Nagy áttörést értek el az energiaforrásként szolgáló hidrogén szállításában az ausztrál kormány tudományos ügynökségének (CSIRO) kutatói.

A szakemberek membrántechnológia használatával képesek voltak a hidrogént ammóniává, majd azt ismét hidrogénné alakítani, ami azt jelenti, hogy világszerte könnyen szállíthatóvá válik a környezetbarát, hidrogénhajtású gépkocsik üzemanyaga – jelentette be szerdán az ügynökség.

“A kulcs az, hogy képesek vagyunk egyik helyről, az előállítás helyéről elszállítani a megújuló energiából előállított üzemanyagot, például Nyugat-Ausztráliából a világ bármely pontjára” – mondta David Harris az ABC televíziós társaságnak. Eddig valószínűtlennek tartották a hidrogén szállítását alacsony sűrűsége és gyúlékonysága miatt.

“Elsők vagyunk abban, hogy bemutattuk nagyon tiszta hidrogén előállítását ammóniából. Ma a világon először történt meg, hogy hidrogénautókat ammóniából, szénmentes anyagból előállított üzemanyaggal töltöttek fel” – hangsúlyozta Michael Dolab, a CSIRO vezető kutatója.

Ausztráliában még csak öt autó működik hidrogénnel, ám Ázsiában több ezer, mivel a Toyota és a Hyundai is több millió dollárt fektetett be a technológiába.

Dolan közölte, hogy 2025-ben akár egymillió gépkocsi is működhet a technológiával, mivel csökkenni fognak az üzemanyag előállítási költségei. A CSIRO-nál már Japánból, Dél-Koreából és Európából is érdeklődtek ammnónia-szállítás iránt.

Matthew MacLoed, a Toyota szóvivője szerint az áttörés nagy változást hozhat a közlekedésben. A CSIRO új módszerével új piacokon nyílik meg az üzemanyagcella-technológia – hangoztatta.

A hidrogén üzemanyagként történő hasznosítása már az 1970-es évektől foglalkoztatja az autóipart.

Forrás:vezess.hu / MTI

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters