Nem fogják tovább növelni a Maliban állomásozó francia katonák számát, amely elérte a maximálisnak tekintett 4 ezret, s kivonásuk viszonylag gyorsan, néhány hét múlva meg fog megkezdődni - közölte szerdán a francia védelmi miniszter. Francois Hollande államfő a szerdai kormányülésen megerősítette: márciusban megkezdődik a csapatkivonás.

Jean-Yves Le Drian az Europe 1 kereskedelmi rádióban elmondta: "Jelenleg 4 ezer francia katona van Maliban, ehhez jön még 4 ezer afrikai. A francia katonákat viszonylag gyorsan fel fogják váltani az afrikai katonák."

Hozzátette: "A maximumon vagyunk, ennél feljebb már nem megyünk. Amint a stafétabot átadása megtörténik, megkezdjük a csökkentést".

A 4 ezer majdnem duplája annak, amit Párizs az intervenció kezdetekor tervezett és bejelentetett. Franciaország egyébként összesen ennyi katonát küldött Afganisztánba is, számuk 2010 októberében érte el a 4 ezret.

Az időpont pontos megjelölése nélkül Le Drian jelezte: a francia csapatkivonás "néhány hét múlva" megkezdődhet. Laurent Fabius külügyminiszter kedden azt mondta: elképzelhető, hogy a francia erők már márciusban elkezdenek kivonulni Maliból, és átadják a feladatot az afrikai erőknek.

"Ami Malit illeti, a köztársasági elnök délelőtt megerősítette, hogy ha minden a tervek szerint halad, márciustól a Maliba küldött (francia) csapatok számának csökkennie kell" - közölte a kormányülést követően Najat Vallaud-Belkacem kormányszóvivő.

A védelmi miniszter azt is elmondta, hogy kedden a Mali északi részén található Gao környékén a francia és mali katonák "összetűzésekbe" keveredtek iszlamista csoportokkal.

Gao városát a mali és a francia hadsereg már korábban visszafoglalta a szélsőséges iszlamistáktól. A város körül járőröző francia-mali alakulatok azonban "még összeakadnak ott maradt iszlamista csoportokkal, amelyek harcolnak" - hangsúlyozta Le Drian.

A miniszter először tett említést arról, hogy frontharcok is voltak Maliban az iszlamisták és a francia katonák között. A híradások korábban arról szóltak, hogy a francia légicsapásokat követően az iszlamisták észak felé elmenekültek a szárazföldön érkező mali és francia katonák elől, akik ellenállás nélkül vonultak be az északi városokba.

"Gao térségében a dzsihádista csoportok rakétákat lőttek ki. Valódi háború zajlik. Amikor visszafoglaltuk Gaót, akkor is voltak harcok" - hangsúlyozta Le Drian.

Egy fegyveres iszlamista csoport kedden este bejelentette, hogy megtámadta a francia és az afrikai katonák állásait Gaónál, ezt azonban a nyugat-afrikai erők cáfolták.

A miniszter jelezte: "van néhány francia sebesült, de viszonylag könnyebb sérültek". Emlékeztetett arra, hogy a harcok első óráiban, három héttel ezelőtt egy francia katona meghalt, ő egy lelőtt helikopter vezetője volt.

Hozzátette: "A dzsihádisták oldalán jelentősek a veszteségek, de nem fogok könyvelést készíteni. De igazi háború volt, jelentős veszteségekkel."

Kedden a védelmi tárca azt közölte, hogy több száz iszlamista halt meg január 11. óta Maliban a Konna és Gao városokat ért francia légi csapásokban és szárazföldi harcokban. Le Drian akkor azt mondta, hogy két-három könnyebb sebesültje van a francia erőknek. Szerdán viszont nem pontosította, hogy a francia hadseregnek újabb sebesültjei vannak, vagy pedig a korábbiakról tett ismét említést.

Forrás: MTI

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 75 070 178 megtekintés

Videó: 48 298 379 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen6920470

Jelenleg az oldalon

1
Online

Interreg CE1013 REFREsh