Berlin beszünteti Afganisztán pénzügyi támogatását, ha a szélsőséges iszlamista tálibok átveszik az uralmat, és "kalifátust" alakítanak ki az országban - mondta a német külügyminiszter csütörtökön.

Heiko Maas a ZDF német országos közszolgálati televízióban kifejtette, hogy a NATO vezetésével az utóbbi húsz évben folytatott műveletek komoly eredményekre vezettek, így a nők jogokat szereztek, a kislányok járhatnak iskolába, a gyermekhalandóság csökkent, az átlagjövedelem emelkedett Afganisztánban.    

Ezeket az eredményeket meg kell őrizni, ezért a következő időszak legfőbb kérdése az lesz, hogy miként alakul az ország alkotmányos berendezkedése - tette hozzá.   

Mint mondta, a tálibok nem egyeduralomra törnek, hanem kormányzásra más politikai erőkkel, de ha mégis magukhoz vonják az ország irányítását, bevezetik a saríát - az iszlám törvénykezést -, és "kalifátust" építenek ki, Németország "egy centet sem küld többé Afganisztánba".   

Az ázsiai ország "nem életképes" a nemzetközi közösség anyagi támogatása nélkül, így a német kormány évi 435 millió eurós (155 milliárd forint) fejlesztési segélyét sem nélkülözheti.    

Ezt a tálibok is tudják - húzta alá a német diplomácia vezetője.   

A miniszter arról is szólt, hogy egyelőre augusztus végéig függesztik fel a elutasított afgán menedékkérők hazaszállítását Németországból.   

A felfüggesztésről szerdán döntött a belügyminisztérium, a tálibok előretörése révén romló biztonsági helyzetre hivatkozva.    

Ugyancsak a romló közbiztonság miatt a külügyminisztérium a csütörtökön frissített afganisztáni utazási tájékoztatójában felszólította az ott tartózkodó német állampolgárokat, hogy sürgősen hagyják el az országot.   

A tálibok májusban indítottak offenzívát a kormányerők ellen, kihasználva, hogy az Egyesült Államok vezette nemzetközi haderő megkezdte a kivonulást az országból. A 34 tartományi székhelyből tízet már a tálibok ellenőriznek.

Forrás: MTI

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 75 707 048 megtekintés

Videó: 48 920 847 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7025985

Jelenleg az oldalon

1
Online

Interreg CE1013 REFREsh