A továbbra is kiszámíthatatlanul kiegyensúlyozott, izgalmakkal teli NB II-es csapatbajnokságon megerősödött második csapatunk felvette a kesztyűt a riválisok ellen és kisebb meglepetést okozva a dobogó alsó fokára kapaszkodott fel.

A DÖKE Komló II. azzal erősödött az előző szezonhoz képest, hogy az NB I-es csapatunkból Trecskó János érkezésével eggyel többen „játszhatnak vissza” az NB II-es csapatba. Mostani kvintettünk erősebbnek tűnt a korábbi években megszokott keretnél, most Balla, Major, Trischler, Steller, Kelemen összeállításban léptünk az asztalokhoz. Ha korábban megemlékeztünk arról, hogy nem éppen ideálisak a budapesti versenyhelyszínek, akkor most is meg kell. Örömmel teszem ezt, hiszen az új elnökség jóvoltából, korábban soha nem látott környezetben, az Eiifel Palace-ban került sor az NB II-es csapatbajnokságra. Óriási előrelépés ez, köszönjük, és sikeres folytatást kívánunk.

Csapatunk határozottan gyűjtögette a pontokat, némiképp felemás felütéssel. Bravúrgyőzelmek mellett néha meglepő pontvesztések is előfordultak. Kiemelkedő teljesítmény, hogy az első két helyezettet sikerült legyőzni: a tavaly még NB I-es Szeged II-t csak Balláék tudták megverni (9-7), míg az igencsak megerősített, újonc Vasi GE-t 11-5 arányban múlták felül a baranyai gombozók. Nem várt vereség a mezőny hátsó felében küzdő Mundiál II. elleni 7-9, valamint a lelkes, újonc soproniak elleni döntetlen. A játéknap végére kettészakadt a mezőny, az első 5 csapat elhúzott az utolsó 5-től. A DÖKE Komló II. 5 győzelem, 2 döntetlen, 2 vereség mérleggel, jobb mérkőzésarányával a 3. helyen várja az őszi befejező kört.

A verseny után elégedetten keltek útra Majorék. Az elmúlt 10 év a DÖKE Komló II. csapatának esetében mindig arról szólt, hogyan kerülje el a kiesést a II. osztályból. Most erősödött csapatunk és át tudta lépni saját árnyékát. Ehhez természetesen szükség volt kiemelkedő egyéni eredményekre. A két játéknap egyértelmű komlói hőse, az újra extra formába lendülő, legrutinosabb játékosunk, Balla Antal volt. Tóni korát tekintve közel a hetedik X-hez is rendkívül hatékonyan játszott, 86%-os teljesítménye a teljes NB II-es mezőnyben is a legjobbnak bizonyult, alátámasztva azt a megállapítást, hogy a gombfoci játékból nem lehet kiöregedni. Major 67%-a is kifejezetten jó, kellett az NB I-es rutin, Trischler közepes, Steller és Kelemen szolidabb pontszerzéseiből állt össze a nagyon jól mutató 3. hely. Hosszú várakozás után nem kell hátrafelé tekintgetni az őszi fordulóban, végre nyugodtan, felszabadultan játszhat majd a DÖKE Komló II. Folytatás a hétvégi egyéni OB-n.

Forrás: Gyozsán Zoltán szakosztályvezető

Tafedim tea

Zanzibar Guru

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Látogatók

Összesen3804776

Jelenleg az oldalon

10
Online