Az Egyesült Államok megvédené Tajvant egy esetleges kínai támadással szemben - erősítette meg Joe Biden amerikai elnök csütörtök este Baltimore-ban a CNN hírtelevízió műsorában.

Anderson Cooper műsorvezető kérdésére válaszolva az elnök kijelentette, hogy az amerikai kormánynak kötelessége lenne így cselekedni.

Hírügynökségek mindezzel összefüggésben kiemelték, hogy az esetleges katonai segítségnyújtás kérdését Washington mindeddig tudatosan nyitva hagyta.

Biden hangsúlyozta, hogy az Egyesült Államok nem kíván konfliktust Kínával, de a pekingi vezetésnek meg kell értenie, hogy "nem fogunk meghátrálni, vagy megváltoztatni álláspontjainkat".

Az amerikai elnök beszélt arról is, hogy az embereknek nem kell aggódniuk az Egyesült Államok katonai ereje miatt, mert Kína, Oroszország és a világ többi része is tisztában van az amerikai erőfölénnyel. "Ami miatt aggódni kell az, hogy olyan tevékenységekre szánják-e magukat, amelyek súlyos hibák elkövetésére alkalmas helyzetbe hozhatják őket" - fogalmazott Biden.

Tajvan és Kína között növekszik a feszültség amiatt, hogy kínai harci repülőgépek az elmúlt időszakban többször is megsértették a tajvani légteret. A nemzetközi sajtóban megjelent összesítés szerint október elseje óta több mint 150 kínai repülőgép repült be a légtérbe.

Az 1949-től saját politikai vezetéssel bíró Tajvant Peking Kína szakadár tartományának tekinti. Viszonyuk többéves közeledés után 2016-ban ismét fagyossá vált, miután a függetlenségpárti Caj Jing-ven lett a tajvani elnök, aki a status quo fenntartása és a sziget önvédelmi képességeinek erősítése mellett kötelezte el magát. Peking politikai eszközeinek kijátszása mellett nyomásgyakorlásként gyakran tart a sziget körül hadgyakorlatokat, illetve nem zárta ki szükség esetén az erővel való egyesítés lehetőségét sem.

Az Egyesült Államok ugyan hivatalos diplomáciai kapcsolatot nem tart fenn Tajvannal, de a sziget legnagyobb fegyverszállítója, és rendszeresen küld hadihajókat a Tajvani-szorosba a szabad hajózás elvének demonstrálására.

Peking megfontoltságra intette Washingtont, Biden Tajvannal kapcsolatos kijelentései miatt

Kína megfontoltságra intette pénteken Washingtont, reagálva arra, hogy Joe Biden amerikai elnök kijelentette, az Egyesült Államok megvédené Tajvant egy esetleges kínai támadással szemben.

Vang Ven-pin kínai külügyi szóvivő pénteki sajtótájékoztatóján hangsúlyozta: Kína nem tesz engedményeket az olyan, alapvető érdekeit érintő kérdésekben, mint az ország szuverenitása és területi egysége. Vang felszólította az amerikai felet, hogy megfontoltan járjon el, és ne küldjön helytelen jelzéseket a Tajvan függetlenségét propagáló aktivistáknak, ez ugyanis komoly károkat okozna a kínai-amerikai kapcsolatokban.
    
Biden csütörtök este Baltimore-ban, a CNN hírtelevízió műsorában kérdésre válaszolva jelentette ki, hogy kínai támadás esetén az amerikai kormánynak kötelessége lenne megvédenie Tajvant. Az amerikai elnök másodszor tett olyan kijelentést, amely határozottabb kiállást sejtet Tajvan mellett. Augusztusban az ABC amerikai hírtelevízió híradójának  nyilatkozott úgy, hogy az Egyesült Államok válaszolna egy kínai támadásra.
    
Az Egyesült Államok nem áll hivatalos diplomáciai kapcsolatban Tajvannal, de egy amerikai jogszabály előírja, hogy köteles támogatni a szigetet az önvédelemben. Ebből kifolyólag az Egyesült Államok a sziget legnagyobb fegyverszállítója.
    
A South China Morning Post (SCMP) című hongkongi lap internetes kiadása pénteki cikkében rámutatott: Biden kijelentése nyomán bizonytalanság alakult ki azzal kapcsolatban, hogy vajon az Egyesült Államok továbbra is tartja-e magát ahhoz a politikához, amely szándékosan nyitva hagyta a kérdést, hogy alkalmazna-e katonai akciót Tajvan védelmében. A lap szerint a stratégia lényege, hogy eltántorítsa Tajvant a teljes függetlenség kinyilatkoztatására tett, egyoldalú akciótól, egyúttal visszafogja Pekinget a sziget egyoldalú visszacsatolásától.
    
Nem sokkal Biden televíziós nyilatkozata után azonban a Fehér Ház egyik szóvivője elmondta: az amerikai vezetés Tajvan-politikája nem változott.
    
Kína saját területe részeként tekint az egyébként 1949 óta saját kormányzattal rendelkező Tajvanra. Peking és Tajpej között a viszony több éves közeledés után ismét fagyossá vált azt követően, hogy a Caj Jing-ven tajvani elnök vezette kormányzat elutasította azt az 1992-ben elfogadott, az "egy Kína" elvét magában foglaló egyezményt, amelyet Peking a tárgyalások alapfeltételeként kezel. A kínai kormányzat azóta diplomáciai eszközökkel igyekszik korlátozni Tajvan mozgásterét a nemzetközi színtéren, gazdasági nyomást alkalmaz Tajvannal szemben, és rendszeres hadgyakorlatokat tart a sziget közvetlen közelében.
    
Október első négy napján a kínai légierő összesen 149 harci gépe hatolt a tajvani légtérbe, naponta megdöntve az egyszerre a sziget légvédelmi zónájába repülő kínai harci gépek rekordját. Az akciók kezdete egybeesett a Kínai Népköztársaság 1949-es megalakulásának október 1-ére eső évfordulójával. Peking a feszültségek közelmúltbeli kiéleződését részben a tajvani politikusok külföldi erőkkel folytatott "összejátszásának" tulajdonította.

Forrás: MTI

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

Zanzibar Guru

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 49 773 288 megtekintés

Videó: 28 867 770 megtekintés

Látogatók

Összesen5231942

Jelenleg az oldalon

9
Online

Interreg CE1013 REFREsh