Kína szerdán arra figyelmeztetett, hogy az adósságplafon hosszú huzavona után történő megemelése sem volt képes hatástalanítani a Washingtonban ketyegő „adósságbombát”, és bejelentette, hogy tovább diverzifikálja devizatartalékait a dollár rovására.

Augusztus 2-án Barack Obama végül aláírhatta a sürgősségi megszorító csomagról szóló törvényt, ami, legalábbis egy időre, elhalasztotta a világ legnagyobb gazdaságának hivatalos fizetésképtelenné válását.

„A kiadások lefaragásának elmaradása több száz millió család megélhetését sodorja veszélybe az Egyesült Államok határain belül és kívül egyaránt,” kommentálta a keddi megállapodást Kína hivatalos hírügynöksége, a Xinhua.

„A demokraták és republikánusok közötti hónapok óta tartó huzavona… nem volt képes végérvényesen hatástalanítani a Washingtonban ketyegő adósságbombát, csupán a gyújtózsinórt toldották meg néhány centiméterrel, hogy késleltessék a detonációt,” írja a kommentár.

„Közben a féktelenül folytatott hazárdpolitika egy újabb időzített bombát is beindított a világ elsőszámú nagyhatalmának szívében: politikai kérdést csinálnak a gazdasági ügyekből, miközben trivializálják a politikát.”

A világ legnagyobb, körülbelül 3 200 milliárd dolláros devizatartalékával rendelkező Kína az amerikai kincstárjegyek legnagyobb arányú tulajdonosa is egyben.

A hírügynökségi kommentár a kínai központi bank bejelentésére reagált, amely szerint Kína az amerikai adósságválság és gazdasági hanyatlás miatti aggodalmakra adott válaszul tovább diverzifikálja deviza befektetéseit.

„Kína továbbra is a diverzikált befektetési elvek szerint fogja kezelni devizatartalékait, egyre nagyobb hangsúlyt fektetve a kockázatkezelésre,” mondta Zhou Xiaochuan, a Kínai Nemzeti Bank elnöke egy nyilatkozatban.

„Az amerikai kincstárjegyekre mostanában jellemző jelentős ingadozás és bizonytalanság súlyos hatással lesz a nemzetközi pénzügyi rendszerekre és hátráltatja a gazdasági fellendülést.”

A kínai nyilatkozat volt az első reakció az amerikai adósságplafon megemeléséről szóló megállapodásra.

Szerdán a Xinhua hírügynökség bejelentette, hogy a Dagong kínai hitelminősítő A-pluszról A-ra rontotta az Egyesült Államok hitelminősítését, negatív kilátással.

A Dagong hitelminősítő, három nyugati riválisának (Moody’s, Fitch Ratings, Standard & Poor’s) kritizálásával vált ismertté a világon, azzal vádolva őket, hogy a valóságnak nem, vagy nem pontosan megfelelő hitelminősítéseikkel hozzájárultak a pénzügyi válság kialakulásához.

Forrás: idokjelei.hu

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 75 684 447 megtekintés

Videó: 48 895 947 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7022193

Jelenleg az oldalon

9
Online

Interreg CE1013 REFREsh