Kína kénytelen lesz ellenlépéseket tenni abban az esetben, ha az Egyesült Államok ragaszkodik az újabb pótvámok bevezetéséhez - közölte Hua Csun-jing kínai külügyi szóvivő pénteki sajtótájékoztatóján.

Az amerikai fél nem tartotta magát a két államfő júniusi, oszakai találkozóján született megállapodáshoz - mutatott rá a szóvivő annak kapcsán, hogy Donald Trump amerikai elnök csütörtökön 10 százalékos vámtarifa bevezetését jelentette be mintegy 300 milliárd dollár értékű kínai árucikkre szeptember 1-jétől, ráadásul a 10 százalékos büntetővám további, akár 25 százalékra emelését is kilátásba helyezte.    

A G20-as országcsoport júniusban, Oszakában tartott csúcstalálkozójának idején Trump elnök azt az ígéretet tette Hszi Csin-ping kínai elnöknek, hogy a májusban elakadt kereskedelmi tárgyalások folytatásának érdekében egyelőre nem vezet be további büntetővámokat.    

Az amerikai sajtónak adott nyilatkozatai alapján azonban úgy tűnik, Donald Trump elégedetlen volt a tárgyalások előrehaladásának ütemével azt követően, hogy az amerikai tárgyalók szerdán Sanghajban egyeztettek ismét a kínai delegációval.    

A kínai külügyi szóvivő szerint Peking álláspontja konzisztens maradt a tárgyalások során, az amerikai fél az, aki kiszámíthatatlan lépéseket tesz. "Kína tapodtat sem fog engedni" - fogalmazott Hua, és hozzátette: Washingtonnak vállalnia kell a tettei következményeit.    

"A labda most az amerikai térfélen van" - mondta a szóvivő, aki szerint az Egyesült Államokon a sor, hogy bebizonyítsa, képes megbízható partner lenni a kereskedelmi egyeztetésekben.    

A szóvivő nem adott egyértelmű választ arra a kérdésre, hogy az amerikai bejelentés után továbbra is lehet-e számítani arra, hogy a szerdán született megállapodásnak megfelelően a tárgyalók szeptemberben az Egyesült Államokban újabb egyeztetésre üljenek össze.    

A kínai sajtó Trump bejelentésével kapcsolatban megszólaltatta a Thaiföldön, a Délkelet-ázsiai Országok Szövetsége (ASEAN) és az Egyesült Államok külügyminiszteri találkozóján résztvevő Vang Ji kínai külügyminisztert is, aki úgy reagált: a büntetővámok nem jelentenek megoldást a kereskedelmi konfliktusra.

 

Donald Trump a csütörtökön Kínának beígért 10 százalékos büntetővám további emelését is kilátásba helyezte

Donald Trump amerikai elnök a csütörtökön Kínának beígért 10 százalékos büntetővám további emelését is kilátásba helyezte.

Az elnök - miután csütörtök délután bejelentette 10 százalékos vámtarifa bevezetését mintegy 300 milliárd dollár értékű kínai portékára szeptember 1-jétől - aznap este újságíróknak úgy fogalmazott, hogy elképzelhetőnek tartja e 10 százalékos vám esetlegesen 25 százalékosra emelését is.    

Ezt arra az esetre helyezte kilátásba, ha az amerikai-kínai kereskedelmi tárgyalások megfeneklenének, vagy túl lassú lenne az előrehaladás. Hszi Csin-ping kínai elnökre utalva Trump leszögezte: "azt hiszem, Hszi elnök is megállapodást akar, de őszintén szólva, nem elég gyors". Majd hozzáfűzte: "ezt valakinek már régen meg kellett volna tennie Kínával".    

Amikor az újságírók arról faggatták, hogy mit szól az újabb vámtarifák bevezetésének várható pénzpiaci hatásaihoz, az amerikai elnök közölte: "engem ez egyáltalán nem izgat".    

Peking egyelőre nem válaszolt, de az amerikai sajtóban idézték a kínai Global Times című lap főszerkesztője, Hu Hszi-csin Twitter-bejegyzését. A mikroblogban a kínai újságíró azt írta: "az új vámtarifák egyáltalán nem hozzák közelebb az Egyesült Államok által óhajtott megállapodást, sőt, inkább csak távolabbra tolják ki".    

Donald Trump csütörtökön Twitteren jelentette be a 10 százalékos vámemelést, amely egyébként független a korábban már 200 milliárd dollár értékű kínai árura kivetett 25 százalékos vámoktól. Mikroblogjában az elnök felrótta Pekingnek, hogy újra akarja tárgyalni a tervezett kereskedelmi megállapodást, valamint nem teljesítette a több amerikai agrártermék vásárlására tett korábbi ígéretét. Felpanaszolta azt is, hogy Kína nem állította le az amerikai kábítószerválságért rendkívüli mértékben felelős, opiát tartalmú szintetikus fájdalomcsillapító, a fentanil forgalmazását sem.   

Közben a Thaiföldön egy regionális ifjúsági konferencián tartózkodó Mike Pompeo amerikai külügyminiszter szintén szemrehányásokat fogalmazott meg Kínának címezve. Az amerikai diplomácia vezetője szerint Peking "évtizedeken keresztül helytelenül viselkedett", mert akadályozta a valódi szabadkereskedelmet. Pompeo ezzel magyarázta az amerikai vámtarifákat és Washington más, konkrétan nem kifejtett döntéseit.

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 75 737 822 megtekintés

Videó: 48 944 864 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7030585

Jelenleg az oldalon

5
Online

Interreg CE1013 REFREsh