A nemrég véget ért davosi fórumon a szakértők egyetértettek, hogy az európai válság végére vonatkozó állítások hamisak és arra figyelmeztettek, hogy az eurózóna adósságcsapdában vergődik.

Axel Weber, a német Bundesbank volt elnöke szerint még mindig káosz uralkodik a térségben és újabb piaci támadás várható idén.

„Európa veszélyben van. Még mindig nagyon aggódom. A piacok javultak, de a gazdasági helyzet a legtöbb országban nem javult,” - mondta a fórumon.

Weber, aki jelenleg az UBS elnöke, azt mondta, hogy az Európai Központi Bank 2014 novemberére tervezett banki stressz teszt újabb adósságfélelmeket indított és a mediterrán országok válsága ismét előtérbe került.

„A piacok jelenleg nem veszik figyelembe a kockázatokat, különösen a periférián. Arra számítok, hogy egyes bankok a politikai nyomás ellenére sem fognak átmenni a teszten. Ahogy ez egyértelművé válik, a piacok reagálni fognak.”

Kenneth Rogoff, a Harvard Egyetem professzora szerint az euró bevezetése „óriási történelmi hiba volt, amit túl elhamarkodottan léptek meg,” és ahhoz, hogy működőképes legyen, egy bizonyos fokú fiskális egységre és közös banki alapra lenne szükség, azonban a monetáris unió vezetői nem hajlandóak megtenni ezeket a lépéseket.

„Az emberek már nem beszélnek az euró széteséséről, pedig a munkanélküliségi ráta a fiatalok körében szörnyűséges. Ezt nem hagyhatják megoldás nélkül további öt évig,” - mondta.

Mr. Rogoff úgy gondolja, hogy Európa elpocsékolja a fiatalokban rejlő „ritka forrást”, hiszen nagyon nagy szükség van rájuk az öregedő társadalom megerősítése érdekében.

Axel Weber szerint az új „bail-in” (kimentés helyett „bementés”) stratégiák arra ösztönzik majd a befektetőket, hogy megelőző lépéseket tegyenek a nagy veszteségek elkerülése érdekében és ezért nem fogják megvárni az EKB stressz teszt eredményeit.

„Lehet, hogy a spekulánsok nem várnak novemberig, hanem előre fogadnak a nyertesekre és vesztesekre" - mondta.

A veszélyt abban látja, hogy a bankokra nehezedő pénzügyi nyomás ismét reflektorfénybe helyezheti azokat a szuverén államokat, akik nem egykönnyen tudnák feltőkésíteni bankjaikat. Bár nem említett neveket, az általános vélekedés szerint Spanyolország, Olaszország és Portugália vannak a legnagyobb veszélyben. A kockázat még Írországot is érintheti, ahol az államadósság GDP arányos mértéke 125%.

Weber arra figyelmeztette az EU vezetőit, hogy ne legyenek „veszélyes illúzióik” és ne tekintsenek indokolatlan derűlátással a kilábalásra.

„A helyzet jobbnak érződik a valóságosnál. A kilábalás azonban túl gyenge ahhoz, hogy munkahelyeket teremtsen. Nem az a lényeg, hogy javul-e a helyzet, mert a növekedés, a munkahelyek és a GDP is rosszabb, mint a válság előtt.”

Sir Martin Sorrell, a brit WPP vállalat vezetője szerint Európa a G2 (USA és Kína) által uralt és a BRICS országok által támogatott új világrendbe menekül a pályáról.

Forrás: idokjelei.hu / telegraph.co.uk Kattintson ide...

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 75 740 050 megtekintés

Videó: 48 946 865 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7030882

Jelenleg az oldalon

6
Online

Interreg CE1013 REFREsh