Ursula von der Leyen német védelmi miniszter szerint az Európai Unió nagyobb felelősséget kellene vállaljon saját védelméért, a NATO és az európai védelmi unió pedig kiválóan kiegészítheti egymást.

A védelmi miniszter hétfőn azt mondta, Európának szüksége van a NATO-ra és az európai védelmi unióra is, és a két szervezet össze kellene hangolja tevékenységét.

“Az amerikai választásoktól függetlenül mindig is tudtuk, hogy Európa a NATO-n belül is nagyobb felelősséget kellene vállaljon saját biztonságáért. Ez a NATO-n és az európai védelmi unión belül egyaránt megvalósítható.” – mondta.

A közös hadsereg létrehozásának elgondolása elsőként az 1950-es években jelent meg, ám a későbbiekben gazdasági és politikai alapokra helyezték az európai integrációt. Később 2015 márciusában merült fel, amikor Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke azt mondta, az EU saját katonai erővel kell rendelkezzen ahhoz, hogy megfelelő választ tudjon adni a tagállamokra leselkedő fenyegetésekre.

Az európai hadsereg létrehozása az utóbbi hónapok során különösen intenzív vita tárgyává vált a vezető politikusok körében. Jens Stoltenberg NATO-főtitkár és főként a balti országok vezető politikusai hevesen ellenzik az uniós haderő felállítását, mert ezáltal a NATO létezését érzik veszélyeztetve: ha Európa saját katonai erővel meg tudná védeni magát, nem lenne szükség az amerikai katonai jelenlétre az európai kontinensen. Ugyanezen a véleményen vannak a britek vezetői, azt leszámítva, hogy az Egyesült Királyság kormánya éppen hogy megakadályozni akarja a NATO szükségtelené válását és felbomlását, emiatt a hevesen ellenzi, hogy Európa vezetői az amerikaiaktól független uniós haderőt állítsanak fel.

Szeptemberben Jean-Yves Le Drian francia védelmi miniszter és Ursula von der Leyen német védelmi miniszter egységes európai parancsnoki központ felállítására tett javaslatot, ami a közös európai hadsereg felépítését lehetővé tenné.

Forrás: hidfo.ru

Tafedim tea

Zanzibar Guru

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Látogatók

Összesen3810117

Jelenleg az oldalon

5
Online