptember 1-ig biztosítja a sűrűbb menetrendi közlekedést, és a teljes programhajó kínálatot az érintett kikötőkben.    A cég közleménye szerint augusztus 19-én és 20-án - igazodva a Balaton parti települések rendezvényeihez - tűzijátéknéző hajókat indít a társaság. Idén 10 kikötőből indulva, összesen 17 járat fedélzetéről nézhetik az utasok a tó közepéről a parti tűzijátékok színkavalkádját. A társaság szeptember 14-én őszi szezonnyitó rendezvényt tart a balatonboglári kikötőben, ahol a BAHART Regatta vitorlásverseny zárófutama mellett kempingtalálkozó és Gasztro Bormóló is lesz. Az eseményhez egyedi hajójáratokat indítanak. Forrás: MTI Fotók: BAHART

Izrael után Magyarországon a legmagasabb a zsidó leszármazottak aránya
2019-08-15
522 olvasó

Izrael után Magyarországon a legmagasabb a zsidó leszármazottak aránya

Egy egymillió nyolcszázezer ember DNS-ét feldolgozó tanulmány szerint száz ország közül Izrael után Magyarországon a legmagasabb a zsidó leszármazottak százalékos aránya - jelentette a Jediót Ahronót című izraeli újság honlapja, a ynet kedden.A MyHeritage nevű, genetikai alapú családfakutatással foglalkozó szervezet felmérése szerint Izrael után a népességhez viszonyítva Magyarországon él a legtöbb zsidó leszármazott, több, mint az Egyesült Államokban. Az eredmény még a kutatókat is meglepte - tette hozzá az újság.    A MyHeritage a kutatást közösen végezte Daniel Sztacki statisztikussal, a Zsidó Nemzetpolitikai Intézet (The Jewish People Policy Institute, JPPI) demográfiai szakértőjével, az európai -askenázi - zsidóság demográfiáját vizsgáló részleg vezetőjével.    A DNS-tesztet beküldő 4981 magyarországi lakos 7,6 százalékánál találták legalább 25 százalékos askenázi zsidó származást - ami azt jelenti, hogy legalább egy askenázi, vagyis európai zsidó nagyszülője volt. Ez az érték jelentősen magasabb, mint az Egyesült Államokban mért 3,5 százalék vagy a Kanadában mért 3,0 százalék.    Azoknak az aránya, akiknél a gének legalább 10 százalékban askenázi zsidó származásra utaltak, Magyarországon eléri a 12,5 százalékot, szemben a mindössze 4,7 százalékos amerikai vagy 4 százalékos kanadai aránnyal.    A Magyarországról küldött minták 4,2 százaléka legalább 50 százalékos zsidó-askenázi etnikai háttért mutatott, az Egyesült Államokból érkezőknek csak a 2,3 százaléka.    A tanulmány következtetései és a korábbi becslések közötti óriási eltérés azt mutatja, hogy Magyarországon különösen sok ember van, aki egyáltalán nem ismeri a zsidó gyökereit, vagy akiknek zsidó örökségét a szülők vagy a nagyszülők tudatosan eltitkolták a holokauszt emléke és az antiszemitizmustól való intenzív félelem miatt - írta a lap.    A kutatást irányító Daniel Sztacki ugyanakkor rámutatott, hogy az ilyen típusú genetikai teszteket általában a jól képzett népesség végzi el, így ők a kutatásban túlreprezentáltak lehetnek.    Mindezek figyelembevételével a tanulmány arra a következtetésre jutott, hogy a legalább 50 százalékban askenázi zsidó származású emberek száma Magyarországon eléri a 130 000-et. Ez a szám jelentősen magasabb a korábbi becsléseknél.    "A DNS-vizsgálatban részt vevők egy része számára nagy meglepetés az eredmény, de nagy meglepetés a demográfusok számára is" - mondta Daniel Sztacki.    "A holokauszt után sok magyar túlélő vándorolt ki Izraelbe, köztük olyanok, akik közéleti és szellemi vezetőkké váltak, akik nagy befolyással voltak a fiatal Izraelre: Efraim Kishon, Mose Stern kántor, Zeév és Dosh karikaturisták, Tomi Lapid és még sokan mások. De Magyarországon továbbra is aktív zsidó közösség maradt, amelyhez számos izraeli vállalkozó csatlakozott az évek során, a Szovjetunió összeomlása után. Azonban az intenzív antiszemitizmus miatt, amely mindig is jelen volt Magyarországon, és az utóbbi években fokozódott, általános volt az a vélemény, hogy az országban alig ötvenezer zsidó van" - írta kommentárjában a ynet.    Noha a 2013. évi népszámlálásnál csak 10 965-en vallották magukat zsidónak, Kovács András professzor becslése szerint a valóságban 73-138 ezer között van az egy zsidó szülővel rendelkezők száma, ami egyezést mutat a MyHeritage genetikai teszteken alapuló következtetésével - derül ki a cikkből.    Egy, a tesztet elvégző - a hetvenes éveiben járó - budapesti lakos, aki csak nevének kezdőbetűit árulta el a ynetnek, azt mondta, eddig úgy tudta, hogy gyermekként katolikusnak keresztelték meg. A teszt eredményeinek kézhezvételekor megdöbbent, mert kiderült, hogy 100 százalékban zsidó, pontosabban 98 százalékban askenázi és két százalékban spanyol zsidó származású.    "Soha nem vettem részt zsidó szertartásokon, és jelenleg megpróbálom megemészteni" az eredményt - mondta. "A családomban senki sem beszélt zsidó gyökerekről. A szüleim a felelősek azért, hogy nem zsidóként nőttem fel, másrészt megértem a döntésüket, mert apám oroszországi munkatáborban volt"- jelentette ki.Forrás: MTI

Nyolc-tíz tonna hulladéktól mentesítették a Felső-Tiszát a PET kupán
2019-08-14
255 olvasó

Nyolc-tíz tonna hulladéktól mentesítették a Felső-Tiszát a PET kupán

Nyolc-tíz tonna hulladéktól mentesítették a Felső-Tisza Tivadar és Záhony közötti szakaszát a PET kupa idei résztvevői - közölték a szervezők szerdán az MTI-vel. Közlésük szerint a csaknem 80 folyamkilométeres távon 16 hajó és 320 fős legénység bevonásával, a Természetfilm.hu Egyesület szervezésében valósult meg a 7. Tiszai PET Kupa. A családi, baráti és vállalati csapatok két nap hajóépítés után álltak rajthoz Tivadarnál. A saját készítésű pillepalack hajókkal evező csapatok és az önkéntesek által összegyűjtött hulladékmennyiség csaknem felét újrahasznosítják.    A 7. PET Kupát 2017 után ismét a Tilos Rádió hajója nyerte, a civil rádió csapata az elmúlt három évben mindig dobogós helyen végzett. Második helyezett az ICPDR (Nemzetközi Duna-védelmi Bizottság) lett, míg a harmadik hely három csapat között oszlott meg.    A fejenként legtöbb hulladékot összegyűjtő csapat különdíját, a Tisza Hősei díjat idén egy Egyesült Államokban élő, magyar származású család nyerte.    Mint írják, az idei verseny tapasztalatai alapján bebizonyosodott, hogy azokon a folyószakaszokon, ahol a csapatok a korábbi évek során többször jártak és gyűjtötték az ártéri hulladékot, sokkal kevesebb volt a felhalmozódott szemét.    A szakemberek idén a folyó hullámterében egy méteres mélységből, fúrással vettek üledékmintát. A kutatók azt vizsgálják, hogy a régebben leülepedett talajrétegekben megtalálhatóak-e a mikroműanyagok, valamint hogy milyen baktériumok kísérik a folyami hulladékokat - írták a közleményben. Forrás: MTI  

Augusztus 20. - Már látható a Kárpát-medence aratókoszorúja a Szent István-bazilikában
2019-08-13
213 olvasó

Augusztus 20. - Már látható a Kárpát-medence aratókoszorúja a Szent István-bazilikában

Már látható a budapesti Szent István-bazilikában a Kárpát-medence aratókoszorúja, amelyet augusztus 20-án a Szent Jobb körmeneten is megtekinthetnek az érdeklődők.A míves kivitelű, csigaformájú búzakoszorú a magyar gazdatársadalom összefogását jelképezi, ezért is élesztette újra a hagyományt a Magyarok Kenyere - 15 millió búzaszem programot szervező Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (MAGOSZ) és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara.    A MAGOSZ közleménye szerint az aratókoszorút Jakab István, az Országgyűlés alelnöke, a MAGOSZ elnöke, valamint Szólláth Tibor, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Hajdú-Bihar megyei elnöke, egyben Hajdúnánás polgármestere adta át kedden ünnepélyes keretek között Snell György püspöknek, a Szent István-bazilika plébánosának, a Szent Jobb őrének.    A közlemény idézi Jakab Istvánt, aki elmondta, hogy véget ért az aratás, az utolsó kévékből pedig hagyományosan elkészítik az aratókoszorút. Hozzátette, hogy ez jelképezi valamennyi anyaországi, határon túli és szórvány magyar együvé tartozását.    Szólláth Tibor kiemelte, hogy a Kárpát-medence aratókoszorúját hat hajdúnánási asszony napi nyolc órában, két hétig készítette. Az átadást követően Snell György megáldotta az aratókoszorút, amelyet a néphagyomány esőcsigának is nevez a bő csapadék jelképeként és reményeként. Forrás, fotók: MTI

Sírleletet is bemutatnak az idei Ősök napján
2019-08-13
219 olvasó

Sírleletet is bemutatnak az idei Ősök napján

Az első, Erdélyben talált lovas hun temetkezés sírleletét is bemutatják az idei Ősök napján, amelyet augusztus 16. és 18. között Bugacon rendeznek meg - közölte a szervező Magyar-Turán Közhasznú Alapítvány elnöke kedden. Bíró András Zsolt azt mondta, hogy az első, Erdélyben talált lovas hun temetkezés eredeti maradványait bemutató sírlelet mellett fegyver-, ékszer- és arcrekonstrukciókat is láthatnak az érdeklődők az Attila sátrában rendezendő antropológiai és régészeti kiállításon. A sátor a világ legnagyobb jurtája lesz: 25 méter átmérőjű és 7 méter magas - tette hozzá.    Az eseményen több mint 50 hagyományőrző és sportesemény mellett ismeretterjesztő kiállítások és előadások, valamint több tucat koncert is várja az érdeklődőket Bugacon. Újdonság lesz az idei rendezvényen, hogy először tartanak nomád felvonulást, amelyen több száz lovas szekerekkel, tevékkel, bivalyokkal és családtagjaikkal korhűen idézi meg a magyarok bejövetelét. Forrás: MTI

Debreceni virágkarnevál - Tizennyolc virágkocsi lesz látható a felvonuláson

Létrehozás dátuma: 2019-08-12|246 olvasó

Csillagász: éjfél után érdemes a hullócsillagokat megfigyelni

Létrehozás dátuma: 2019-08-12|214 olvasó

Több mint 50 programot kínál az idei Ősök napja Bugacon

Létrehozás dátuma: 2019-08-11|250 olvasó

Hőség: a kánikula ellenére kiváló a nagy tavak vízminősége

Létrehozás dátuma: 2019-08-11|197 olvasó

Magyarok Kenyere - Összeöntötték a búzát a gazdák Nemeshanyban

Létrehozás dátuma: 2019-08-11|232 olvasó

Új közlekedési alkalmazást indított a Google Magyarországon

Létrehozás dátuma: 2019-08-09|343 olvasó

Új eljárás segíthet kimutatni a Lyme-kórt

Létrehozás dátuma: 2019-08-08|272 olvasó

Klasszikus és kísérletező lesz a Pécsi Nemzeti Színház következő évada
2019-08-22
150 olvasó

Klasszikus és kísérletező lesz a Pécsi Nemzeti Színház következő évada

Klasszikus, kísérletező és családias évadot tervez a meghirdetett bemutatók és műsoron maradó darabok alapján a Pécsi Nemzeti Színház (PNSZ) - mondta Rázga Miklós igazgató szerdán a baranyai megyeszékhelyen.A direktor a teátrum évadnyitó társulati ülését követő sajtótájékoztatón jelezte, hogy a 2019/2020-as műsorterv az áprilisban meghirdetetthez képest nem változott. Az intézmény e szerint tizenhárom bemutatót tart.    Színre kerül Molnár Ferenc Játék a kastélyban című darabja, Friedrich Schillertől az Ármány és szerelem a nagyszínházban látható majd, akárcsak Moliere vígjátéka, Az úrhatnám polgár, amely Rudolf Péter első pécsi rendezése lesz. A klasszikus jellegű előadások mellett több kortárs művel is várja a nézőket a kamaraszínház: elsőként a Panthera című "szabadulójáték" elevenedik meg Kertész Erzsi könyve alapján. Az elveszett Csontváry című, Csontváry Kosztka Tivadar festőművész halálának 100. évfordulójára készült darab bemutatóját a Mobil című produkció követi Funk Iván rendezésében, Vinnai András Fúrnitúrját pedig Anger Zsolt viszi színre. Az N. Szabó Sándor-teremben Köles Ferenc előadásában készül monodráma Tar Sándor novellái alapján. Vendégjátékként a bérletes előadások között szerepel majd a műsorban az És Rómeó és Júlia című egyfelvonásos is, Rudolf Péterrel és Nagy-Kálózy Eszterrel. A zenés előadások kínálatban szerepel "egy igazi családi musical", az Oliver!, Bizet Carmenje és "opera-patchwork" meghatározással A vihar kapujában című produkció.    A Pécsi Balett és a PNSZ koprodukciójában mutatják be a Csipkerózsikát, amellett Carl Orff Carmina Burana című művéből készült balettelőadásra is várják az érdeklődőket.    Rázga Miklós szerdán szólt arról is, hogy a teátrum az elmúlt évadban mintegy 125 ezer jegyet értékesített, a jegybevétel 3,5 százalékkal nőtt az előző évihez képest. Hozzátette: jelentősen nőtt a bérletvásárlások száma az "előbérletes" időszakban és egyre többen vannak, akik bérletüket a színház megújult weboldalán keresztül veszik meg.    Uhrik Teodóra, a Pécsi Balett ügyvezetője kiemelte: az egykori balett-tagozat ma már önálló társulatként működik, tagjai sokat utaznak és számos helyen lépnek fel, de öröm, hogy a Pécsi Nemzeti Színháznak köszönhetően megmaradt állandó játszóhelyük és állandó közönségük is.    Gulyás Dénes, a PNSZ operaigazgatója A vihar kapujában című operára hívta fel a figyelmet, amelynek zenéjét heten szerezték. Hangsúlyozta, hogy a darab a Pécsi Nemzeti Színház és a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem koprodukciójának, a két intézmény példamutató együttműködésének eredménye. Emlékeztetett rá, a pécsi színház operatársulata idén ünnepli fennállásának 60. évfordulóját, ebből az alkalomból gálakoncertet szerveznek, amelyen művészeik mellett a Pannon Filharmonikusok is fellépnek.    Őri László, Pécs alpolgármestere azt mondta, a Pécsi Nemzeti Színház magas szakmai színvonalat képvisel, a színházlátogatók száma emelkedik, a közönség soraiban sok a fiatal. A politikus hangoztatta, hogy a színház gazdasági helyzete stabil, a helyi önkormányzat által biztosított 67 millió forintos év közbeni támogatás fedezte a béremeléseket és két színpad felújítását.    Örökös tagságot kapott az Eck Imre alapította Pécsi Balett egykori táncosa, a különböző munkakörökben 60 éve a színházért tevékenykedő Domján Mária, aki az ezzel járó elismerést Rázga Miklóstól és Őri Lászlótól vehette át a sajtótájékoztatón. Forrás: MTI Fotók: PNSZ

