Első alkalommal szerepelt komlói csapat a felnőtt vívó országos bajnokságon és először jutott egyéniben a 64-es táblára a Villa Complov SC sportolója ugyanezen eseményen.

A budapesti Gerevich Aladár Nemzeti Sportcsarnokban került sor az év legjelentősebb hazai versenyére, a felnőtt országos bajnokságra, ahol a komlóiak a legnépesebb mezőnyben, a férfi párbajtőrözők között mérették meg magukat.

A Magyar Kupa fordulókban megszokott csapat tagjai léptek pástra a 176 fős egyéni viadalon. Szokol Balázs győzelem nélkül, Mahler Balázs pedig egy győzelemmel végzett, így előbbi a 167., utóbbi a 143. helyen fejezte be a versenyt.

Hat asszójából hármat megnyert Gálffy Gyula és a még junior korosztályú Sulyok Bálint, így ők a 128-as táblán folytathatták. Itt Gálffy 15-6 arányban alulmaradt ellenfelével szemben, ezzel a 90. helyen zárt. Sulyok viszont 15-12 arányban legyőzte egykori válogatott tőrvívó ellenfelét, Bíró-Kaposi Pétert, így a 64-es táblára jutott, ahol a válogatott Koch Mátétól szenvedett sima vereséget, amely az 56. helyet jelentette számára.

A csapatversenyen 29 együttes közül a 19. helyet szerezte meg az egyéniben is induló vívókkal felálló komlói férfi párbajtőrcsapat (a képen), miután 45-40 arányban vereséget szenvedtek a Tapolca Vívóklub együttesétől a 32-es táblán.

Csontos Gergely edző: "Ha messzebbről tekintünk erre az OB-ra, mondhatjuk, hogy az elmúlt 14 év munkája érett be, hiszen felnőtt Komlón egy csapatnyi párbajtőröző, akiket nemcsak a vívóterembe csábítani sikerült annak idején, hanem megtartani is őket. Ennek eredményeképpen tudtunk a fiúkkal elindulni az őszi Magyar Kupa versenyeken, és most az OB-n is. A számszerű eredményekkel elégedett vagyok, hiszen szakosztályunk létszámának, városunk méretének, és mindössze 14 éves múltunknak tükrében jónak gondolom az elért helyezéseket. Ettől függetlenül a felnőtt versenyeken továbbra is a tanulás, fejlődés az elsődleges cél, hiszen 20 éves átlag életkorával nagyon fiatalnak számít ez a csapat a felnőtt mezőnyben. Ha e mellé jönnek a mostanihoz hasonló eredmények, az csak hab a tortán."

Forrás: Villa Complov SC

A képek forrása: Magyar Vívó Szövetség

Tafedim tea

Zanzibar Guru

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Látogatók

Összesen4055074

Jelenleg az oldalon

6
Online