Csaknem száz, többségében könnyűzenei produkció látható az április 28. és 30. között zajló Pécsi Egyetemi Napokon (PEN), amelyet az idén alapításának 650. évfordulóját ünneplő Pécsi Tudományegyetem (PTE) jubileumi évének legnagyobb rendezvényének szánnak a szervezők.

Gellai Gergő főszervező a pécsi Zsolnay Kulturális Negyedben megrendezendő esemény keddi sajtótájékoztatóján hangsúlyozta: mindhárom fesztiválnap fő fellépője - a 30Y, a Halott Pénz és a Punnany Massif is - pécsi csapat, amelyeken kívül még több mint 25 városi zenekar áll színpadra.

A 90 millió forintos költségvetésű rendezvényen mások mellett fellép Jonas Blue, illetve Krafty Kuts az Egyesült Királyságból, valamint a Brains, a Vad Fruttik, Szabó Balázs Bandája és a Wellhello.   

Bódis József rektor jelezte, hogy a fesztivált az idén alapításának 650. évfordulóját ünneplő egyetem jubileumának jegyében rendezik meg. A zene közösségformáló erejét kiemelve arra is kitért, hogy a baranyai megyeszékhely különösen termékeny mindenfajta zenei produkció tekintetében.

A Halott Pénz zenekarvezetője, Marsalkó Dávid hangsúlyozta: a szervezők odafigyelnek a pécsi zenei életre, és hogy az ennyire erős, az a kifutási lehetőségeknek és a közönségnek is köszönhető. Takács Gyula, a PTE egyetemi hallgatói önkormányzatának elnöke beszámolt arról, hogy a PEN nulladik napján rendezik meg a PTE Hangja elnevezésű eseményt, amelyre 48 - köztük 9 külföldi - hallgató jelentkezett, hogy bemutassa előadóművészi tehetségét.

Az eseményen kiosztott írásos összegzés szerint a 20 ezer négyzetméteres fesztiválterület öt zenei és közéleti helyszínére mintegy 20 ezer résztvevőt várnak. További részletek a  https://www.facebook.com/PecsiEgyetemiNapok/ oldalon találhatóak.

Forrás: MTI

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 75 069 737 megtekintés

Videó: 48 297 663 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen6920420

Jelenleg az oldalon

6
Online

Interreg CE1013 REFREsh