Létrehoznak öt vagy hat hajóból álló csoportot, amely harci ügyeletet tart majd a Földközi-tengeren. A hírt Viktor Csirkov tengernagy, a Haditengerészeti Flotta főparancsnoka közölte. Nem zárja ki, hogy szükség esetén hasonló csoportokat hoznak létre az Indiai- és a Csendes-óceánon is.

A Földközi-tengeri csoport alapját az első osztályú hajók – a fregattok és a cirkálók képezik. Ezek állandó jelleggel lesznek jelen a régióban. A hadműveleti egységet főleg az Északi Flotta harci hajóiból alakítják majd ki. A többi hajót a Fekete-tengeri Flotta adja majd. Annak parancsnokai valósítják majd meg a Földközi-tengeri csoport általános irányítását.

A múlt héten Szergej Sojgu honvédelmi miniszter biztosította, hogy Oroszország rendelkezik minden szükséges dologgal a hadműveleti egység létrehozásához és állandó jellegű működtetéséhez a világóceán e körzetében.

Januárban Oroszország az évtized legnagyobb haditengerészeti gyakorlatát folytatta a Földközi-tengeren. Abban részt vettek a Balti-, az Északi- és a Fekete-tengeri flotta hajói. A manőverek eredményei alapján úgy döntöttek, hogy az orosz hadihajóknak folytatniuk kell ott a szolgálatot. A körzetbe négy nagy deszant-hajót irányítottak – mondja Viktor Baranyec katonai szakértő.

Egyértelmű, hogy a Földközi-tenger olyan központtá válik, ahol a régió országaira a NATO, az USA és más országok gyakorolnak hatást. Természetesen Oroszország nem hagyhatja ezt figyelmén kívül. Világosan látjuk, hogyan alakul a helyzet Szíria körül. Ezért figyelnünk kell e globális kérdés megoldására.

A Földközi-tengeri hajóraj létrehozásának a tapasztalatát más régiókra is lehetne terjeszteni. Ezt nem zárja ki Csirkov tengernagy a Haditengerészeti Flotta főparancsnoka. Ha kell, mondta, flottánk parancsnoksága javasolni fogja a kormánynak és az elnöknek állandó jellegű hadműveleti egységek létrehozását a Csendes- és az Indiai-óceánon. Kommentálva ezt a kijelentést, Igor Kaszatonov a Fekete-tengeri Flotta egykori parancsnoka, az orosz Vezérkar parancsnokának tanácsadója a következőket mondta:

Évek óta hagyományosan jelen voltunk ezeken az óceánokon, Oroszország érdekei szempontjából a legfontosabb körzetekben. Vietnamban működött a mérnöki szempontból nagyon jól felszerelt Kamran kikötő. Más pontokban is kikötöttek az orosz hajók. Oroszország továbbra is érdekelve van ezekben a területekben, és haderőink mindaddig lesznek ott, amíg szükséges.

A Csendes- és az Indiai-óceán zónája a világpolitika központjává válik. Nem véletlen, hogy az Egyesült Államok és Kína éppen itt növeli katonai jelenlétét. És Oroszország a maga részéről adekvát módon fog reagálni erre a tendenciára.

Forrás: ruvr.ru

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters