A libor-botránynál is viharosabb ügy jöhet - írja a Süddeutsche Zeitung. A bajor lap értesülése szerint több globálisan működő pénzintézet állítólag a valuta-árfolyamokkal manipulált.

A lap szerint pénzügyi hatóságok Európában és az Egyesült Államokban közösen annak a gyanúnak mennek utána, amely szerint nemzetközi tevékenységet folytató bankok manipulálták a valutakurzusokat. Ennek során állítólag azzal a szándékkal kötöttek ügyleteket idegen valutákban, hogy annak kurzusát megfelelő időpontban befolyásolhassák.

A jövőbeni valutakurzusok ismerete aranyat ért, mert a bankok erre fogadást köthetnek. A feltételezett kurzusmanipuláción kívül gyanú merült fel arra nézve is, hogy a bankok egymás között illegálisan egyeztettek, ahogy ezt a német pénzügyi felügyeleti hatóság megerősítette a Süddeutsche Zeitungnak. Amennyiben a gyanú megerősödik, a botrány mérete még nagyobb is lehet, mint a libor-botrány, hiszen a globális devizapiac napi forgalma kereken 5,3 milliárd dollár, és a manipulációk miatt mindenki kárt szenvedhet, aki valutákat vált át, legyen az nagykonszern, vagy magánügyfél - írja a Münchenben megjelenő befolyásos német lap.

Mint írják, a brit pénzügyi felügyelet már április óta vizsgálódik az ügyben, a német pénzügyi felügyeletet nyáron vonták be. "Eddig nincs olyan támpontunk, hogy valamely német bank kereskedői is belekeveredtek volna a manipulációkba" - hangoztatta a német bankfelügyelet vezetője, Raimund Röseler. Ám hozzáfűzte, hogy a vizsgálatok még nem értek véget.

A globális piac egyik legnagyobb szereplője a Deutsche Bank, amely 15 százalékkal részesedik a globális devizakereskedelemből. A Süddeutsche Zeitung értesülése szerint a Deutsche Banknál már kiterjedt belső vizsgálat indult, amelynek során többek között e-maileket és jegyzőkönyveket értékelnek ki.

Forrás: vg.hu

Tafedim tea

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Látogatók

Összesen3223640

Jelenleg az oldalon

9
Online