Az Egyesült Államokban 55 nap van hátra a fiskális szakadékig. Az új esztendőtől a vállalkozók számára megszűnnek az adókedvezmények, a Fehér Ház kénytelen lesz lényegesen csökkenteni a kiadásokat, és ismét növelni az államadósság szintjét. Legutóbb a kongresszus megjelölte az adósság plafont, amely meghaladja a 16 ezer milliárd dollárt.

De a költségvetési kiadásokra jelenleg csak 150 milliárd maradt. Figyelemmel az ország kiadásainak ütemére, a kötelezettségek teljesítése gyakorlatilag lehetetlen.

A fiskális szakadék az állam pénzügyi politikájának egy pillanatban történő megváltoztatása. Az Egyesült Államokban ez 2013. január elsején következhet be, amikor lezárul a kedvezményes időszak. Az amerikai gazdaság a GDP akár 5 százalékát is elveszítheti, további több százezren maradhatnak munka nélkül. Az amerikai válság újabb csapást mérhet a világgazdaságra – véli Pavel Medvegyev, a közgazdasági tudományok doktora.

- Ha csökkenek az Egyesült Államok lehetőségei, kevesebbet fognak felvásárolni, kevesebb lesz a megrendelés Kínánál, Japánnál, Európánál. Így ott munkahelyek veszhetnek el. Ez pedig a bajok spirálját vonhatja maga után.

Amerika története során még nem került fiskális szakadékba, így a gazdaság stabilizálására vonatkozó intézkedések példa nélküliek lesznek. Ennek kapcsán a G20 országok pénzügyminiszterei felhívással fordultak az amerikai hatóságokhoz, hogy minél hamarabb hozzanak döntést a gazdasági kockázatok kapcsán. Erről már szó volt a mexikói csúcstalálkozón.

De még ez a gazdasági sokk sem képes az orosz gazdaságot megingatni – mondta Szergej Hesztanov, az ALOR társaság igazgatója.

- Egy maximálisan pesszimista forgatókönyv esetén elképzelhető, hogy rövid időre nagyot esik az olaj ára. Hordónként 80 dollárra, vagy még akár 60 dollárra is. Ha ez az esés néhány hónapig tart, akkor Oroszország - a tartalékai birtokában – problémák nélkül átéli ezt az időszakot.

A szakértők egyetértenek abban,hogy amennyiben a Fehér Ház nem gátolja meg a fiskális szakadékot, akkor az Egyesült Államok már az új évtől elvesztheti a világ vezető gazdasága címet. A befektetők stabilabb piacokat fognak keresni tőkéjüknek. Kína és Európa függ az amerikai gazdaságtól, így a listán nemigen szerepelhetnek az első helyen. Nem zárható ki, hogy az új nemzetközi pénzügyi központ Moszkva lesz.

Forrás: ruvr.ru

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 75 099 999 megtekintés

Videó: 48 325 059 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen6924041

Jelenleg az oldalon

10
Online

Interreg CE1013 REFREsh