Április elején rendezték Komlón a Katolikus Iskolák Kard-és Tőrvívó bajnokságát. A Villa Complov SC által rendezett országos bajnokság nagyszerű versenynek bizonyult. A sikereken felbuzdulva előtérbe került az utánpótlás biztosítása.

A Magyar Vívó Szövetség abból a felismerésből kiindulva, hogy rohamosan csökken a sportág utánpótlásának létszáma, felkarolta az egykor igen népszerű iskolai vívószakkörök újbóli elindítását országszerte.

Ennek jegyében indul el ősztől a komlói Kodály Zoltán Ének-Zenei Katolikus Általános Iskolában is az iskolai vívószakkör, ahol a párbajtőrvívás alapjaival ismerkedhetnek majd az iskola érdeklődő tanulói.

Az iskolának ebben szakmai partnere a Villa Complov SC, a komlói vívóknak otthon adó egyesület. A szakkört az iskola egyik testnevelő tanára fogja tartani, aki az egyesületnél szerzi meg a sportághoz szükséges szakmai specializációt.

Az iskola elkötelezett a sportág oktatása mellett, amit az is jól mutat, hogy a tervezett új tornacsarnokban helyet kapnának beépített vívópástok is, amely mind az iskolai vívók, mind a Villa Complov SC - most is az intézmény tornatermében edző - sportolói számára is edzéslehetőséget biztosítanának.

Forrás, fotók: Komlói vívás, Csontos Gergely

Tafedim tea

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Látogatók

Összesen3182276

Jelenleg az oldalon

8
Online