Százmilliós fejlesztés a pécsi hajléktalan-ellátásban
2019-08-21
173 olvasó

Százmilliós fejlesztés a pécsi hajléktalan-ellátásban

Közel százmillió forintból valósított meg fejlesztéseket a pécsi hajléktalan-ellátó rendszert működtető Támasz Alapítvány a baranyai megyeszékhelyen - közölte a szervezet az MTI-vel. A tájékoztatás szerint az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Programban megvalósult fejlesztés eredményeként új épületbe költözhet a női átmeneti szálló és éjjeli menedékhely intézménye, a húsz plusz húsz férőhelyes intézmény korszerű ellátást tesz lehetővé.    Az épületet az ellátottak várhatóan szeptemberben vehetik birtokba.    Hajdu Krisztián, a Támasz Alapítvány Pécs szakmai vezetője az MTI érdeklődésére elmondta, a városban a szervezet a tavaszi-nyári időszakban 280, novembertől április végéig pedig további 50 embernek tud szállást adni. Emellett más, például egyházi fenntartású intézmények is foglalkoznak hajléktalan-ellátással a baranyai megyeszékhelyen, ők a hidegebb évszakokban további 60 rászorulónak adnak szállást. Forrás: MTI

Csaknem száz program a pécsi Szamárfül fesztiválon
2019-08-21
162 olvasó

Csaknem száz program a pécsi Szamárfül fesztiválon

Csaknem száz rendezvénnyel várják a családokat a Zsolnay Örökségkezelő (ZSÖK) nyárbúcsúztató ingyenes fesztiválján, amelyet augusztus 23. és 25. között tartanak immár nyolcadik alkalommal a pécsi Zsolnay Kulturális Negyedben.Az ország egyik legnagyobb ingyenes gyermekfesztiválján egyebek mellett koncerteken, színházi előadásokon, foglalkozásokon vehetnek részt az érdeklődők - írta a ZSÖK az MTI-hez eljuttatott tájékoztató anyagában.    Az Életre kelt mesehősök című kiállításon többek között Mirr-Murr, Sebaj Tóbiás, a Nagy Ho-ho-ho horgász, Pom-Pom és Süsü, a sárkány is várja a gyerekeket és a családokat. Mint írták, Csukás István halhatatlan mesefigurái embernagyságban kelnek életre Megyeri János szobrászművésznek köszönhetően. A Szamárfül fesztiválon Gryllus Vilmos biciklizős dalokat fog énekelni, a Rutkai Bori Banda interaktív mesekoncertet tart bábokkal, de fellép Bíró Eszter, a Kokopelli Jazz Matiné, Bolba Éva és a JAZZterlánc is.    A színház világával is megismerkedhetnek a gyerekek: a Kerek Perec Társulat csecsemőszínházi előadása színesíti a programsort Párnamesék címmel. A kicsit nagyobbak a MárkusZínház Hős Miklós című bábszínpadi eposzát nézhetik meg és a fesztiválon látható lesz a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulat Brighella Bábtagozatának vendégjátéka, A bőgős fia meg az ördögök. A Bóbita Bábszínház előadásában A bűbájos lakat, míg a Bab Társulat előadásában a Matyi a ludas című darab látható.    A fesztivál keretében megnyílik Molnár Jacqueline illusztrátor kiállítása Tengeri szörnyek és mások címmel. Az új élményekre vágyók megtanulhatják a szájdobolás alapjait, az egész napos fáradalmakat pedig az Esti Mesén pihenhetik ki, amelynek keretében Tamás Éva és Bogárdi Alíz tart diafilmvetítést mesével és zeneszóval.    Idén kiemelt figyelmet kap a környezettudatos szemléletmód is a fesztiválon, így a Készíts tengeri szörnyet! című foglalkozáson műanyag hulladékból, zacskókból, flakonokból, kupakokból készíthetnek tengeri állatokat a gyerekek és szüleik. Az újrahasznosításról szól a Hulladékékszer workshop, a további kézműves foglakozásokon pedig lesz papírzacskó bábkészítő foglalkozás, mandalakészítő workshop és zoknibáb-készítő workshop is.    A ZSÖK kitért arra, hogy a háromnapos rendezvény megnyitóján átadják a Zsolnay Kulturális Negyed új, integrált játékokkal is bővített játszóterét, amely befogadó játékelemeket is tartalmaz, így sérült és ép gyermekek együtt játszhatnak.    Az eseményről bővebb információk a szamarfulfesztival oldalon olvashatók. Forrás: MTI Fotók: ZSÖK

Nyolcvan programot kínál a Bőköz összművészeti fesztivál az Ormánságban
2019-08-21
187 olvasó

Nyolcvan programot kínál a Bőköz összművészeti fesztivál az Ormánságban

Huszonöt helyszínen nyolcvan programmal, négyszáz fellépővel és kiállítóval rendezik meg a baranyai Ormánság négy településén a Bőköz összművészeti fesztivált augusztus 23. és 25. között - tájékoztatták a szervezők az MTI-t.Mint írták, Kémes, Szaporca, Tésenfa, Drávacsehi, valamint a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság Ős-Dráva Látogatóközpontja várja az érdeklődőket. A háromnapos rendezvényen mások mellett a Ghymes, a Talamba Ütőegyüttes, a Hot Jazz Band, a Makám és a Rudan Joe Akusztik Band, a Tárkány Művek és a Misina Táncegyüttes is színpadra áll és Karácsony János James LGT-dalokat énekel - derül ki a szervezők MTI-hez eljuttatott közleményéből.    A gyerekek, családok számára működik majd a Levendula Játszóház, ahol Csernik Szende székely népmesemondó, a Pámpillás Bábszínház, Toma és Csapata és Krizsán Edith sakknagymester is gondoskodik majd a gyermekek szórakoztatásáról.    A térség természeti, táji értékeit templomjáró körúton, biciklitúrán, természetjáró túrákon tanulmányozhatják az érdeklődők, de lesz akadályverseny és játszónap is, ahogy a Magyar Pásztorkutyák Terelőversenyét is megtartják.    A helyi jellegzetességeket a szaporcai Eperfa tájházban, a Cifra Házban, a kémesi Tájházban, a tésenfai Hagyományunk Őrzőházában láthatják az érdeklődők, lesz kézműves vásár és számos kiállítás is az eseményeknek otthont adó településeken.    A fesztivál a kezdetektől missziójának tekinti, hogy segítse a települések iskolásait, idén a Gemenci erdőbe, illetve a horvátországi Kopácsi-rét természetvédelmi területre juthatnak el.    A rendvény számára kiemelten fontos, hogy karbonmentes legyen, ezért faültetéssel járulnak hozzá a karbonlábnyom semlegesítéséhez és a biológiai sokszínűség fenntartásához. Idén 30 őshonos tájfajta gyümölcsfát ültettek el a települések fesztiválhelyszínein - jelezték a szervezők a közleményben.    A közleményben kitérnek rá, hogy a fesztivál programjai ingyenesen látogathatóak, az esti nagykoncertek ugyanakkor belépővel látogathatók. A rendezvényről további információk a bokozfeszt.hu internetes oldalon olvashatók. Forrás: MTI

Elkészült a bólyi ipari park új üzemcsarnoka és az ipari parkhoz vezető elkerülő út
2019-08-15
215 olvasó

Elkészült a bólyi ipari park új üzemcsarnoka és az ipari parkhoz vezető elkerülő út

Elkészült a bólyi ipari park új üzemcsarnoka, valamint az ipari parkhoz vezető elkerülő út összesen mintegy 800 millió forintos fejlesztési forrás felhasználásával - közölte a Baranya Megyei Önkormányzat az MTI-vel.A közlemény szerint a Terület- és településfejlesztési operatív programból (Top) elnyert támogatással megvalósult fejlesztés keretében megépült új üzemcsarnokban bővíthető kiszolgálóhelyiségeket alakítottak ki, a melegvíz ellátást a geotermikus hőközpontra csatlakozva biztosítják.    Az ipari parkot megközelítő, a várost elkerülő, közel két kilométer hosszú út megépítése szintén része volt a pályázatnak, így a park immár közvetlenül csatlakozik az M60-as autópálya le- és felhajtójához és Bóly városához. Jelezték: az új út Bólyban a város központján áthaladó jelentős teherforgalom által okozott problémát is orvosolta.    A közleményben Hárs József (független) polgármester hangsúlyozta, hogy "Bóly számára kiemelten fontos a helyi gazdaság, a nagyszámú minőségi munkahely", ennek érdekében pedig a 90-es évek óta tudatosan fejlesztenek.    A bólyi ipari park közel 60 hektáros területén 31 vállalkozás működik, ezek együtt több mint 1300 embernek biztosítanak munkahelyet az alig 4000 lelket számláló Pécstől 30, Budapesttől 200 kilométerre fekvő, autópályán könnyen megközelíthető kisvárosban - írták. Hozzátették azt is: a bólyi fiatalok 85 százaléka a parkban működő vállalatoknál képzeli el jövőjét. Forrás: MTI

Augusztus 20. - Pécsen bábszínház, koncert is lesz a programok között
2019-08-14
243 olvasó

Augusztus 20. - Pécsen bábszínház, koncert is lesz a programok között

Bábszínházi előadással, koncerttel, kézműves vásárral és jótékonysági kenyérárusítással várják a pécsi belvárosba látogatókat az államalapítás ünnepén, augusztus 20-án délután.A nemzeti ünnep pécsi programjait szervező Zsolnay Örökségkezelő NKft. közleménye szerint a család minden tagját megmozgató programok várják a látogatókat augusztus 20-án, amely egyben a pécsi kenyérünnep is.    Mint írták, a város főterén, a Széchenyi téren már délután fél háromkor elkezdődnek a programok a Pécsi Jótékony Nőegylet kenyérárusításával.     Első szórakoztató programként négy órától Fabók Mancsi Bábszínháza mutatja be a A székely menyecske meg az ördög címmel; a megelevenedő népmese elsősorban a 6-11 éves korosztálynak szól. Utána kezdődik az ünnepi műsor a 15 éves Misina Néptáncegyüttessel és a Sárarany Zenekarral. Beszédet mond Páva Zsolt, Pécs polgármestere és Nyúl Viktor atya.     Este hattól ünnepi szentmisét tartanak a dzsámiban, majd fél kilenctől Kalapács József, Rudán Joe, Mr. Basary, Tóth Reni és Varga Miklós részvételével koncertet ad a hat esztendeje nemzeti rockopera részletek bemutatására alakult Attila Fiai Társulat. A tájékoztatás szerint műsorukban részletek hallhatók majd többek között az István, a király, a Honfoglalás, az Egri csillagok, az Attila - Isten kardja, a Csaba királyfi, az Árpád népe, a Sacra Corona, a Cantus Hungaricus és a Kőműves Kelemen legismertebb dalaiból. Forrás: MTI

A Határon Túli Magyar Zenészek Szimfonikus Zenekara is fellép az OrgonaPont sorozat pécsi állomásán
2019-08-14
233 olvasó

A Határon Túli Magyar Zenészek Szimfonikus Zenekara is fellép az OrgonaPont sorozat pécsi állomásán

A Határon Túli Magyar Zenészek Szimfonikus Zenekara és a Purcell Kórus lép fel az OrgonaPont koncertsorozat pécsi állomásán pénteken este - tájékoztatta a rendezvényt szervező Filharmónia Magyarország az MTI-t.Mint írták, Pécsett egy igazi különlegességnek lehet részese a közönség, hiszen a székesegyházban este nyolc órától a Határon Túli Magyar Zenészek Szimfonikus Zenekara és a Purcell Kórus áll majd színpadra Vashegyi György vezénylete mellett.     Az esten Felix Mendelssohn-Bartholdy Paulus című az oratóriumát hallgathatja meg a közönség; az előadáson szólót énekel Kovács Ágnes, Balogh Eszter, Megyesi Zoltán, Najbauer Lóránt és Melkovics Zoltán.     A közleményben kitérnek arra, hogy Vashegyi György karmester régóta elkötelezett a mendelssohni életmű értékei mellett, a dirigens vezénylése garancia arra, hogy az oratórium a lehető legmagasabb színvonalon csendüljön fel.     A koncertről és az OrgonaPont sorozatról további részletek, jegyinformációk olvashatók az orgonapont.hu internetes oldalon. Forrás: MTI

Keressük a megye 7 legszebb természeti csodáját!
2019-08-12
197 olvasó

Keressük a megye 7 legszebb természeti csodáját!

Nem kell a világ másik felére mennünk, de még az országhatáron kívülre se ahhoz, hogy lenyűgöző természeti kincsekkel találkozzunk. A Baranya megyei hírportál jelölésre és szavazásra buzdította olvasóit, megyénk természeti szépségeire irányítva a figyelmet. Július 27-ig érkeztek az ajánlások olyan természeti látnivalókra és képződményekre, amelyeket valamilyen okból különlegesnek tartanak. Hiszen kinek ne jutna eszébe legalább egy olyan természeti kincs, mint a világhírű abaligeti cseppkőbarlang, ahol közel 466 méteren keresztül kirándulhatunk. Vagy sok baranyai kedvence, a Béda-Karapancsa, amely egy rendkívül értékes növény- és állatállománnyal rendelkező terület. Ligeterdeiben a kockás liliom, a jerikói lonc és a fürtös gyűrűvirág is előfordul, az alsó szakasza pedig a rétisasok és a fekete gólyák által legsűrűbben lakott területe az országnak. Érdemes továbbra is követni az akciót, ugyanis a szavazási időszak még csak most kezdődik. A jelölések alapján összeállt egy húsz megyei csodából álló lista, amelyek az elmúlt hetekben a legtöbb jelölést kapták az olvasóktól. Természetesen sok esetben nem ért minket meglepetés, hiszen akár az Abaligeti-cseppkőbarlangra, akár a Babás szerkövekre, vagy épp az óbányai vízesésre gondolunk, az számunkra is egyenértékű a természet csodájával. A szavazatokat 2019. augusztus 8-tól augusztus 30-ig várják bama.hu/a-megye-7-csodaja oldalon. Szavazni az alábbi természeti szépségekre lehet: Abaligeti-cseppkőbarlangJakab-hegy, Babás szerkövekBéda-KarapancsaBeremend, Kristály-barlangDráva-menteÉgervölgyHavi-hegy sziklaképződményeiMalomvölgyi-tóMánfai Kőlyuk-barlangMelegmányi-völgy, mésztufa lépcsőkÓbányai vízesésOrfűi medvehagyma, tavaPüspökszentlászlói arborétumSzársomlyóTettyei Mésztufa-barlangTripammer-faVáralja-völgy, Farkas-árokZengőZengővárkonyi szelídgesztenyésZsongorkő Forrás: bama.hu

A hétvégén rendezik meg a Nemzetközi Bluegrass és Akusztikus Zenei Fesztivált Abaligeten
2019-08-09
218 olvasó

A hétvégén rendezik meg a Nemzetközi Bluegrass és Akusztikus Zenei Fesztivált Abaligeten

A hétvégén rendezik meg a XVII. Nemzetközi Bluegrass és Akusztikus Zenei Fesztivált Abaligeten, ahol neves nemzetközi és hazai előadók várják a közönséget péntektől három napon át.A Magyar Bluegrass Zenei Egyesület (HuBMA) 17 éve hagyományosan megrendezett nemzetközi fesztiválján a műfaj neves nemzetközi és hazai előadói lépnek színpadra az akusztikus zene jeles képviselői mellett - olvasható a szervezők MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében.    Mint írják, a huszonöt koncertet felvonultató esemény látogatása díjmentes. A fesztivált szervező Magyar Bluegrass Zenei Egyesület célja, hogy a Magyarországon még mindig kevéssé ismert stílust jobban megszerettesse a közönséggel.    A fesztiválon pénteken a pécsi Tarnai Acoustic és az Ireg együttes, a Pannongrass, valamint két angol bluegrass-zenészeket felvonultató csapat, a Hot Fingers és a Montana Blue játszik.    Szombaton hallható többek között a Heartbeats (SK), a Poa Pratensis, a Csillag kórus, a Hungarikum Együttes és a Smood Akusztik. Berta Zsolt szépíró, dalszerző előző évi sikerét követően ismét elfogadta a szervezők meghívását, őt szintén szombaton este hallhatja a közönség.    Először lép színpadra a fesztiválon a Garda-Benkő Blues Duó - amelynek gitárosa, Benkő Zsolt a fellépés kedvéért vált elektromos gitárról akusztikusra -, valamint a Mester Csaba és barátai nevű fővárosi formáció. A rendezvényt a Fejér megyében klasszikusnak számító Passz együttes zárja - áll a közleményben. A gyermekműsort szombaton a Dalmesterek produkció adja, a vasárnapi szentmisén pedig a Hungarikum Együttes hallható a felújított katolikus templomban.    A fesztivál részletes programja a bluegrass fesztival oldalon olvasható. Forrás: MTI

Megnyitotta kapuit a megújult siklósi Rosarium

Létrehozás dátuma: 2019-08-09|242 olvasó

Nemzeti Vágta a 26. Szentlőrinci Gazdanapokon

Létrehozás dátuma: 2019-08-08|209 olvasó

Japán zongoraművész lép fel a Csontváry Múzeumban

Létrehozás dátuma: 2019-08-08|231 olvasó

Augusztus 30-án rendezik meg az Állatkertek éjszakáját

Létrehozás dátuma: 2019-08-07|258 olvasó

Jelentős változásokra kell készülnie a dohányiparnak a pécsi gyár vezetője szerint

Létrehozás dátuma: 2019-08-06|289 olvasó

Hétfőtől változik a menetrend a Budapest-Pusztaszabolcs-Dombóvár-Pécs vasútvonalon

Létrehozás dátuma: 2019-08-03|260 olvasó

Több mint ötven villanyoszlopot alakítottak át madárbaráttá a Gemencben

Létrehozás dátuma: 2019-08-01|435 olvasó

Átadták a nyolcvan éves Garami Józsefről elnevezett utánpótlásképző-központot Pécsett
2019-08-10
277 olvasó

Átadták a nyolcvan éves Garami Józsefről elnevezett utánpótlásképző-központot Pécsett

Nyolcvanadik születésnapján átadták a Garami József labdarúgó mesteredzőről elnevezett utánpótlásképző-központot Pécsett.Páva Zsolt pécsi polgármester az ünnepélyes névadón felidézte: Garami József a hazai labdarúgó-történelem egyik, és a pécsi futballtörténet legnagyobb szereplője. Mint mondta, a mesteredző egyike azoknak, akik megadják a város entitását, így annak legnagyobb személyiségei között van a helye.    Garami József hangsúlyozta: játékosként ugyan sok sérülés hátráltatta pályafutását, ám edzőként komoly sikerek adattak meg neki, ami annak is köszönhető, hogy nagyszerű játékosokkal tudott együtt dolgozni. Edzői pályafutásának kezdetére visszagondolva azt mondta: amikor eldöntötte, hogy a futballal foglalkozik, jól határozott, hiszen mindig olyan környezetben dolgozhatott, ahol a játékosok a lehető legtöbbet hozták ki magukból. Kiemelte: a mai kisebb csapatok - így a most a harmadosztályban szereplő Pécsi MFC is - rendelkeznek tehetséges fiatalokkal, akik megfelelő képzés mellett nagy eredményeket érhetnek el, az új pécsi központ pedig segíti ezeket a folyamatokat.    A volt kollégiumi épületben megnyitott központot magánberuházásban az amerikai TOCA Football Inc. magyarországi képviselete hozta létre, ezzel Garami József kiemelkedő edzői munkássága és az utánpótlás-nevelés területén végzett eredményes tevékenysége előtt tiszteleg a 82-szeres amerikai válogatott labdarúgó, Eddie Lewis által alapított cég. Boday Ferenc, a cég magyarországi képviselője köszöntőjében úgy fogalmazott: a mesteredző nevét viselő utánpótlásképző-központ reményei szerint hozzájárul majd ahhoz, hogy a pécsi labdarúgás ismét a régi fényében ragyogjon.     A Glück József néven született mesteredző játékos-pályafutását a Pécsi Dózsa csapatában kezdte. Tíz évvel később a PVSK, majd a Komlói Bányász játékosa lett, szerepelt az ifjúsági válogatottban, pályafutását 1967-ben a PVSK-ban fejezte be. A PMSC felnőtt csapatának vezetőedzői posztját 1985-től 1992-ig töltötte be. A csapat az élvonalban 1986-ban ezüst-, 1991-ben bronzérmes lett, a Magyar Kupában 1987-ben és 1990-ben is döntőt játszott, amelyet az első alkalommal elveszített, másodszor viszont megnyert.     Ezt követően ült az Újpest, az MTK, a Győri ETO és a Ferencváros kispadján, 1987-ben pedig öt mérkőzésen szövetségi kapitányként irányította a magyar válogatottat, mérlege két győzelem, egy döntetlen és két vereség.     Amikor 2008. szeptember 19-én 626. alkalommal ült a kispadon élvonalbeli mérkőzésen, Garami megdöntötte Lakat Károly csúcsát, 2013 tavaszán pedig az NB I történetének legidősebb szakvezetője lett, sőt 75 évesen egész Európában rekorder volt az aktív edzők között. Vezetőedzői tevékenységét 2015 nyarán háromszoros bajnokként (1997, 2004, 2008) és ötszörös Magyar Kupa-győztesként (1990, 1997, 1998, 2003, 2004), 797 élvonalbeli meccsel a háta mögött fejezte be.     A Magyar Érdemrend lovagkeresztjével 2013-ban tüntették ki, az Orth György-díjat két alkalommal kapta meg, 2008-ban pedig az év legjobb edzőjévé választották. Forrás: MTI

Donate your fencing gear - avagy adni jó
2019-08-01
333 olvasó

Donate your fencing gear - avagy adni jó

A Nemzetközi Vívó Szövetség (FIE) néhány éve indította útjára "Donate Your Fencing Gear" (vagyis adományozd a vívófelszerelésed) akcióját, amelyhez a Villa Complov SC is csatlakozott a vívó világbajnokság alatt.A program keretében már nem használt, de jó állapotban lévő felszereléseket lehet adományozni a vívó világversenyek helyszínén felállított gyűjtőpontokon, amelyeket a FIE juttat el az adományozó által megjelölt országba. A komlói klub  is hozzájárult a programhoz néhány felszereléssel. A négy lehetséges célország közül Kolumbiát választották, amely a vívósport szempontjából fejlődő országnak számít. A világbajnokságok és olimpiák története során eddig mindössze egy egyéni világbajnoki bronzérmet szereztek, még 1995-ben, jelenleg pedig legjobb egyéni versenyzőjük 39., legjobb csapatuk pedig 17. az aktuális világranglistán. Vívást fejlesztő programjukban olyan helyekre viszik el a sportágat, ahol az korábban nem volt jelen, és honosítják azt meg ép és fogyatékkal élő fiatalok körében. Csontos Gergely ügyvezető elmondta: "Emlékezünk még a kezdeti nehéz időkre Komlón, amikor pécsi vívó sportbarátainknak köszönhettük, hogy volt néhány felszerelés, amellyel el tudtunk indulni. Most, hogy lehetőségünk adódott a másik oldalon állni, örömmel járultunk egy kicsivel ahhoz, hogy sportágunk egyre több emberhez eljusson." A képen az adományozásért kapott oklevél látható.Forrás: Villa Complov SC

7. OrfűFitt Pécsi-tó átúszás és körbeúszás
2019-07-26
491 olvasó

7. OrfűFitt Pécsi-tó átúszás és körbeúszás

Nem kell a Balatonig menni egy kis lubickolásért. Baranyában idén már hetedik alkalommal rendezik meg a Pécsi-tó átúszását. A 7. OrfűFitt Pécsi-tó Át-és Körbeúszás  2019. augusztus 4-én, vasárnap kerül megrendezésre. A résztvevők idén is két táv közül választhatnak: átúszás (1800 m) vagy körbeúszás (4200 m). A helyszíni regisztráció és nevezés 8 órakor kezdődik az OrfűFitt Jurtatáborban és a Szomjas Vándor büfénél (Pécsi-tó gátjának nyugati oldala). Mindkét táv rajtja 10 órakor  lesz. Az átúszók a Szomjas Vándor büfétől, a körbeúszók  az OrfűFitt Jurtatábortól indulnak.A nevezési díj mindkét távon 3000 Ft. A nevezési díjat  előnevezés esetén átutalással a  1020 1006 5024 7514 0000 0000 (OrfűFitt Kft.) számú bankszámlára lehet befizetni. Jelentkezni az alábbi linken lehet: bővebb tudnivalók és nevezésA nevezési díj tartalmazza az úszás biztosítását, orvosi felügyeletet, frissítő italt és harapnivalót , kitűzőt és oklevelet, illetve előnevezés esetén egy pólót is. Amennyiben július 15-ig az interneten regisztrálsz és átutalod a nevezési díjat, egy  pólót is adunk ajándékba.Az esemény lebonyolítását  az időjárás befolyásolhatja, ezért a rendezőség a változtatás jogát fenntartja. Szállásfoglalás, további információ: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát., +36-20/ 32-66-707. Forrás: Orfű Fitt Jurtatábor

Vívó-vb - Ötvenforintos emlékérme jelent meg a vb tiszteletére
2019-07-09
329 olvasó

Vívó-vb - Ötvenforintos emlékérme jelent meg a vb tiszteletére

Kétmillió példányban kerül forgalomba az 50 forintos érmének a budapesti vívó-világbajnokság tiszteletére kibocsátott emlékváltozata, amelyet hétfőn mutattak be. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) és a Magyar Vívószövetség (MVSZ) ünnepi eseményén Csampa Zsolt MVSZ-elnök emlékeztetett rá, hogy eddig öt világbajnokságot rendezett Magyarország, a mostani pedig abból a szempontból kiemelt fontosságú, hogy olimpiai kvalifikációs vb lesz, melyet különleges látványelemekkel igyekeznek a nézők számára igazán emlékezetessé tenni. "Igyekszünk a nézőket a páston kívül is kiszolgálni, hogy elégedetten távozzanak majd a BOK Csarnokból" - mondta, egyúttal felidézte, hogy a 2013-as vb-re készített reklámfilm díjnyertes lett, a mostani pedig, melyet Szatmári András világbajnok kardvívó főszereplésével forgattak, már elnyerte a FIE-elnök Aliser Uszmanov tetszését.    Szabó Tünde sportért felelős államtitkár kiemelte, hogy egy-egy hazai rangos sportesemény turisztikailag is hasznos az országnak, a sportolóknak pedig plusz erőt ad, hogy magyar közönség előtt mutathatják meg tudásukat. "A budapesti világbajnokság rangját és méltóságát is emeli a most kibocsájtott érme. Ezzel is népszerűsíthetjük a sportágat és általában a magyar sportot. Fontos, hogy ez az érme az esemény hírét vigye, ugyanakkor a visszaemlékezésben is segít. Majd később, amikor a kezünkbe vesszük, eszünkbe juttathat egy szép találatot, vagy magát az esemény hangulatát" - tette hozzá.    A tematikus oldal tervezőjéről, Kósa Istvánról és a gyártási folyamatról készült kisfilm levetítése után Pataki Tibor, az MNB igazgatója felidézte, hogy 2017-ben a vizes-vb, tavaly pedig a jégkorong- és a birkózó-vb apropóján bocsájtottak ki emlékérmét.    A forgalmi emlékérmék névértékes oldala megegyezik a forgalomban lévőkével, míg a tematikus oldalon az adott eseményt örökítik meg. A vívó-világbajnokságra kibocsájtott érme tematikus oldalán egy párbajtőr összecsapás egyik klasszikus mozdulata, a tusadás pillanata elevenedik meg. "A forgalmi emlékérmék kettős szerepet töltenek be, a mindennapi életben is találkozhatunk velük, a gyűjtők számára pedig nagy kincset jelentenek" - mondta az igazgató, aki hozzátette: azért esett a választás az 50 forintosra, mert elég nagy a felülete ahhoz, hogy a megörökítendő esemény látható, élvezhető legyen.    Az MNB Teátrumában rendezett hétfői esemény végén az érme díszcsomagolású tiszteletpéldányát vehette át Pataki Tibortól Szabó Tünde, Csampa Zsolt, Kósa István, valamint a bő két hete véget ért düsseldorfi Európa-bajnokságon bronzérmes párbajtőrcsapat négy tagja, Rédli András, Siklósi Gergely, Berta Dániel és Koch Máté, az ugyanott egyéniben hetedik Andrásfi Tibor, továbbá Nagy Dávid, aki a vb-n egyéniben indul és Szekeres Pál olimpiai bronzérmes, háromszoros paralimpiai bajnok vívó. "Nagy megtiszteltetés, hogy érmén szerepelhet a sportág, a szakág. Bízom benne, hogy ezt a gesztust a világbajnokságon érmekkel tudjuk majd megköszönni" - mondta a csapatban világ- és Európa-bajnok, olimpiai harmadik, egyéniben Eb-győztes Rédli.    A forgalomba nem került verdefényes érmékhez a gyűjtők a magyar Pénzverő Zrt. éremboltjában juthatnak hozzá, illetve díszcsomagolásban a világbajnokság helyszínén is kaphatók lesznek. Forrás: MTI

