Az adósságplafon emelését sürgette hétfőn az amerikai kongresszustól Ben Bernanke, a Fed elnöke a Michigani Egyetemen elmondott felszólalásában.

Rámutatott, hogy az adósságplafon emelése nem jelent új deficitet vagy új kiadásokat, pusztán lehetővé teszi a kormány számára a számlák kifizetését. A limit emelésének elutasítását egy olyan család viselkedéséhez hasonlította, amely a hitelkártya-részletek megtagadásával akarja javítania a saját hitelminősítését.

"Nagyon-nagyon fontos, hogy a kongresszus megtegye a szükséges lépéseket az adósságplafon emeléséhez és annak a helyzetnek elkerüléséhez, amelyben a kormány nem fizeti ki a számláit" - hangoztatta a Fed elnöke.

Mint mondta, az Egyesült Államok "még nem ért ki az erdőből" és az ország több "kritikus pénzügyi vízválasztóhoz" közeleg. Ezek között a kormányzat finanszírozását, a "pénzügyi sziklaszirtről" kötött megállapodás miatt két hónappal elhalasztott automatikus és átfogó büdzsécsökkentés elkerülését, valamint az adósságplafon emelésének kérdését említette.

Ben Bernanke ugyanakkor kijelentette, hogy óvatosan derűlátó az amerikai gazdaság kétéves kilátásainak tekintetében. Meglátása szerint, ha nem lesz túl nagy kavarodás a pénzügypolitikában, akkor tovább erősödik a fogyasztói optimizmus. Kitért arra, hogy az ingatlanpiacon 2006-2007 óta először tapasztalható áremelkedés.

Hangoztatta, hogy a rövid távú kamatlábak nullához történő közelítésével a Fed nem fogyott ki a munícióból és "még mindig vannak dolgok, amit tenni tudunk".

Rámutatott, hogy a világgazdaság növekedése valamelyest lelassult. Elismerte ugyanakkor, hogy Európában némi haladás történt az adósságkezelésben és méltatta az Európai Központi Bank "hasznos" lépéseit.

Forrás: MTI

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 75 080 578 megtekintés

Videó: 48 310 671 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen6921891

Jelenleg az oldalon

4
Online

Interreg CE1013 REFREsh