Nero császár korából, vagyis az első századból származó híd maradványai tűntek elő az olasz főváros folyója medréből, amelynek vízszintje minimálisra csökkent a rendkívüli szárazságban - jelentette a La Repubblica római napilap kedden.

Az ókori híd talapzatának több romos maradványa bukkant elő.    

A Nero császárnak tulajdonított ókori híd helye ismert volt, de a szerkezet a történelem során nagyon ritkán volt látható, mivel maradványait a Tiberis fedi el.   

A ma Teverének hívott folyó szintje a megszokott legalább négy és fél méterről most 112 centiméterre süllyedt. A túl alacsony vízszint veszélyt jelent a folyó ökoszisztémájára, és a hajózást is akadályozza. Lazio tartomány elnöke, Nicola Zingaretti a folyó területét már korábban katasztrófa sújtotta területnek nyilvánította a tartós csapadékhiány miatt.   

Az első századra datált híd az ókori Rómában a Nero császár építette stadion felé vezetett, amely a mai Vatikán területén állt. A városnak ezen a részén - a folyó jobb oldalán - találták meg Nero anyja, Agrippina villáját is.   

A híd ugyanott kötötte össze a Tiberis-folyó két oldalát, ahol most a II. Viktor Emánuel olasz királyról elnevezett híd húzódik, mely az Angyalvárral szemközti híd mellett található.    

Az ókori híd megmaradt magasabb részeit a 19. században bontották le a hajózás akadálymentesítése érdekében.

Forrás: MTI / roma.repubblica.it

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 75 091 523 megtekintés

Videó: 48 320 244 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen6923533

Jelenleg az oldalon

7
Online

Interreg CE1013 REFREsh