Idényzárás a vívóknál
2019-06-24
393 olvasó

Idényzárás a vívóknál

A 2018-2019-es vívószezon utolsó versenyein vettek részt a Villa Complov SC sportolói Keszthelyen, ahol a párbajtőrözők legifjabb korosztályainak tagjai találkoztak országos bajnokságok és idényzáró viadalok keretében. A gyermek (U13) fiúk OB-ján 126 induló közül a 105. helyen végzett Végh Marcell, 115. lett Emich András. A lányok 87 fős mezőnyében Soós Réka (a képen háttal) a 76., Bischof Bodza a 80. helyen zárta megmérettetést. A törpici (U11) korcsoport idényzáróján a fiúk 69 fős viadalán Kovács Gergő az 59. helyet szerezte meg.Sor került a vívóknál az idényzáró edzésre is, ahol a kilenc fordulós házi bajnokság dobogósait jutalmazták, valamint a helyezettek vívtak egy rendhagyó csapatasszót az érdeklődők előtt. A felnőtt párbajtőrözőknél Gálffy Gyula, az újoncoknál (U14) Végh Marcell, a kardozóknál pedig Vicze Sára lett a legjobb, házon belül.A "menetrend szerinti" folytatás szeptemberben következik, de az elmúlt évektől eltérően nyáron sem állnak le teljesen a komlói vívók: heti egy alkalommal tartanak edzéseket.Forrás: Villa Complov SC

Vívóhírek - Indul az új junior szezon
2019-05-27
465 olvasó

Vívóhírek - Indul az új junior szezon

Bár a 2018-2019-es vívóidény még csak most közeledik a végéhez, a kadét és junior mezőnyben már a következő évad versenyeit rendezik meg, hiszen ezekben a korosztályokban az áprilisi világbajnokság jelenti a szezonzárást. A budapesti Gerevich Aladár Nemzeti Sportcsarnokban rendezett junior (U20) férfi párbajtőr válogatón Sulyok Bálint (a képen háttal) képviselte a komlói színeket. A Villa Complov SC vívója, aki most kezdi meg szereplését a legidősebb utánpótlás korosztályban, egy győzelme mellé öt vereséget gyűjtött be a csoportkörben, így nem folytathatta a táblán a küzdelmeket, ami a 90. helyet jelentette számára a 107 fős mezőnyben.  Csontos Gergely edző: Bálint két éves kitartó munkával a középmezőnybe küzdötte magát a kadét, vagyis U17-es mezőnyben. Ebből kinőve a juniorok között ezt újra kell építenie, hiszen ez egy jóval erősebb korosztály, ahol sokkal több munkát kíván egy-egy találat beadása vagy egy mérkőzés megnyerése, ráadásul a három évet felölelő korcsoportban ő most a legfiatalabbak között van. Azt gondolom, ez az "építkezés" nem is fog számára gondot jelenteni, ha folytatja a három éve megkezdett tudatos és rendszeres edzésmunkát, amihez már némi versenyrutin is társult az évek során.Liam megerősítette helyét a mezőnybenNagykanizsa adott otthon az idei újonc (U14) kardvívó országos bajnokságnak, ahol a fiúk 60 fős mezőnyében a Villa Complov SC képviseletében Wilson-Tillinger Liam (a képen háttal) is pástra lépett. A csoportkör öt mérkőzéséből hármat megnyert, majd 15-8 arányú, magabiztos győzelemmel lépett túl nagykanizsai ellenfelén. A 32-es táblán jóval erősebb nyíregyházi riválisával szemben nem volt esélye, így a 29. helyen végzett.Bondra Roland edző: Liam a hétvégi versenyen értékes helyezést szerzett mind az egyesület, mind önmaga számára is. Második szezonját zárta versenyzőként, két év alatt sikerült beágyaznia magát a korosztálya középmezőnyébe, ami azért is nagy teljesítmény, mivel fiatal szakágunk révén csak ritkán van lehetősége idősebb, tapasztaltabb kardozókkal edzenie. Ez a 29. hely rengeteg munkát, és alázatot tanúsít mind a tanítvány, az edzők, és az egyesület oldaláról is eme nagyszerű sport iránt. Reménykedünk, hogy ez követendő példa lesz a többiek számára a jövőben, és a Villa Complov név meghatározó helyen szerepel majd a kard versenyek ranglistáin.  Forrás: Villa Complov SC

Egyéni OB: Fülöp negyedszer OB győztes, és Trecskó is megvédte tavalyi címét!
2019-05-21
491 olvasó

Egyéni OB: Fülöp negyedszer OB győztes, és Trecskó is megvédte tavalyi címét!

A két aranyérem mellett Major bronzérmes a II. osztályúak között, míg Szendrey éppen csak lemaradt az OB dobogójáról.  Sokat dolgozott a szövetség és a támogatók azon, hogy ismét méltó helyszínen kerüljön sor az év legrangosabb egyéni versenyére, az OB-ra. Tágas, jó fényviszonyú terem várt az 59 fős mezőnyre, ahol a DÖKE Komlót Szendrey Tibor, Fülöp Elemér, Trecskó János és Major István képviselte.A verseny első szakasza csoportmérkőzésekkel kezdődött. Mind a négy játékosunk – ki könnyebben, ki nehezebben – továbblépett a második körbe, ami egészen jó folytatást ígért. A második szakaszban a legjobb 20 játékos 5 db 4-es csoportban döntött a vasárnapi 10-es döntő résztvevőiről. Innen Szendrey és Fülöp bejutott a főtáblára, Trecskó és Major a II. osztályban folytatta a versenyt.Trecskó és Major folytatta a jó szereplését, Jani kettőzött erővel küzdött tavalyi II. osztályú OB címe megvédéséért. Azonos csoportjukból mindketten továbbjutottak a legjobb 8, majd a 4 közé is. Nem voltunk messze attól, hogy komlói házi döntő legyen ebben az osztályban, de sajnos István alulmaradt szétlövéssel Komáromi ellen. Trecsi azonban bejutott, és 0-0 után, szétlövésben legyőzte Komáromit és megvédte bajnoki címét! Remek eredmény, ráadásként Major megnyerte a bronzderbit és dobogóra állhatott. A főverseny 10-es döntőjének két komlói résztvevője ellentétes utat járt be. Szendrey Tibor a verseny első szakaszában játszott jól és eredményesen, de sajnos a vége felé elfogyott az erő és a lendület, de Tibi így is csak egy egymás elleni összevetésben szorult le a dobogóról a 4. helyre – nem kellett volna sok ahhoz, hogy rekordbajnokunk újabb serleget gyűjtsön be. Eleinte semmi jel nem mutatott arra, hogy Elemér beleszól az érmes helyek eldöntésébe – első 4 meccse után mindössze 5 pont szerénykedett a neve mellett a tabellán. Ezek után beindult a gólgyártás, a következő 4 meccsen 3 győzelem, 1 döntetlen, és következett az utolsó forduló. Drámaian alakult, hiszen Bottyán állt az élen, 3 pont előnnyel, veretlenül. Az utolsó fordulóban Bottyán-Fülöp mérkőzés, ez annak ellenére felért egy döntővel, hogy amúgy körmérkőzést játszottak a résztvevők. Fülöp megszerezte a vezetést és tartotta azt…, neki csak a győzelem jelenthetett aranyat, Bottyánnak elég lett volna egy döntetlen is…, 1 perccel a vége előtt Bottyán szépen szektorba játszotta a labdát, majd hihetetlen módon az oldalsó kapufára lőtte azt, maradt az 1-0 Fülöpnek, és meglett az OB győzelem!!! Kiemelkedően sikeres OB volt ez komlói szemszögből, 4 induló, 2 arany, 1 bronz és egy 4. hely. Fülöp Elemér végre visszatalált a győztes útra, most 4. alkalommal szerezte meg az OB címet. Trecskó óriási formában van mióta ráállt a II. osztályú versenyekre, sorozatban nyeri ezen osztály küzdelmeit, így volt ez most is, nagyon koncentrált, hogy megvédje tavalyi II. osztályú bajnoki címét. Major bronzérme és Szendrey 4. helye is nagyon szép eredmény. Végeredmény: 2019-es OB Főverseny: 1. Fülöp (Komló) 18 pont, 2. Bottyán (Vasi GE) 18 pont, 3. Lukács V. (Testvériség) 16 pont, 4. Szendrey (Komló)II. osztály: 1. Trecskó (Komló), 2. Komáromi (Mundiál), 3. Major (Komló) NB II. 1. forduló: 6. DÖKE Komló – 11 ponttalAz OB előtti hétvégén került sor az NB II-es csapatbajnokságra, ahol a DÖKE Komló II. Major, Balla, Trischler, Gyozsán, Kelemen összeállításban lépett az asztalok mellé. A várakozásoknak megfelelően, a korábbi jónéhány évhez hasonlóan idén is kiegyenlített, izgalmas sorozatra volt kilátás. A komlóiak jól kezdtek, nem kis meglepetésre a tavaly NB I-es ESE I. csapatát magabiztosan győzték le Majorék. A folytatás azonban nem alakult ilyen jól. Formánk ingadozóra váltott, meghatározó volt, hogy 3 mérkőzésünk is nüanszokon múlott, a 7-9 arányú vereségek könnyen lehetek volna döntetlenek és akár győzelmek is. Győzelmeink nagyarányúak, magabiztosak voltak, ami azt mutatta, hogy több is volt bennünk ebben a fordulóban. A végén a DÖKE Komló II. neve mellett 3 győzelem, 2 döntetlen és 4 vereség állt, 11 ponttal, ami a 6. helyre volt elég a 10 csapatos bajnokságban. A mezőny nem olyan szoros, mint tavaly, de nincsenek behozhatatlan távolságok, továbbra is jellemző, hogy bárkit meg lehet verni, és bárkitől ki is lehet kapni, nehéz jóslatokba bocsátkozni a végeredményt illetően. Az egyéni teljesítményekre tekintve azt láttuk, hogy ismét az NB I-es visszajátszók, Major és Balla (69-69%) húzták a csapatot, annak ellenére, hogy nekik is akadtak váratlan pontvesztéseik. Trischler közel 50%-a a hátsó pályáról jónak értékelhető, ugyanitt Kelemen is biztatóan szerepelt (42%), míg Gyozsán kevés játék miatt nem volt formában, kevesebbet is vállalt, inkább a pontszerzésben jobban teljesítő Kelemen játszott a helyén. Folytatás az NB II-ben ősszel, szintén Budapesten. Forrás: Gyozsán Zoltán szakosztályvezető

Vívóhírek - Szabadidős szezonzárás
2019-05-20
502 olvasó

Vívóhírek - Szabadidős szezonzárás

Szezonzáró  B kategóriás (szabadidős) párbajtőr versenyt rendeztek Székesfehérváron, ahol a Villa Complov SC hét vívóval képviseltette magát. A férfiak egyéni küzdelmeiben 98 fő lépett pástra. A komlóiak legsikeresebb versenyzője Gálffy Gyula lett, aki a csoportkörből 3 győzelemmel és 2 vereséggel lépett túl, majd a táblán 15-8 arányú győzelmét egy 15-10 arányú vereség követte, így a 26. helyet szerezte meg. A 64 közé került még az 51. helyen végző Bondra Roland és az 54. Szokol Balázs (a képen balra). Bondra Zsolt a 85., Kovács János a 95., Winkler Bendegúz  pedig a 98. helyen végzett. A férfi csapatversenyen a Villa Complov SC Bondra Roland, Bondra Zsolt, Gálffy Gyula, Szokol Balázs összeállítású együttese a 10. helyet szerezte meg 19 csapat közül, miután a nyolcaddöntőben 45-35 arányú vereséget szenvedett a veresegyházi és pécsi vívókból álló vegyes csapat ellen. A női egyéni küzdelmekben Albertné Zsibrik Anikó az 52. helyen zárt az 58 fős mezőnyben.Forrás: Villa Complov SC

Vívóhírek - Serdülő OB a kardozóknál
2019-05-16
495 olvasó

Vívóhírek - Serdülő OB a kardozóknál

Budapesten, a Vasas SC Pasaréti Sportcentrumában rendezték a serdülő (U15) kardvívók országos bajnokságát.A fiúk 62 fős mezőnyében a Villa Complov SC-t a korosztálynál egy évvel fiatalabb Wilson-Tillinger Liam (a képen) képviselte, aki a csoportkör hat asszójából kettőt nyert meg, amivel továbbjutott a direkt kieséses táblára. Itt az első mérkőzésén  15-6 arányú vereséget szenvedett, így a 46. helyen végzett az OB-n.Forrás: Villa Complov SC

Magyar fejlesztésű alkalmazást népszerűsít Monspart Sarolta a tájfutás világnapján

