Igen kritikus év lesz a világgazdaság számára 2013 Nouriel Roubini amerikai sztárközgazdász szerint.

A sötét jóslatai miatt csak Dr. Végzetként ismert szakember szerint öt különböző negatív fejlemény együttes hatása újabb mélységekbe taszítja majd a gazdaságot. Ezek között említette az európai adósságválság súlyosbodását, az amerikai “költségvetési szakadék” növekedését, Kína “kemény landolását” – ezzel a növekedés jelentős lassulására utalhatott –, a gyorsan fejlődő piacok növekedésének lassulását, valamint az Irán elleni háborút.

"A következő évben a problémák már túl nagyok lesznek ahhoz, hogy tovább görgessük őket magunk előtt… és eljön majd a tökéletes vihar" – mondta vészjóslóan Roubini a Reutersnak.

2008-ban a jegybankok rendelkeztek néhány eszközzel a növekedés élénkítésére, addig mostanra elfogytak a nyulak, amiket előhúzhatnának a cilinderekből – fogalmazott korábban Roubini. A gyenge fundamentumok hatására az eszközök veszítenek értékükből, ezt a gravitációs erőt pedig csak rövid ideig tudja ellensúlyozni a gazdaságpolitika felhajtóereje.

Három-hat hónapon belül ellehetetlenül Olaszország és Spanyolország piaci finanszírozása, és ezzel megkezdődik az euróövezet felbomlása, ha nem indulnak el a szükséges reformok, a fiskális unió, a bankunió és a transzferunió kialakítása - közölte Nouriel Roubini az előző héten. Szerinte a német politikusok látják az euróövezet problémáit és értik a megoldási javaslatokat, de cselekvés helyett csak az időt húzzák. Arra számítanak, hogy a következő 12 hónapot "valahogy csak kihúzzuk", a válság pedig majd közben enyhül. "Ez a terv azonban bukásra van ítélve" - mondta Nouriel Roubini. Fél éven belül teljesen ellehetetlenül Olaszország és Spanyolország piaci finanszírozása, Görögországban pedig megbukik a kormány.

Forrás: vg.hu

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 75 747 501 megtekintés

Videó: 48 950 850 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7031785

Jelenleg az oldalon

6
Online

Interreg CE1013 REFREsh