A kezdeményezők hétfőn hivatalosan átnyújtották az Európai Bizottságnak az első sikeres európai polgári kezdeményezéshez összegyűlt 1,68 millió aláírást - közölte a brüsszeli testület.

A "Right2Water" (JogAVízhez) szervezői annak érdekében kezdtek aláírásgyűjtésbe, hogy az Európai Unió foglalja uniós jogszabályba, hogy az ivóvízhez és a csatornázáshoz való hozzáférés alapjog az Európai Unióban.

A sikerhez egy év alatt legalább egymillió aláírást kellett összegyűjteni minimum hét uniós tagállamban. Az aláírásokat tavaly decemberben hitelesítették a tagállamok illetékes hatóságai.

Az uniós előírások szerint a hitelesítést követően az Európai Bizottság három hónapon belül köteles fogadni a kezdeményezés szervezőit, hogy kifejthessék álláspontjukat. Ezért hétfőn Maros Sefcovic, a bizottság intézményi ügyekért felelős szlovák tagja fogadta a szervezőbizottságot. A politikus örömét fejezte ki, mert úgy véli, hogy a kezdeményezés annak bizonyítéka, hogy igenis lehet tömegeket megmozgatni egy európai kezdeményezéssel. Sefcovic tudatta, tanulmányozni fogják a kezdeményezést.

Délután az Európai Parlament illetékes szakbizottságai együttes ülésen hallgatták meg a szervezőket. Itt Maros Sefcovic közölte: a bizottság a jog által előírtaknak megfelelően legkésőbb március 20-ig tudatja, milyen lépéseket tesz majd. A kezdeményezés szervezőbizottságának elnöke, a francia Anne-Marie Perret elmondta, hogy az egymillió aláírás körülbelül hét hónap alatt gyűlt össze, összesen csaknem 1,9 millióan adták nevüket a kezdeményezéshez, de egy részük már a határidő lejárta után, így az ő támogatásukat nem lehetett hivatalosan figyelembe venni.

"A víz az az elem, amely abszolút nélkülözhetetlen az élethez, ugyanakkor a legveszélyeztetettebb erőforrásaink egyike"- szögezte le az EP-ben a szervezők vezetője, rámutatva: céljuk az, hogy az iható vízhez és a csatornázáshoz való hozzáférés alapjogát kötelező jogi erejű uniós jogszabályba foglaltassák. Emellett azt is törvénybe iktattatnák, hogy az ivóvíz nem árucikk, ennek megfelelően pedig a víz- és csatornaszolgáltatás liberalizációját is kizárnák.

Az aláírásgyűjtés sikere még semmire nem garancia. Az uniós jogszabályok alapján az Európai Bizottság megteheti, hogy uniós jogszabálytervezettel áll elő, vagy más módon tesz eleget a kezdeményezés céljainak. Arra is lehetősége van azonban, hogy semmilyen intézkedést ne kezdeményezzen. Bármilyen döntést hoz is, azt meg kell indokolnia.

A "Right2Water" mellett még két európai polgári kezdeményezés szervezői gyűjtötték össze a kellő számú aláírást. A "One of Us" (Egy közülünk) elnevezésű akció megtiltaná azon tudományos kísérletek uniós támogatását, amelyekben emberi embriókat pusztítanak el. A "Stop Vivisection" (Állítsuk le az élveboncolást) elindítói pedig azt akarják elérni, hogy az Európai Bizottság kezdeményezze a jelenlegi állatvédelmi irányelv helyett olyan jogszabály megalkotását, amely nem engedélyezi a kísérletezést élő állatokkal, hanem kizárólag az emberek számára "közvetlenül releváns" adatok felhasználását teszi lehetővé.

Az európai polgári kezdeményezést a Lisszaboni Szerződés hozta létre, s mint jogintézménynek az a célja, hogy az Európai Unió polgárai is kezdeményezhessenek uniós jogalkotást az Európai Bizottságon keresztül.

Forrás: MTI

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 75 096 823 megtekintés

Videó: 48 322 752 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen6923819

Jelenleg az oldalon

7
Online

Interreg CE1013 REFREsh