Létrehozás dátuma: 2019-05-15|536 olvasó

Kásler Miklós: a sport a magyar identitás részévé vált

Létrehozás dátuma: 2019-05-13|528 olvasó

Vívóhírek - 7. hely és házi csaták a komlói kardversenyen

Létrehozás dátuma: 2019-05-07|547 olvasó

NB I.: Egyre távolodik a dobogó, továbbra is 4. helyen a DÖKE Komló

Létrehozás dátuma: 2019-05-06|537 olvasó

Vívóhírek: Szokol Balázs 12. a Magyar Egyetemi és Főiskolai Országos Bajnokságon

Létrehozás dátuma: 2019-04-23|659 olvasó

Vívás - Ketten a 32 között a népes érdi mezőnyben

Létrehozás dátuma: 2019-04-09|676 olvasó

Egy tucat komlói vívó a diákolimpián

Létrehozás dátuma: 2019-04-01|692 olvasó

Lekörözte a világot a 15 éves magyar fiú madárfotója
2019-08-23
234 olvasó

Lekörözte a világot a 15 éves magyar fiú madárfotója

A Bird Photographer of the Year (BPOTY) nemzetközi fotópályázatán idén a 15 éves fiatal magyar fiú, Koncz-Bisztricz Tamás nyerte el az Év Ifjú Madárfotósa címet és ezzel a kategória aranyérmét. Nagy elismerés a nemzetközi díj, hisz a BPOTY ma a világ első számú, csak madarakkal foglalkozó fotópályázata. A pályázatra 63 országból 13 500 fotót küldtek be, amelyeket az előválogatás során kategóriánként egy 20-45 képes „Shorlist”-re szűkítettek, majd ezekből kerültek ki az arany, ezüst, bronz helyezettek, plusz 2-2 képet emelt még ki a zsűri magas elismeréssel, írja Mother Nature Network.A negyedik alkalommal meghirdetett verseny díjátadóját idén is a Birdfair szervezet nagyszabású, háromnapos fesztiváljának a keretében rendezték meg augusztus 17-én az angliai Rutland Vízi Rezervátumban. A három nap csak a madarakról szólt, hisz a rendezvény célja az is, hogy felhívja az emberek figyelmét a világ vadon élő madarainak sokszínűségére és védelmére. Az Év Ifjú Madárfotósa címet a fiatal magyar fotós Az élet bölcsője című drónfelvételért kapta. Tömörkény falu és Pálmonostora között van egy szép, de ismeretlen rejtett tó, náddal körülvéve, ezért is különösen nehéz megfigyelni és lefényképezni az élővilágát. Ezt a légifelvételt egy távirányítású drón segítségével készítette a fiatal fotós, amely rendes használat esetén nem okoz zavart, ugyanis ennek alakja, színe és hangja nem hasonlít egyetlen ragadozóra sem. A szikes tavon tőkés récék láthatók, békésen úszkálnak, miközben a felkavarodott iszap is látszik alattuk. A képen látható jellegzetes színek a vízbe kerülő szerves anyagok, mint amilyen a nád, bomlása során keletkeznek, miközben összekeverednek a tóban található sóval és egyéb szerves vegyületekkel.A legjobb fotók közül az abszolút győztes kép Carone Steele brit fotósé lett, a görög Kerkini-tónál készült pelikános képével nyerte el az elismerést. 2019-ben ez lett Az Év Legjobb Madárfotója, Caron lett az Év Madárfotósa, valamint a Portré kategória és a közönségszavazás győztese is.Az idén bevezetett, Inspiráló találkozások kategória győztese a brit Martin Grace fotója. A nehezen megközelíthető és lencsevégre kapható császárpingvinek kolóniája fenséges látványt nyújt, maga a fotózás is lenyűgöző élmény volt Grace elmondása szerint. Chad Larsen díjnyertes fotója a Kerti és városi madarak kategóriában. Hóbaglyokat fotózott feleségével Saskatchewanban a karácsonyi ünnepek alatt, amikor is az egyik reggel megkapó jelenetet vett észre a kanadai fotós. Egy hófehér hóbagoly ült egy szintén fehér fából készült, érdekes templom tetején. Nagyon nehéznek bizonyult a háttérbe olvadó madár megörökítése anélkül, hogy megzavarta volna a meghitt pillanatot. Végül sikerült azt megörökíteni, és megszületett a díjnyertes fotó. Első pillantásra nem is olyan egyszerű meglátni a képen a messze révedő madarat. Thomas Hinsche a legjobb portfólióért nyerte el a megérdemelt díjat hét fotójával. A kormoránok a madárbirodalom egyik leghatékonyabb és legsikeresebb vadászai. A vadászat pillanatának képen való rögzítése hozta el a német fotós számára a sikert. Februárban, a leghidegebb hónapban kapta lencsevégre a pillanatot, mert télen a halak lassabbak a hideg miatt, a vadászat pedig könnyebb a madaraknak és a fotósnak is. A fotón látható áldozat ezúttal egy törpeharcsa. A Madarak repülés közben kategória díjnyertes fotóján a fekete ollócsőrű madár  elegáns repülését örökítette meg az USA-beli Nikunj Patel. A madarak röpte elnevezésű kategória győztese lett a fotó, a Head on (Fejjel előre) című. Ezek a madarak alacsonyan repülnek át a víz felett, és csőrüket közvetlenül a felszín alá merítik, és halálos sebességgel kapják el az apró halakat. A parton fekve, szemmagasságból sikerült a fotósnak elkapni a felemelő pillanatot. Forrás: Sokszínű Vidék

Már egy egészen kevéske mozgás is hozzásegíthet a hosszabb élethez
2019-08-23
175 olvasó

Már egy egészen kevéske mozgás is hozzásegíthet a hosszabb élethez

Főleg, ha idősebb emberekről van szó, állítják egy norvég vizsgálat kutatói 36 ezer ember mutatóinak elemzése után.A szakértők szerint már az olyan alig terhelő mozgások mennyiségének enyhe fokozása, mint a mosogatás, a virágok meglocsolása vagy csak a házban való járkálás, is segíthet elodázni a halált az idősek körében. Az évtizedek óta egyre világosabb, hogy a mozgáshiány, például az egész napos ülés számos egészségi probléma kialakulásának kockázatát növeli, így például a szívbetegségek és a korai halál jelentkezését is.A norvég szakértők legutóbbi kutatásukban korábbi vizsgálatokra és új eredményekre alapozva kimutatták, hogy a mozgáshiány egészen enyhe mérséklése is érzékelhetően pozitív hatású, és már az egészen könnyű testmozgások is sokat jelenthetnek az egészség megőrzésében. Ami különösen fontos lehet az idősebb emberek esetében, akik adott esetben nem, vagy csak nagyon rövid ideig képesek intenzív testmozgást végezni, mondja Ulf Ekelund, az eredményekről beszámoló tanulmány első szerzője.Az eredményekből ugyanakkor az is kiderült, hogy minél intenzívebb a mozgás, annál pozitívabbak a hatások, és hogy az intenzív tevékenységek sokkal rövidebb idő alatt biztosítják ugyanazt a jótékony hozadékot, amihez könnyű testmozgással hosszabb időre van szükség. Mindezen következtetések a szakértők elmondása szerint újra megerősítik, amit már egy ideje tudunk, csak nem mindig mérjük fel fontosságát: vagyis hogy nagyon lényeges lenne a mindennapi életbe több mozgást beleépítenünk, nem csak célirányos edzések formájában, hanem egyszerűen úgy is, hogy mindennapos teendőink során többet sétálunk, vagy gyakrabban felkelünk az asztaltól munka közben.Az új kutatás során több mint 36 ezer fő adatait elemezték a szakértők. A résztvevők átlagéletkora 63 év volt, és életüket 5–6 évig követték nyomon, ami alatt 2149-en haltak meg közülük. A vizsgálatban olyan alanyok vettek részt, akik mind aktivitásfigyelő eszközöket használtak, vagyis nem maguk jelentették, hogy mennyit mozogtak egy nap, ami a kutatók tapasztalata szerint elég megbízhatatlan eredményeket szül, hanem egy-egy eszköz figyelte tevékenységüket.Az eredményekről összességében már említettük, hogy a több aktivitás alacsonyabb elhalálozási kockázattal társult, érdekesek voltak azonban az aktivitás intenzitásával kapcsolatos megfigyelések. Azok körében, akik naponta nagyjából 258 percet töltöttek könnyű testmozgással, 40 százalékkal alacsonyabb volt az elhalálozás kockázata, mint akik csak 200 percet mozogtak. A 308 percet mozgóknál 56 százalékkal, a 380 percet mozgóknál pedig 62 százalékkal csökkent a kockázat. A kutatók elmondása szerint ezek a számok nagyjából kétszer akkorák, mint amit a korábbi vizsgálatok alapján sejteni lehetett.A mérsékelten intenzív és intenzív testmozgást folytatók között hasonló tendenciákat figyeltek meg a szakértők. A csak 90 másodpercig intenzívebben mozgókhoz képest a naponta 6 percig intenzíven mozgók körében 36 százalékkal, a 38 percig mozgóknál 48 százalékkal volt alacsonyabb a halál kockázata. Ami tényleg azt mutatja, hogy intenzív testmozgás esetén nagyon kevés időbefektetéssel is szignifikáns eredményeket lehet elérni az egészség megőrzésében.Forrás: ipon.hu / theguardian.com / bmj.com

Felfedezték az összefüggést az Alzheimer-kór és az agyi immunsejtek között
2019-08-23
145 olvasó

Felfedezték az összefüggést az Alzheimer-kór és az agyi immunsejtek között

Amerikai kutatók felfedezték az összefüggést az Alzheimer-kór és az agyi immunsejtek között - számolt be róla a Medicalxpress.com. Az irvine-i Kaliforniai Egyetem biológusai laboratóriumi körülmények között felfedezték, hogyan lehet megelőzni az Alzheimer-kórt, eredményeik a jövőben segíthetnek új gyógyszerek kifejlesztésében.    A Nature Communications című szaklap aktuális számában azt írták, hogy amikor az Alzheimer-kór rágcsálómodelljeinek eltávolították az agyi immunsejtjeit, a mikrogliákat, nem alakultak ki a kórra jellemző lerakódások, a béta-amiloid plakkok.    "Nem tudtuk pontosan, mit történik a mikrogliákkal, és miért fontosak az Alzheimer-kór kezdeti szakaszában. Ezért döntöttünk úgy, hogy megnézzük, mi történik, ha eltávolítjuk őket" - mondta Kim Green neurobiológus.    Olyan szert használtak a kísérletben, ami leállítja a mikrogliák fennmaradáshoz szükséges szignáljait. Green és laboratóriuma korábban kimutatta, hogy a szignalizáció nélkül ezek az immunsejtek eltűnnek az agyból.    "Döbbenetes volt felfedezni, hogy azokon a területeken, ahol nincsenek mikrogliák, nem alakulnak ki plakkok. Ezek nélkül Alzheimer-kór sincs, és most már tudjuk, hogy a betegség kialakulásához szükség van a mikrogliákra" - magyarázta Green.    Azt is felfedezték, hogy amikor a plakkok már kifejlődtek, a mikrogliák rosszindulatúként értelmezik őket és támadnak.    A támadás azonban a neuronok azon génjeit hallgattatja el, amelyek a normális agyműködéshez kellenek.    Green és kollégái szerint a felfedezés azt ígéri, a jövőben készíthetők a betegség megelőzésére szolgáló gyógyszerek.    "Nem azt javasoljuk, hogy távolítsák el az agyból az összes mikrogliát, melyek fontos szerepet játszanak más agyi működések szabályozásában. Ha egy-egy területről eltávolítják őket, a kutatók meg tudnák állapítani, lehet-e olyan gyógyszeres kezelést kifejleszteni, amelynek ezek a sejtek a célpontjai" - tette hozzá. Forrás: MTI / medicalxpress.com / nature.com

Vérből és CT-felvételekből azonosítaná az infarktuskockázatot egy magyar kutató
2019-08-22
136 olvasó

Vérből és CT-felvételekből azonosítaná az infarktuskockázatot egy magyar kutató

A szívinfarktus korai, személyre szabott előrejelzését kutatja Maurovich-Horvat Pál, a Semmelweis Egyetem docense, aki másodszor nyert a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Lendület programjának pályázatán - írta az MTI-nek eljuttatott közleményében az egyetem csütörtökön. Maurovich-Horvat Pál kutatócsoportja az elmúlt években képi diagnosztikai (radiomikai) háromdimenziós mintázatelemzési eljárásokat dolgozott ki, amelyekkel azonosíthatók a nagy rizikójú felrakódások, vagyis plakkok a koszorúerekben.    A következő szakaszban biomarkerek segítségével, egyszerű vérvétellel akarják kiszűrni azokat a panaszmentes betegeket, akiknél felmerül az infarktus kockázata.    A szív- és érrendszeri betegségek változatlanul vezetik a halálozási statisztikákat, mivel a koszorúér-betegeket nagyon nehéz azonosítani, kétharmaduk esetében az első tünet már maga az infarktus - magyarázta Maurovich-Horvat Pál, a Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinika docense az egyetem portálján.    Népegészségügyi jelentősége miatt a kutatások fókuszában áll a téma az egész világon, hiszen ha meglennének az eszközeink az infarktus előrejelzésére és megelőzésére, a várható élettartam tíz évvel nőne - mutatott rá.    A kutatócsoport az elmúlt években olyan radiomikai, matematikai és háromdimenziós mintázatelemzési eljárásokon alapuló módszereket dolgozott ki, amelyekkel egy szív-CT-felvételen nagy valószínűséggel különbséget tudnak tenni az infarktus szempontjából nagy rizikójú és a stabil plakkok (koszorúerekben lévő felrakódások) között.    Szabad szemmel vagy az eddig ismert eljárásokkal nem feltétlenül azonosíthatók a valóban veszélyt jelentő plakkok, amelyek sok koleszterint és gyulladásos sejtet tartalmaznak - emelte ki Maurovich-Horvat Pál. A nemzetközi együttműködéssel megvalósuló vizsgálatban minden egyes plakkból több ezer mintázatot azonosítottak és azt is meg tudták nézni, melyikben zajlanak aktív anyagcsere-folyamatok.    A kutatócsoport azt is elemezte, hogy a szív CT-felvételéből lehet-e hasonló mélységű információt nyerni, mint a szövettani vizsgálatból. A kérdés jelentőségét az adja, hogy a szövettan alapján dönthető el, hogy nagy rizikójú-e az adott plakk vagy sem, ugyanakkor a koszorúerekből szövettani mintát élő betegből nem lehet venni.    A kutatócsoport arra jutott, hogy a több száz paramétert vizsgáló radiomikai analízisükkel nagy pontossággal el tudták különíteni a különböző típusú plakkokat a CT-felvétel alapján is. Eredményeiket a napokban publikálták a legnagyobb presztízsű radiológiai szaklapban, a Radiologyban.    A következő ötéves kutatási szakaszban - építve az eddigi eredményekre - azon dolgoznak, hogy akár egy vérvétellel ki tudják szűrni azokat a panaszmentes betegeket, akiknél felmerül az infarktus kockázata, és így érdemes náluk szív-CT vizsgálatot végezni.    A Farmakológiai és Farmakoterápiás Intézettel együttműködve ezért olyan biomarkereket - biológiai jelzőanyagokat - keresnek, amelyek koszorúér-betegségre utalnak. A kutatásnak ebben a második szakaszában külön hangsúlyt helyeznek majd az infarktuson átesett betegekre, akik a legnagyobb rizikójú csoportnak számítanak.     Maurovich Horvat-Pál a portálnak elmondta: változó, hogy kutatási eredményeik mennyi idő alatt jelennek meg a mindennapi diagnosztikai munkában. Az infarktus kialakulásáért felelős plakkok alaktani vizsgálata során korábban általa felismert és leírt jelet, melyet az asztalkendő gyűrűjéhez hasonlított, már vizsgálják a klinikai munkában.    Maurovich-Horvat Pál először 2013-ban kapott támogatást a Magyar Tudományos Akadémia Lendület programjában. A közelmúltban elnyert újabb öt évre szóló pályázat keretében az eddigi eredményekre építve folytatják a kutatást. Forrás: MTI / semmelweis.hu

Először figyelhették meg, ahogy egy fekete lyuk felfal egy neutroncsillagot
2019-08-21
445 olvasó

