Az év utolsó napjaiban több mint 116 millió forint rendkívüli támogatásban részesítette a kormány a nehéz helyzetben lévő komlói önkormányzatot, rövid lejáratú hitelek törlesztésére. A Belügyminisztérium azon települések között osztott szét támogatásokat, amelyek társadalmi, gazdasági, infrastrukturális szempontból elmaradottabbak, valamint ahol a munkanélküliek száma az országos átlagot meghaladó. A mostani döntéssel az önkormányzatok a legnagyobb rendkívüli támogatást kapták a rendszerváltás óta.

Emellett 2011-ben lehetőség nyílt az önhibájukon kívül hátrányos helyzetben lévő településeknek kiírt pályázaton való részvételre, mely forrás elérhetőségét Polics József polgármester, országgyűlési képviselőként benyújtott törvénymódosító indítványa tette lehetővé.

Mint már beszámoltunk róla Komló 2004 óta nem részesült ÖNHIKI-pályázati forrásból, idén azonban először 115 milliós támogatást nyert a város, majd 100 milliót, nem rég pedig újabb 25 millió forint érkezett a városba. Ez is bizonyítja, hogy a kormány nem mondott le a komoly nehézségekkel küzdő baranyai városról.

Forrás: Komló Város Önkormányzat Polgármesteri Hivatala

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 75 679 390 megtekintés

Videó: 48 890 238 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7021349

Jelenleg az oldalon

11
Online

Interreg CE1013 REFREsh