Simon Peresz, Izrael államfője kész találkozni Haszan Róháni iráni köztársasági elnökkel. „Irán nem az ellenségünk” - közölte Peresz egy tel-avivi gazdasági konferencián vasárnap.

A Globes című gazdasági magazin konferenciáján Peresz kijlentette, hogy „nem gondoljuk Iránt az ellenségünknek. Az ellentétek nem személyes, hanem politikai természetű kérdések. Voltak idők, amikor például nem akartunk találkozni Arafattal, de abban a pillanatban, amikor megváltoztatta a politikáját, miért ne?” - tette hozzá az izraeli elnök.

„Békét akarunk, és úgy hiszem az a cél, hogy ellenségeinket barátainkká változtassuk” - hangzott Peresz következő kijelentése, melyet a közönség tapssal jutalmazott.

Peresz a vasárnapi konferencián a következő hat hónap fontosságát hangsúlyozta, amikor szerinte arra kell összpontosítani, hogy Irán ne váljék nukleáris veszéllyé a világ számára. „Kétségtelenül jobbnak tartjuk a diplomáciai megoldást, senki sem akar sietni és lőni”- mondta az izraeli elnök. „Senki sem akarja, hogy Iránnak atombombája legyen, senki sem akar iráni veszélyt a fejünk fölött az égen”- tette hozzá.

Izrael és Irán az 1979-es iráni iszlám forradalom után megszakította egymással diplomáciai kapcsolatait, és az utóbbi években Jeruzsálem a feltételezett iráni atomfegyverkezés legharcosabb ellenzőjeként lépett fel. Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök történelmi hibának nevezte az iráni nukleáris programról megkötött minapi, ideiglenes genfi megállapodást.

Forrás: MTI

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 75 753 268 megtekintés

Videó: 48 953 063 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7032176

Jelenleg az oldalon

13
Online

Interreg CE1013 REFREsh