Először figyelhették meg, ahogy egy fekete lyuk "felfal" egy neutroncsillagot

Először figyelhették meg tudósok, amint egy fekete lyuk "felfal" egy neutroncsillagot. A kozmikus esemény feltehetőleg mintegy 900 millió éve történhetett, de a Földön a LIGO és Virgo gravitációshullám-obszervatóriumok csak augusztus 14-én észlelték a jeleit - adta hírül a space.com hírportál. Az első feltételezések és a további vizsgálatok nyomán a tudósok úgy vélik, hogy a hullámokat egy fekete lyuk és egy neutroncsillag egybeolvadása okozta.    A tudósok azt megerősítették, hogy a LIGO és a Virgo egy gravitációshullám-jelöltet érzékelt - mondta Christopher Berry, a LIGO kutatócsoport tagja, az Északnyugati Egyetem fizikusa a space.com-nak. "Kezdeti becsléseink szerint úgy tűnik, hogy egy potenciális neutroncsillag-fekete lyuk binerről van szó" - hangoztatta.    2015-ben - mintegy száz évvel az után, hogy Albert Einstein először feltételezte a gravitációs hullámok létét - az Egyesült Államokban lévő LIGO obszervatórium először észlelt ilyen hullámokat. Azóta a tudósok rendszeresen észlelnek gravitációs hullámokat. Azonban még nagyon bonyolult és időigényes meghatározni, hogy milyen jellegű kételemes összetevő egyesülése okozza azokat a "trillázó" jeleket, amelyeket a LIGO és az olaszországi Virgo észlel - mondta Berry.    Korábban érzékelték már két fekete lyuk egybeolvadását és két neutroncsillag egyesülését. Még soha nem erősítették meg azonban feketelyuk-neutroncsillag-rendszer észlelését. Ebben a rendszerben a fekete lyuk "megeszi" a neutroncsillagot.    A kutatók szerint e rendszer objektumai neutroncsillagok, amelyek háromszor nagyobbak lehetnek a Nap tömegénél, valamint fekete lyukak, amelyek legalább ötször nagyobbak a Nap tömegénél. Mivel azonban még soha nem figyeltek meg ekkora méretű fekete lyukat és neutroncsillagot, a kutatók nem tudják, mekkora lehet a fekete lyuk minimális tömege és a neutroncsillag maximális tömege.    2016 februárjában jelentették be Washingtonban, hogy 2015. szeptember 14-én a LIGO tudósainak két fekete lyuk összeolvadása révén sikerült először közvetlenül megfigyelniük a gravitációs hullámokat egy a Földtől 1,3 milliárd fényévnyire lévő galaxisban. Ezzel végre közvetlen bizonyítékot találtak az Albert Einstein által 1916-ban megjósolt gravitációs hullámok létezésére, vagyis a téridő görbületének hullámszerűen terjedő megváltozására.     A felfedezésért a LIGO három tudósa, Barry C. Barish, Kip S. Thorne és Rainer Weiss fizikai Nobel-díjat kapott 2017-ben. Azóta a LIGO/Virgo detektorok hálózata felfedezett kilenc további feketelyuk-egybeolvadást és két neutroncsillag robbanásszerű összeütközését.    A LIGO Tudományos Együttműködésben több mint ezer ember vesz részt 83 intézményből és 15 országból, Magyarországról a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem és a debreceni MTA Atommagkutató Intézet összefogásában működő Eötvös Gravity Research Group (EGRG), valamint a Szegedi Tudományegyetem LSC csoportja és az MTA Wigner Fizikai Kutatóközpont. A gravitációs hullámok felfedezése tudománytörténeti jelentőségű esemény volt, új korszakot nyitott a világűr kutatásában: eddig nem látott kozmikus események és objektumok váltak megfigyelhetővé. Forrás: MTI / space.com

A barlangi medve kihalása az ember számlájára is írható
2019-08-17
346 olvasó

A barlangi medve kihalása az ember számlájára is írható

A modern ember őseinek 40 ezer évvel ezelőtti Európába érkezése egybeesett a barlangi medvék számának gyors csökkenésével - állapították meg svájci tudósok. A faj sorsának megpecsételődésében más okok is közrejátszottak, köztük az utolsó jégkorszak kezdete és az élelem csökkenése - idézte a Scientific Reports című tudományos lapot a BBC hírportálja.    "A faj egyedszámában 40 ezer évvel ezelőttől kezdve drámai hanyatlást látunk, ami egybeesik az anatómiai szempontból modern ember Európába érkezésével. Ez az eddigi legegyértelműbb bizonyíték arra, hogy az embernek nagy szerepe lehetett a barlangi medve kihalásában" - mondta Verena Schuenemann, a kutatás vezetője, a Zürichi Egyetem professzora.    A mai barna medve és a hajdani barlangi medve közös őstől származik, az utóbbi Ázsiában és Európában élt.    A barlangi medve nagyrészt növényevő volt. Kövületeit általában barlangokban fedeztél fel, ami arra utal, hogy sokat időzött ott, nem kizárólag a téli álmát aludta a barlang védelmében.    A kutatók elemezték a svájci, lengyel, francia, spanyol, német, olasz és szerb lelőhelyekről származó barlangimedve-maradványok mitokondirális DNS-ét.    Feltérképezték, merre élt a vad és genetikailag mennyire volt sokszínű akkoriban, amikor óriási testű emlősök lakták a Földet.    Az eredmények azt mutatták, hogy a korábban véltnél sokszínűbbek és viszonylag stabilak voltak a populációi nagyjából 40 ezer évvel ezelőttig, túléltek két hideg időszakot és számos lehűlési periódust is.    Az eredmények azt az elképzelést támasztják alá, mely szerint az emberi tevékenység jelentős szerepet játszott abban, hogy a faj a kihalás szélére sodródott.    A kihalásának okait jelenleg is vitatják, egyes magyarázatok szerint az emberi beavatkozás mellett a környezet változásai, mások szerint a kettő együttes hatása vezetett a faj pusztulásához. Forrás: MTI / nature.com

Élő mohával kezelnének gyógyíthatatlan idegrendszeri betegségeket
2019-08-17
324 olvasó

Élő mohával kezelnének gyógyíthatatlan idegrendszeri betegségeket

Élő mohával kezelne gyógyíthatatlan idegrendszeri betegségeket az a kutatócsoport, amely az Alzheimer-kór, valamint egyéb memóriazavarok és neuro-pszichiátriai betegségek molekuláris mechanizmusait vizsgálja magyar részvétellel. Kutatásuk célja, hogy a kórfolyamatok pontos megismerésével, azok befolyásolásával új terápiás utakat nyissanak meg a neuro-degeneratív betegségek kezelése terén. Az Alzheimer-kórra, a memória-zavarral és a magasabb agyi funkciók fokozatos leépülésével és végül teljes elvesztésével járó betegségre az első leírása óta eltelt több mint egy évszázad alatt sem tudtak kutatók ezrei hatékony terápiát kitalálni - közölte az MTI érdeklődésére Palotás András, aki szerint ez nagy részben annak köszönhető, hogy a mai napig nem értik a betegség lényegét, így nem tudják pontosan, hogy mi ellen is kellene gyógyszert kifejleszteni.    A kutató magyarázata szerint jelenleg az egyik legelfogadottabb nézet az amyloid-hipotézis, amely szerint egy azonos nevű kóros fehérje-darabkának a lerakódása okozza az idegsejtek pusztulását. "Bár azóta kiderült, hogy ez a molekulalánc igen fontos funkciót tölt be a normális agyi működésben, ráadásul az ellene irányuló humán terápiás vizsgálatok az elmúlt évtizedekben mind csúnya kudarcba fulladtak, erős kutatói lobbi miatt még mindig az amyloidot hibáztatják az Alzheimer-kór kialakulásáért, pedig több tanulmány számolt be arról, hogy az amyloid-kicsapódás nem a betegség oka, hanem az elbutulást kiváltó eddig ismeretlen folyamat következménye" - részletezte a kutató.    A jelenleg elérhető gyógyszerek csak tüneti kezelést nyújtanak: esetleg kicsit lelassítják a progressziót, de semmi esetre sem állítják meg a folyamatot, visszafordítani pedig egyáltalán nem tudják. Ráadásul ezek a jelenleg is forgalomban levő törzskönyvezett szerek a betegek csak egy részében eredményesek, sok mellékhatással rendelkeznek, és a demencia előrehaladásával elvesztik hatékonyságukat - tette hozzá.    Ezek alapján úgy döntöttek, hogy más irányból közelítik meg a problémát. "Ha az amyloid már lerakódott, akkor már az idegsejtek sem tudnak megfelelően működni: egyebek mellett az energiaellátásuk sérül, aminek hatására a sejtek "éheznek", majd elhalnak. Ha viszont a "koplaló" neuronokat alternatív úton el tudjuk látni a szükséges tápanyagokkal, akkor az amyloid vagy egyéb kóros anyagok jelenléte ellenére is életben tudjuk tartani azokat" - magyarázta a kutató, hozzátéve, hogy mindez kiemelten fontos, hiszen az agy nem képes a saját sejtjeit pótolni: a neuron-vesztés visszafordíthatatlan, és ha ez nagy területet érint, akkor idővel megjelennek a klinikai tünetek.    Az agy nem tud önmagának tápanyagot előállítani, ezért azt más forrásból (a test más részeiből) kell biztosítani. Ha azonban ezek a normális élettani folyamatok sérülnek, akkor sem helyből, sem máshonnét nem kapnak "üzem-anyagot" az idegsejtek.     Ennek a problémának a megoldására a kutató évekkel ezelőtt egy "vakmerő ötlettel" állt elő, amely abból ered, hogy cukrot, mely a neuronok egyetlen energiaforrása, a növények folyamatosan termelnek.     Ezen gondolatmenet alapján a több mint 15 éve szorosan és sikeresen együttműködő magyar-angol-amerikai-orosz-brazil kutatócsoport a biológiai modellezések során gyakran használt alacsony szintű mohákat együtt nevelt emberi sejtekkel. "Meglepetésünkre nagyon is "jól kijöttek" egymással, sőt egyebek mellett különböző hőmérsékleti, fény, tápanyag-ellátottsági viszonyokban is "vígan" életben maradtak bármiféle morfológiai vagy funkcionális elváltozás/károsodás nélkül" - magyarázta Palotás András, hozzátéve, hogy genetikai módosításokkal rá tudják továbbá venni a mohákat, hogy kifejezetten milyen anyagot termeljen a neuronok (vagy éppen a test bármely szövete) számára.    A növényi sejt, jelen esetben a moha, fény hatására folyamatosan és "önműködően" glükózt (és szükség esetén egyéb anyagokat is) termel, mely a szervezet minden sejtje számára nélkülözhetetlen energiaforrás, mondhatni egy univerzális "üzemanyag".     Az alapkutatási eredmények alapján jelenleg rágcsálókon azt vizsgálják, hogy a bőr legfelső rétegei alá befecskendezve mennyire marad stabil a növény-állat kapcsolat, illetve milyen hatékonyan tudnak ott is fotoszintetizálni a mohasejtek.     A kutató magyarázata szerint az emberi lét eleve nagymértékben függ a velünk szorosan együtt élő baktériumoktól is. Példaként említette, hogy a szervezet létfontosságú K-vitamint nem tud előállítani: azt kizárólag a bélben lévő mikroorganizmusok termelik a számunkra. Mint írta, a mikroorganizmusok egy bonyolult, de kiegyensúlyozott életközösséget alkotnak a szervezetünkben. Kedvező hatásuk során vitaminokat termelnek a számunkra, segítenek a táplálék lebontásában, részt vesznek az anyagcserénkben, sőt még testünk védekező-mechanizmusaira és az immunrendszerünk fejlődésére is pozitív hatással vannak. Mindezeken túl bizonyos baktériumok számos bioaktív molekulát is termelnek, melyek közül néhány teljesen megegyezik az idegsejtek közötti kommunikáció során használt egyes közvetítőanyagokkal.     "Természetesen még hosszú út áll előttünk, hogy ebből valóban az emberiség javát szolgáló eljárást sikerüljön kidolgozni, de a biztató kezdeti eredmények ismeretében erre az elkövetkezendő években minden esély adott" - vélte Palotás András.    A kutató szerint ha beválik a módszer, akkor ez egy olyan felfedezés, amelyet továbbfejlesztve nemcsak gyógyíthatatlan idegrendszeri metabolikus betegségek kezelésére adhat teljesen új lehetőséget, de az egész emberiséget érintő kihívásokra is megoldást nyújthat.    A kutatásról szóló közlemény a Journal of Alzheimer's Disease című tudományos folyóiratban jelent meg. Forrás: MTI

A nők nem jobbak a férfiaknál a megosztott figyelem terén
2019-08-17
253 olvasó

A nők nem jobbak a férfiaknál a megosztott figyelem terén

A nők nem jobbak a férfiaknál a megosztott figyelem terén - állapította meg egy német kutatócsoport. Az Aacheni Egyetem kutatócsoportja Patricia Hirsch vezetésével 48 férfival és 48 nővel végzett teszteket. A kutatás eredményeként megállapították, hogy mindkét nem egyaránt lassabb és kevésbé pontos, ha az a követelmény, hogy egyszerre két dologgal foglalkozzon. A tesztekben párhuzamosan betűkkel és számokkal kellett feladatokat megoldaniuk a résztvevőknek.A Plos One tudományos folyóiratban megjelent tanulmányban a kutatók leírták, hogy nem találtak különbséget a nemek között. Ugyanakkor arra is emlékeztettek, hogy korábban készültek olyan tanulmányok, amelyek más eredményre jutottak. Igaz olyanok is, amelyek szintén nem találtak nemek szerinti különbséget.Néhány kérdésben a nők bizonyultak jobbnak, másokban viszont a férfiak - számoltak be róla az Aacheni Egyetem kutatói.A tesztek során arra kérték a résztvevőket, hogy a képernyőn feltűnő betűkről állapítsák meg, hogy magánhangzók vagy mássalhangzók, a számoknál pedig azt, hogy párosak vagy páratlanok. Egyes tesztekben egyszerre kellett a két feladatot elvégezni, máskor gyors egymásutánban váltakoztak a betűs és számos feladatok.Eredményeink nem igazolták azt a széles körben elfogadott megítélést, hogy a nők jobbak a megosztott figyelem terén, mint a férfiak - szögezték le a kutatók.Hirsch három hétköznapi kategóriát állított fel: a munkamemória frissítése, az egyik feladatról a másikra váltás és az irreleváns információ kiszűrése.Az első kategóriára példa a vezetés közben egyik sebességzónából a másikba való átlépés. A másikra a váltás az e-mail írásról a telefonálásra. A harmadikra pedig a közlekedési lámpánál a kanyarodási lehetőség figyelmen kívül hagyása, ha az ember egyenesen halad tovább.A kutatók elismerték, hogy a tesztek csak bizonyos feladatokban vizsgálták a két nem figyelemmegosztását, úgyhogy más típusú feladatokra nem érvényesek a megállapításaik.A tanulmány elkészítésében részt vevő Lutz Jaencke, a Zürichi Egyetem neuropszichológusa azonban rámutatott, hogy az evolúció szempontjából nem lenne logikus, hogyha eltérés lenne a két nem között.Genetikailag nem igazolható, hogy a homo sapiens női egyedei 150 ezer évvel ezelőtt úgy lettek volna beprogramozva, hogy alapvetően jobbak legyenek a megosztott figyelem terén, mint a férfiak. Ez teljesen értelmetlen - hangsúlyozta Jaencke."A megosztott figyelem olyasmi, amiben mi emberek egészen rosszul tudunk teljesíteni. Az emberi agy úgy van tervezve, hogy az előtte levő dologra koncentráljon. El kell nyomnia a nem fontos információkat ahhoz, hogy a fontossal tudjon foglalkozni" - fűzte hozzá.Jaencke arra is felhívta a figyelmet, hogy a korábbi tanulmányok közül, azok, amelyek különbséget találtak a nemek között a figyelemmegosztás terén, nagy visszhangot kaptak, míg azok, amelyek nem találtak különbséget a két nem között, sokszor nem is kerültek nyilvánosságra. Forrás: origo.hu / MTI / welt.de / journals.plos.org

Frontális bolygóütközés lehet a magyarázata a Jupiter különös magjának
2019-08-15
366 olvasó

Frontális bolygóütközés lehet a magyarázata a Jupiter különös magjának

Évmilliárdokkal ezelőtti gigantikus frontális bolygóütközés lehet a magyarázata a Jupiter különös magjának. Az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) Juno-missziójának adatait a Rice Egyetem és a kínai Szun Jat-szen Egyetem csillagászai tanulmányozták, írásuk a Nature tudományos lap aktuális számában jelent meg.    A Jupiter a Naprendszer első évmilliói idején, nagyjából 4,5 milliárd évvel ezelőtt ütközhetett egy kialakulóban lévő bolygóval, ez magyarázhatja azokat a meglepő adatokat, melyek szerint a Jupiter magja a vártnál kevésbé tömör és nagyobb kiterjedésű.    "Rejtélyes a dolog. Arra utal, hogy történt valami, ami felkavarta a Jupiter magját, lehetséges, hogy egy gigászi ütközés volt az" - mondta el a Phys.org portálnak Andrea Isella, a tanulmány társszerzője.    A bolygó kialakulásáról szóló vezető tudományos elméletek szerint a Jupiter tömör, köves, jeges bolygókezdeményként indult, később sűrű atmoszférája alakult ki az úgynevezett eredeti, gázból és porból álló korongból.    Amikor a tanulmány vezető szerzője, Sang-fej Liu előadta elméletét arról a hatalmas bolygóütközésről, amely a Jupiter tömör magját vegyítette atmoszférája külső, ritkásabb rétegeivel, Isella szkeptikus volt.    "Nagyon valószínűtlenül hangzott, egy a billióhoz lehetett az esélye. Sang-fej kalkulációi azonban meggyőztek, hogy mégsem annyira lehetetlen" - mesélte Isella.    A kutatócsoport több ezer számítógépes szimulációt futtatott le. Azt találták, hogy a gyorsan növekvő Jupiter megzavarhatta a közeli "bolygóembriókat", melyek a bolygóvá válás korai szakaszában voltak.    A kalkulációk tartalmazták az ütközés valószínűségének becsléseit különböző forgatókönyvek és becsapódási szögek szerint. Minden esetben azt találták, hogy legalább 40 százalék az esélye, hogy a Jupiter az első néhány millió évében lenyelt egy bolygókezdeményt. A Jupiter nagy tömegvonzása miatt a frontális ütközés esélye nagyobb lehetett, mintha csak súrolták volna egymást.    Az ütközés elmélete még meggyőzőbb lett, amikor a 3D-s szimuláció megmutatta, hogyan alakíthatta át az ütközés a Jupiter magját.    "Az ütköző bolygókezdemény olyan lehetett, mint a lövedék, áthatolt a légkörön és frontálisan eltalálta a magot. Az ütközés előtt a mag nagyon tömör volt, de a telitalálat felaprózta, szétszórja a darabjait" - magyarázta Isella.    "A Juno mérései szerinti sűrűségű magot csak olyan ütközés hozhatott létre, amelyben egy Földnél mintegy tízszer nagyobb bolygóembrió frontálisan rohant a Jupiterbe" - mondta Liu.    A Junót 2011. augusztus 5-én indították útnak a Floridában lévő Cape Canaveral-i légitámaszpontról, Jupiter körüli pályájára 2016. július 4-én érkezett meg.     A szonda elsődleges célja, hogy megértse a Jupiter eredetét és fejlődését, szilárd bolygómagot keressen, feltérképezze mágneses mezejét, víz és ammónia után kutasson, és vizsgálja a bolygó légkörét. Forrás: MTI / phys.org

Rubik-kockát készítettek polimerekből vegyészek adattárolás céljából

Létrehozás dátuma: 2019-08-14|287 olvasó

A véltnél legalább kétszer jobban növeli a rák kockázatát az elhízás

Létrehozás dátuma: 2019-08-13|329 olvasó

Nyolcvannyolc százalékkal csökkent a nagytestű édesvízi fajok populációja 1970 óta

Létrehozás dátuma: 2019-08-12|438 olvasó

Meg van görbülve a Tejútrendszer

Létrehozás dátuma: 2019-08-11|317 olvasó

Eddig láthatatlan, hatalmas ősi galaxisokat fedeztek fel

Létrehozás dátuma: 2019-08-07|882 olvasó

Új dinoszauruszfajt azonosítottak paleontológusok

Létrehozás dátuma: 2019-08-06|265 olvasó

Az eddig véltnél jóval idősebb a Negev-sivatagi víztározó kora

Létrehozás dátuma: 2019-08-05|412 olvasó

Betiltották az eldobható műanyagok használatát a Mount Everest térségében
2019-08-22
176 olvasó

Betiltották az eldobható műanyagok használatát a Mount Everest térségében

A nepáli hatóságok betiltották az egyszer használatos műanyagok használatát a Mount Everest-régióban, hogy csökkentsék a hegymászók által hátrahagyott szemetet. A tilalom a nepáli Khumbu Pasang Lhamu közigazgatási területén 2020 januárjától lép életbe - ismertette a döntést a BBC News szerdán. Egy helyi illetékes szerint az intézkedés lehetővé teszi, hogy a Mount Everest és környéke hosszú távon tiszta maradhasson.    A helyi hatóságok a közelmúltban 11 tonna szemetet hoztak le a Mount Everestről.    A nepáli tartományban minden 30 mikronnál vékonyabb falú műanyagpalackot és más műanyagot betiltanak. A tilalmat megszegők büntetéséről azonban egyelőre nem adtak ki tájékoztatást.    A túrákat szervező vállalkozások, a légitársaságok és a Nepáli Hegymászó Szövetség együttműködik a hatóságokkal a tilalom betartásában.    Khumbu Pasang Lhamuba évente tízezerszámra érkeznek a turisták, a kormány pedig igyekszik egyre több lépést tenni azért, hogy csökkentse az idegenforgalom káros hatásait a térségben.    Augusztusban egy tanácsadó testület arra tett javaslatot, hogy az Everestre induló hegymászóknak csak tapasztalt hegyi vezetőkkel lehessen útnak indulni, és mielőtt a világ legmagasabb csúcsával próbálkoznának, először egy legalább 6500 méter magas nepáli hegycsúcsot kelljen megmászniuk.     A testület azt is ajánlotta a kormánynak, hogy emelje a jelenlegi 11 ezer dollárról (3,2 millió forintról) legalább 35 ezer dollárra (10,3 millió forintra) a Mount Everest megmászására kiadott engedély árát.    A 2019-es mászási szezonban rekordszámú, 885 hegymászó próbált feljutni a Mount Everestre, a csúcsra indulók közül 11 ember halt meg vagy tűnt el. Forrás: MTI

Nem valószínű, hogy károsítják az egészséget az ivóvízben lévő műanyagszemcsék
2019-08-22
181 olvasó

Nem valószínű, hogy károsítják az egészséget az ivóvízben lévő műanyagszemcsék

Úgy tűnik, csak "minimális egészségi kockázatot" jelentenek az ivóvízben lévő műanyag mikroszemcsék - állapította meg az ENSZ Egészségügyi Világszervezetének (WHO) jelentése. A témában elsőként folytatott vizsgálatában a WHO arra a következtetésre jutott, hogy a nagyobb szemcsék és a kisebbek legtöbbje felszívódás nélkül halad át az emberi szervezeten - olvasható a BBC hírportálján.    Hozzátették azonban, hogy az eredmények "kevés információn" alapulnak, ezért szükség van átfogóbb kutatásra.    A kicsi kategóriába sorolt, 5 milliméteresnél kisebb műanyag mikroszemcsék megtalálhatók a folyókban, tavakban, az ivóvízhálózatban és a palackozott vizekben.    Kutatásuk csak az elmúlt néhány évben kezdődött, tehát egyelőre kevés adat áll rendelkezésre a WHO szakértői szerint.    Ezenkívül az eddigi vizsgálatok nem egységes sztenderdek alapján folytak, az egyes kutatások különböző szűrőket használtak a mikroszemcsék mennyiségének megállapítására.    "Lehet, hogy egyszerűen a szűrő méretén múlik, hogy egy vízminta literenként ezer, egy másik viszont egy műanyag mikroszemcsét tartalmaz" - magyarázta Bruce Gordon, a WHO kutatója.    Ennek ellenére kijelentette, hogy az eddigi kutatások az emberi egészség szempontjából "igen megnyugtatóak".    A megfelelő szennyvíztisztítás, amely eltávolítja az ürüléket és a vegyi anyagokat, a mikroműanyagok 90 százalékát is kiszűri a WHO szerint.     A szervezet ajánlása, melyet a jelentés után adott ki, ezért nem is tartalmazza, hogy az ivóvízben rendszeresen ellenőrizni kell a mikroműanyagok mennyiségét. Ehelyett a szolgáltatók és a szabályhozók vizsgálják "az ismert kockázatokat".    "Kétmilliárdan isznak fekáliával szennyezett vizet, ami évente egymillió ember halálát okozza. Erre kell figyelni" - hangsúlyozta Gordon.    A WHO mindazonáltal súlyos gondnak tartja a műanyagszennyezést, ezért ahol csak lehet, a műanyagtermékek használatának csökkentését, valamint az újrahasznosítási programok tökéletesítését ajánlja. Forrás: MTI / bbc.com

Több mint 500 millió méh pusztult el Brazíliában
2019-08-20
371 olvasó

Több mint 500 millió méh pusztult el Brazíliában

Több mint 500 millió méh pusztult el Brazíliában az elmúlt három hónapban - adta hírül a BBC honlapja. Csak Rio Grande do Sul szövetségi államban 400 millió méhtetemet találtak, a méhészek négy államból jelezték a kolóniák tömeges pusztulását.    Kutatók a neonikotinoid és a fipronil tartalmú rovarirtó szerek használatával magyarázzák a tömeges pusztulást. Az ilyen hatóanyagú rovarirtókat Európában már betiltották, az Európai Uniótavaly áprilisában vetett ki tilalmat a neonikotinoidokra, mert súlyosan károsítják a méheket. Brazíliában azonban tavaly feloldották ezen rovarirtók tilalmát a környezetvédők tiltakozása ellenére.    A Greenpeace környezetvédő szervezet szerint Brazíliában a mezőgazdaság terjeszkedésével nőtt a rovarirtók használata, 193 olyan szert regisztráltak a dél-amerikai államban az elmúlt három évben, amely az Európai Unióban tiltott.    A méhek tömeges pusztulása más kontinensen is nagy problémát jelent. Az Egyesült Államokban méhészek bejelentették, hogy télen a kolóniák negyven százaléka elpusztult.    Több mint egymillió méh pusztult el mérgezés miatt a Dél-Afrikai Köztársaság egyik bortermelő vidékén novemberben. A méhek pusztulását a fipronil rovarölő okozta, amelyet a helyi gazdák használtak szőlőbirtokaikon.    Oroszország 20 térségéből jelentettek tömeges méhpusztulást idén.    Egy nemzetközi tanulmány szerint tizenhat százalékkal csökkent a mézelő méhkolóniák száma 2017-18 telén 33 európai országban valamint Algériában, Izraelben és Marokkóban. Forrás: MTI / bbc.com

Az eddigi legkisebb kiterjedésű volt az északi és déli sarki tengeri jég 2019 júliusában
2019-08-16
278 olvasó

Az eddigi legkisebb kiterjedésű volt az északi és déli sarki tengeri jég 2019 júliusában

Az eddigi legkisebb kiterjedésű volt az északi- és a déli-sarki tengeri jég 2019 júliusában, amely a valaha mért legmelegebb júliusi hónap volt a világon az időjárási feljegyzések kezdete, 1880 óta - közölte az amerikai Nemzeti Óceán-és Légkörkutató Hivatal (NOAA) csütörtökön. A NOAA mérései szerint júliusban 0,03 Celsius-fokkal haladta meg az átlaghőmérséklet az előző legmagasabb, 2016-ban mért júliusi átlaghőmérsékletet.    2019 júliusában 0,95 Celsius-fokkal volt melegebb, mint a 20. századi júliusi átlaghőmérséklet.    Az északi-sarki tengeri jég kiterjedése rekord alacsony volt, 19,8 százalékkal kisebb, mint a korábbi átlagos júliusi tengeri jégkiterjedés.    Az antarktiszi tengeri jég kiterjedése 4,3 százalékkal volt kisebb, mint az 1981-2010 közötti átlagos jégkiterjedés.    A NOAA honlapján közzétett jelentés felhívta a figyelmet arra, hogy a 10 legmelegebb július közül kilencet 2005 óta jegyezték fel, és az öt legmelegebb július az utóbbi öt évben volt.    2019 júliusa a 43. egymás követő július és 415. egymást követő hónap, amikor az átlaghőmérséklet meghaladta a globális átlagot.     Az intézet adatai megegyeznek a Copernicus európai kutatóintézet júliusban mért adataival, amelyet egy hete tettek közzé. Forrás: MTI

