Építészhallgatók segítségével tervezték meg a pécsi vásártér új arculatát, az ötletterveket virtuális kiállításon mutatják be a hónap végéig - közölte a Pécsi Tudományegyetem (PTE) az MTI-vel.

A közleményben azt írták, a pécsi vásártér ikonikus helyszín, egy-egy forgalmas napon akár 18-20 ezer ember is megfordul ott, 700 árus portékáját mustrálva.  

Felhívták a figyelmet arra, hogy a kínálat mellett a terület kialakítása, komfortja is fontos a vásárlók számára, a pécsi vásártér azonban mind térhasználatát, mind építészeti megjelenését tekintve elavultnak tekinthető.  

Az üzemeltető Pécsi Vagyonhasznosító (PVH) Zrt. a PTE műszaki karának építészhallgatóit kérte fel a vásártér megújításának megtervezésére, szem előtt tartva az egységes arculat megteremtését. A tervezésben az építészképzésben tanuló hallgatók vettek részt, két mesterszintű kurzuson.  

Az első feladatrészben a vásárváros egységes fejlesztési koncepcióját dolgozták ki, a környező területek hasznosításának vizsgálatával. Ezt követően a kor követelményeinek megfelelő árusítás módjának, helyének kialakításával tervezték meg a vásártér tájépítészeti, építészeti megújítását.     A leendő építészek által leadott tervjavaslatok elsősorban tájépítészeti megközelítésűek, de felvázoltak átfogóbb településfejlesztési elképzeléseket is, és konkrét beavatkozásokat is javasoltak.  

A közleményben Szabó Szilárdot, a PVH vezérigazgatóját idézve közölték: az együttműködés célja, hogy EU-s támogatások felhasználásával olyan koncepciót valósítsanak meg, amely zászlóshajója lehet a Pécs Európa zöld fővárosa program pályázatának.  

Medvegy Gabriella, a műszaki kar dékánja azt közölte, az építészképzésben kiemelt jelentőségű, hogy a hallgatók már a képzésük során valós feladatokkal találkozzanak, hiszen ez a későbbi szakmájuk körülményeit modellezi.  

Az elkészült munkákat e héttől március végéig a vr.mik.pte.hu internetes oldalon mutatják be. A virtuális kiállítás megtekintése után az érdeklődők közönségszavazáson értékelhetik a hallgatói munkákat, a legjobban tetsző öt terv kiválasztásával és szöveges üzenet beküldésével - közölte az intézmény.

Forrás: MTI

Fotó: Pavkovics Lili és Simon Éva terve

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 75 755 665 megtekintés

Videó: 48 954 442 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7032339

Jelenleg az oldalon

4
Online

Interreg CE1013 REFREsh