Megszabadítják eddigi burkolatától a Szent lépcsőként ismert, Rómában őrzött krisztusi ereklyét, amelyet április 11-től hatvan napon át hívők és turisták is eredeti állapotában láthatnak.

Rendkívüli történelmi, kulturális és vallási eseménynek tekinthető a Szent lépcső ilyesfajta bemutatása. Utoljára 300 évvel ezelőtt volt látható szabadon a lépcsősor, amelyet előtte és azóta is faburkolat borított be. A lépcső június 9-ig, pünkösdig lesz látható védőborítás nélkül. Az alkalmat a lépcsőt övező freskók restaurálásnak befejezése adja, a munkát a Vatikáni Múzeumot támogató nemzetközi mecénás szervezet finanszírozza.   

Az olaszul Szent lépcsőnek nevezett kegyhely Rómában, a lateráni Szent János-bazilikával szemben található. Egy 28 fokból álló, fehér márvány lépcsősorról van szó, amely a hagyomány szerint a jeruzsálemi várból származik. I. Constantinus római császár anyja, Szent Ilona hozatta Rómába 326 körül.   

A középkorban Pilátus lépcsőjének nevezték, mivel azt tartották, hogy a lépcső Pontius Pilatus római kormányzó jeruzsálemi palotájában állt: ezen a lépcsőn haladt fel Jézus, amikor kihallgatásra ment Pilatushoz. A megkínzott Krisztus vére ráhullott a lépcsőre és ennek nyomát a lépcső megőrizte. A Rómába hozott ókori lépcsőt először a római pápák korábbi székhelyén, a régi lateráni palotában helyezték el, majd 1589-től önálló, a Szentek szentje nevű kápolnát építették köré, ahol a mai napig látható. A lépcsősor 1721-ben diófa burkolást kapott, hogy megkíméljék az elhasználódástól. A burkolaton kisebb "ablakokat" hagytak, amely alatt Jézus vérét tisztelhetik a hívők.   

A Rómába érkező zarándokok számára a Szent lépcső az egyik leglátogatottabb helyszínnek számít. Építészeti relikviaként ismert, amelyet évente két millióan keresnek fel. A hívők térdelve haladnak fel a lépcsősoron, imádkozva és vezekelve. A turisták a Szent lépcsővel párhuzamos lépcsősorokon haladhatnak. A lépcső legtetején egy úgynevezett akheiropoiétosz, azaz nem kézzel festett ikont őriznek, amely Jézust ábrázolja.

Forrás: Sárközy Júlia / MTI

Tafedim tea

Zanzibar Guru

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Látogatók

Összesen3796766

Jelenleg az oldalon

4
Online