Az összeomlás szélén áll a régi csernobili szarkofág
2019-08-13
3644 olvasó

Az összeomlás szélén áll a régi csernobili szarkofág

Ha ráomlik a romos reaktorra, nagyon nehézzé teheti a jelenleg folyó ártalmatlanítási munkálatokat.1986-ban a csernobili balesetet követő hónapokban a szovjetek egy ideiglenes struktúrát húztak fel a 4-es reaktor épülete köré annak érdekében, hogy amennyire lehet elzárják a környezettől a reaktorból kikerült radioaktív anyagtömeget és a létesítmény eddigre erősen sugárszennyezett külső anyagait.Ezen a szarkofág körül 2016 novemberében egy új, modernebb védőburkot helyeztek el, hogy ezen belül folytassák a reaktor és romjai ártalmatlanítását. Ennek biztonságos végrehajtását azonban nagyon megnehezítheti, ha a belső szerkezet magától összeomlik, amire a telepet kezelő cég friss közleménye szerint egyre nagyobb az esély. A régi szarkofágot úgy rakták össze, hogy annak elemeit csak a gravitáció tartja helyükön, és minden egyes instabil belső elem eltávolításával nő az összeomlás kockázata, ami nagyon erős sugárzás felszabadításához vezethet az új védőstruktúrán belül, mondják a szakértők.Az új, 275 méter széles, 108 méter magas, 36 ezer tonnás „dómot” három évvel ezelőtt emelték, a tartószerkezetet gyakorlatilag egyben, síneken tolva a régi szarkofág fölé, majd gyorsan hozzáadva a borítást. Az új létesítmény célja egyrészt, hogy legalább 100 évig védelmet nyújtson a reaktorból jövő sugárzástól, másrészt belül megkezdődött a romok ártalmatlanításának tervezett utolsó szakasza is, amelynek végső munkálatait idén júliusban kezdték el.A munka nagyrészt távirányított darukkal folyik, amelyek bontják az instabil részeket, amelyeket aztán ártalmatlanítanak és biztonságos hulladéktárolókba szállítanak. A munka során vették észre, hogy a régi szarkofág egyre ingatagabb, és félő, hogy rövidesen a romokra omlik. Az új védőépületnek köszönhetően ez nem jelent nagy veszélyt a külvilágra, a belső munkát azonban sokkal nehezebbé teheti.A csernobili atombaleset óta a becslések szerint mintegy 235 milliárd dollár ment el a kríziskezelésre és az ártalmatlanítási munkálatokra. Az új védőstruktúra létrehozása 2,3 milliárd dollárba került, a katasztrófa gazdasági hatásait ugyanakkor lehetetlen felmérni. Hogy hányan halhattak meg a baleset következtében, az komoly vita tárgyát képezi, de egy 2006-os kutatás szerint összesen mintegy 16 ezer áldozata lehetett a felszabaduló sugárzásnak.Forrás: ipon.hu / chnpp.gov.ua

Jönnek a génmódosított babák
2019-08-13
713 olvasó

Jönnek a génmódosított babák

Egyre valószínűbb, hogy a tiltások ellenére hamarosan beindul az üzletág.Tavasszal mi is beszámoltunk arról, hogy még a kutatótársadalmon belül is meglehetősen nagy az ellenállás a genetikailag módosított embriókkal, pontosabban az ehhez kapcsolódó szolgáltatások bevezetésével szemben, így az eddigi próbálkozások egyhamar nem vezetnek sikerre. Mégis, a jelek szerint az érdeklődés is növekszik, ez pedig idővel elvezethet az új üzletág megjelenéséhez. Egy igencsak érdekes írás jelent meg a Science magazin oldalán, amelyben több kutató korábbi erőfeszítéseit, illetve hivatalos kijelentéseit veszik sorra. Ebből azt sejthetjük, hogy több szakember komolyan próbálkozik az új vállalkozások beindításával, ezzel kapcsolatban tavaly már konkrét lépések is történtek, mégpedig több különböző országban, bár az ellenintézkedések miatt hivatalosan nem sikerült elérni a nagy áttörést. Példaként említik, hogy az azóta nagy botrányba keveredett He Jiankui már egy évvel ezelőtt találkozott egy kínai-amerikai kollégájával, beszélgetéseik során pedig tajvani vagy kínai helyszínen képzelték el egy új központ létrehozását, amely idővel beindítaná az új „babaturizmust”. Novemberben dugába dőltek a kezdetleges tervek, viszont nem ez volt az egyetlen ilyen próbálkozás. A nyilvános visszhang egyértelműen negatív, itt még a WHO első embere is leszögezte, hogy az úgynevezett dizájnerbébik létrehozása felelőtlen lépés lenne, bár egyes kínai felmérések szerint a lakosság 60 százaléka pozitívan viszonyul ahhoz, hogy kifejezetten a különböző betegségek elleni védelem, illetve immunitás céljából módosítsák az embriókat. Több szakértő úgy véli, hogy gyakorlatilag elkerülhetetlen az új klinikák megjelenése, ezek akár titokban is megkezdhetik működésüket, az első kísérletekre pedig már eleve sor került, az amerikai tiltást megkerülve ugyanis 2018-ban Mexikóban és Ukrajnában végeztek el ilyen beavatkozást, azt pedig nyilván senki nem tudja, hogy titokban mely egyéb helyszíneken zajlanak hasonló munkálatok (esetleg bizonyos kormányok közvetlen támogatásával). Novemberben Jiankui bejelentette, hogy génmódosított ikreket hoztak napvilágra, ezt követően azonban a kínai hatóságok letartóztatták a kutatót, itt pedig a vádemelés következik a sorban, miközben valószínűleg folyamatos megfigyelés alá helyezték őt. A szélesebb körben megjelenő szolgáltatás egyelőre várat magára, nem lenne azonban nagy meglepetés, ha viszonylag rövid időn belül felbukkannának az első ilyen központok.Forrás: sg.hu / sciencemag.org / who.int

Tudományos híreket tudósító robotot állítottak szolgálatba Kínában
2019-08-01
297 olvasó

Tudományos híreket tudósító robotot állítottak szolgálatba Kínában

A legújabb tudományos felfedezésekről tudósító robotot állítottak szolgálatba Kínában - jelentette a Hszinhua kínai állami hírügynökség csütörtökön a China Science Daily című lapra hivatkozva. A Hsziaoke (Xiaoke) nevű automatikus híreket generáló szoftvert a China Science Daily a Peking Egyetem kutatóival közösen hozta létre fél éves együttműködés keretében.     A fejlesztők szerint a szoftver eddig több mint kétszáz jelentést állított össze olyan nemzetközi tudományos lapokban megjelent tanulmányok angol nyelvű összefoglalóiból, mint a Science, a Nature, a Cell és a New England Journal of Medicine.    A Xiaoke által megírt anyagok a kiadás előtt szerkesztésen esnek át - a cikkek tartalmát az újság szerkesztőin kívül szakértők is ellenőrzik.     Csang Ming-vej, a program felelőse, a lap helyettes főszerkesztője elmondta: a szoftvert úgy kívánják tovább fejleszteni, hogy az segíthessen a kínai kutatóknak áttörni a nyelvi akadályokon, gyors hozzáférést biztosítva nekik a legújabb, angol nyelven publikált tudományos eredményekhez.     Hozzátette: a tudományos újságírás fontos szerepet tölt be az új felfedezések ismertetésében, valamint a tudás népszerűsítésében. Az pedig, hogy a robot által összeállított cikkeket tudományos újságírók tekintik át, több ember bevonását teszi lehetővé - hangsúlyozta a helyettes főszerkesztő.    Van Hsziao-jün, a Peking Egyetem vezető kutatója, aki a szoftver tervezéséért és technológiájáért felelt, kiemelte: ez a tartalomgyártó eszköz sokkal többre képes puszta fordításnál, a Xiaoke ugyanis bonyolult szókapcsolatok és mondatok kiszűrésére is alkalmas, a szakzsargonnal teli szövegeket könnyen emészthető újságcikkekké tudja alakítani.     A fejlesztők szándéka szerint ugyanis a szoftver által generált cikkek nem csupán a tudományos világ képviselőinek, hanem a tágabb közönségnek is szólnak.     Xiaoke angol nyelvű cikkei az alábbi weboldalon elérhetőek: http://paper.sciencenet.cn/AInews/. Forrás: MTI / xinhuanet.com

A SpiNNaker segítségével készítenek modellt az emberi agy felépítéséről
2019-07-31
324 olvasó

A SpiNNaker segítségével készítenek modellt az emberi agy felépítéséről

A Manchesteri Egyetemen nemrég épített szuperszámítógép mesterséges intelligencia segítségével készít modellt az emberi agy felépítéséről. A SpiNNaker (Spiking Neural Network Architecture) nevű gép különlegessége, hogy egymillió darab, másodpercenként összesen kétszázezer-milliárd tranzakció végrehajtására képes processzorból épül fel, azaz több idegsejt valós idejű modellezésére képes, mint bármely korábban épített rendszer.Noha az emberi agy és a számítógépek felépítése és működése - főleg a memória szempontjából - eddig is több hasonlóságot mutatott, a SpiNNaker sokkal jobban hasonlít az emberi agy működésére, mint egy hagyományos számítógépére. Az ARM lapkák közötti kommunikációt a SpiNNaker router kezeli. A lapkák kommunikálhatnak egymással aszinkron módon, amikor az egyik lapka jelet küld a másiknak, de nem vár választ, és párhuzamosan is, amikor minden lapka minden másikkal szimultán kommunikál. E tulajdonságok az emberi agy neuronjaira is jellemzőek. A Manchesteri Egyetem számítógépe körülbelül egymilliárd neuronháló valós idejű szimulációjára képes, ami az emberi agy körülbelül 1 százalékának felel meg. Olyan területeken használható, mint a megerősítéses gépi tanulás, a kép- és hangfelismerés vagy a robotika.MemóriaAkárcsak az emberi agy, a számítógép is rendelkezik rövid távú memóriával. Az agyban több milliárd sűrűn elhelyezkedő sejt alkotja, a számítógépekben RAM (Random-Access Memory) és DRAM (Dynamic RAM) lapkának nevezik, és mindkét esetben az azonnali feladatvégzésben segít.A gépnél a rendszer gyorsasága és teljesítménye a beépített memória kapacitásától is függ. Napjainkban 20 GB/s körül van az átlagos RAM-sávszélesség, a memória mérete pedig általában 8 GB körüli. A Kingston Technology szakértői szerint azonban a sávszélesség öt éven belül 40+ GB/s szintre nő majd a DDR5 memória tömeggyártásának köszönhetően, és ez a technológia 256+ GB kapacitású modulok készítését teszi majd lehetővé.KapacitásMemóriakapacitás terén az emberi agy még messze megelőzi a memórialapkákat, bár a műszaki fejlődés is látványos eredményeket hozott: alig tíz év alatt 32 GB-ról 7,6 TB-ra nőtt az SSD-k kapacitása, és további növekedésre számítanak a szakértők. Ami a DRAM-memóriát illeti, a kapacitásnövekedést hozó DDR5 valószínűleg már jövőre megjelenik a piacon. Ez a technológia fontos előrelépést jelent, mivel az egyre szélesebb körben alkalmazott mesterséges intelligencia nagy számítási teljesítményt igényel, a generált adatok kezeléséhez pedig nagyon nagy teljesítményű, gyors tárolókra és bőséges RAM-kapacitást nyújtó szerverekre lesz szükség.A gépekhez képest az emberi memória becsült munkakapacitása eléri a 2,5 petabájtot. Összehasonlításképpen: ha agyunk a televízió digitális videórögzítőjéhez hasonló módon működne, a 2,5 petabájt hárommillió órányi, azaz 300 évnyi tévéműsor tárolására lenne elegendő. Tony Hollingsbee, a Kingston SSD-technológiáért felelő vezetője azonban úgy véli, jelenleg nincs valós igény ilyen méretű számítógépes tárkapacitásra, de az új alkalmazások megjelenésével a mostaninál várhatóan nagyobb maximális teljesítményre lesz szükség a jövőben.MemóriavédelemKétfajta emlékezőképességet szokás megkülönböztetni. Az explicit memória az, amit tudatosan használunk, például amikor felidézzük, hová tettük a bejárati ajtó kulcsát, míg az implicit memória működése nem feltétlenül tudatos: tudjuk, hogyan kell járni, de nem kell gondolkodnunk ahhoz, hogy járni tudjunk. Ugyanakkor minden ember megtanul járni, és elraktározza ezt a tudást a memóriájába. Az explicit és az implicit memória tehát ugyanazt a célt szolgálja: fenntartja agyunk "operációs rendszerének" stabil működését, és védi a fontos emlékeket.Hasonlóan működik a számítógépek minden modern operációs rendszerbe beépített memóriavédelme. Amikor egy program memóriát igényel a működéséhez, az operációs rendszer hozzárendeli a szükséges tárhelyet, és a memóriavédelemnek köszönhetően megakadályozza, hogy a program bármilyen más memóriához hozzáférjen. Számos helyzet van, amikor ez kiemelten fontos, például adatvesztéssel fenyegető áramkimaradás esetén. Ezért kezdték el vizsgálni a technológiai cégek, hogyan akadályozhatnák meg az adatvesztést áramszünet esetén. Így született meg a nem felejtő DIMM-memória - a DRAM egy típusa -, amelynek célja, hogy az adatközpontokban ilyen helyzetben is biztosítsa a magas rendelkezésre állású IT-eszközök stabil működését.Nem mellesleg a mintegy 150 kilométernyi idegszálból álló emberi agy lényegesen energiatakarékosabb a mai áramfaló szuperszámítógépeknél, hiszen "fogyasztása" csupán nagyjából 20 wattnak felel meg.Forrás: computerworld.hu / spectramagazine.org

A szúnyogok szaporodását gátló módszert fejlesztettek ki kínai tudósok
2019-07-29
310 olvasó

A szúnyogok szaporodását gátló módszert fejlesztettek ki kínai tudósok

A szúnyogok szaporodását gátló új módszert fejlesztettek ki kínai tudósok - jelentette a Science and Technology Daily című kínai tudományos lap hétfőn. A dél-kínai Kantonban található Szun Jat-szen Egyetem kutatói a dengue-láz és a zika vírus terjedéséért is felelős ázsiai tigrisszúnyog (Aedes albopictus) fajon végeztek négy éven át tartó tanulmányt, amelyet a Nature című lapban publikáltak.     A hím egyedeket mikroinjektálás és sugárkezelés útján sterilizálták, majd szabadon engedték, hogy párosodhassanak a nőstényekkel. A hímeket ráadásul a Wolbachia baktérium egy törzsével fertőzték meg, így a párosodás hatására a nőstények is sterillé váltak. A módszer nyílt terepen történő tesztelése alatt a szúnyogpopuláció nagy mértékű visszaesését figyelték meg, a vadon élő egyedek száma évi 83-94 százalékkal csökkent.     Hszi Csi-jong, a kutatás vezetője elmondta: a sikeres próba azt bizonyította, hogy a módszer bevethető egy a szúnyogok által terjesztett betegségektől mentes, védett övezet kialakítására. Forrás: MTI / chinadaily.com.cn

A WHO szerint az elektromos cigaretta káros az egészségre

Létrehozás dátuma: 2019-07-27|317 olvasó

Befejezte működését a NASA Van Allen-ikerszondáinak egyike

Létrehozás dátuma: 2019-07-26|264 olvasó

Háborús bűncselekményként ismertetnék el a környezeti károkozást a kutatók

Létrehozás dátuma: 2019-07-26|509 olvasó

WWF: hétfőre elfogynak a Föld éves erőforrásai

Létrehozás dátuma: 2019-07-24|1167 olvasó

Mi dönti el, kit csípnek jobban a szúnyogok?

Létrehozás dátuma: 2019-07-24|421 olvasó

Nem környezetbarát és ártalmas lehet az egészségre a bambuszpohár

Létrehozás dátuma: 2019-07-24|826 olvasó

Elindult a Hold felé az indiai Csandrajáan–2 szonda

Létrehozás dátuma: 2019-07-23|344 olvasó