Oroszországnak tiszteletben kell tartania Ukrajna területi épségét - jelentette ki szerdán John Kerry amerikai külügyminiszter.

Kerry újságírók egy kisebb csoportjának nyilatkozva arra figyelmeztette Oroszországot, amely Líbia és Szíria esetében ellenezte a katonai beavatkozást, hogy "súlyos hibát" követne el, ha katonai intervenciót indítana Ukrajna ellen. Kijelentette: az Egyesült Államok fontolóra vette, hogy egymilliárd dolláros hitelgaranciát biztosítson Ukrajnának.

"Amit most tennünk kell, az az, hogy elkerüljük a régi, hidegháborús konfrontációt" - hangoztatta az amerikai diplomácia vezetője az MSNBC televíziónak adott nyilatkozatában, miután két, Ukrajnához közeli orosz katonai körzetben a csapatokat hadgyakorlat előtti készültségbe helyezték.

"Nem keressük a konfrontációt, de világossá tesszük, hogy minden országnak tiszteletben kell tartania Ukrajna területi épségét. Oroszország kijelentette, hogy így tesz majd, és mi úgy gondoljuk, nagyon fontos, hogy Oroszország tartsa a szavát" - tette hozzá Kerry.

Reményét fejezte ki, hogy Oroszország az ukrajnai fejleményeket nem tekinti "a hidegháború egyfajta folytatásának". Szavai szerint ez nem kelet-nyugati, orosz-amerikai ügy.

"Ez nem egy Rocky IV." - mondta Kerry, visszautalva egy 1985-ös filmre, amelyben a Sylvester Stallone alakította Rocky Balboa amerikai öklöző legyőzi a ringben a Dolph Lundgren által megszemélyesített kegyetlen szovjet bokszolót, Ivan Dragót.

Az amerikai külügyminiszter hangsúlyozta, hogy Moszkvának tiszteletben kell tartania az ukránoknak a változás iránti vágyát és megismételte Washingtonnak azt az érvelését, miszerint az ukránoknak nem kell választaniuk egyfelől Európa és az Egyesült Államok, másfelől pedig Oroszország között. Kerry óvatosságra intette Oroszországot jövőbeni lépéseivel kapcsolatban.

Josh Earnest fehér házi szóvivő kijelentette, hogy az Egyesült Államok határozottan támogatja az ukrán vezetőknek a lehető legszélesebb, többpárti kormány létrehozására irányuló erőfeszítéseit.

"Arra ösztönözzük a külső szereplőket, hogy tartsák tiszteletben Ukrajna szuverenitását és területi épségét, hagyjanak fel a provokatív retorikával és cselekedetekkel, támogassák a demokratikus úton létrehozott átmeneti kormányzati struktúrákat és hogy az egység, a béke érdekében vessék be befolyásukat" - mondta Earnest.

Anélkül, hogy megnevezte volna Oroszországot, az amerikai elnöki hivatal szóvivője kijelentette: Washington szeretne "minden kormányt figyelmeztetni katonai tevékenységük átláthatósága iránti kötelezettségükre", amelyek az euroatlanti régió békéjére és biztonságára vonatkozó egyezményekből fakadnak.

Az amerikai külügyminiszter a nap folyamán fogadta Irakli Garibasvili grúz miniszterelnököt, akinek kijelentette: az Egyesült Államok támogatja, hogy a grúzok vízummentesen utazhassanak az Európai Unióba, valamint hogy csökkentsék az abból fakadó nehézségeket, hogy újrakezdődött az oroszok által megszállt grúz területek határvonal-kiépítéssel történő leválasztása. (Garibasvili Washingtonban arra hívta fel a figyelmet, hogy az Oroszország által 2008-ban elfoglalt Dél-Oszétia határa mentén a szocsi olimpia befejeződését követően folytatódott a szögesdrót-kerítés korábban felfüggesztett építése.)

Kerry az MNSBC-nek adott nyilatkozatában egyébként azzal vádolta meg Moszkvát, hogy az növeli a szíriai kormánynak nyújtott katonai támogatást. Az amerikai külügyminiszter, hogy Washington a fellépés egyetlen formáját sem zárja ki az Aszad-rezsimmel szemben. Mint mondta, az amerikai kormány folyamatosan mérlegeli ezeket a lehetőségeket.

Kijelentette, hogy az izraeli-palesztin tárgyalások még április vége után is folytatódnak.

Az amerikai külügyminiszter az interjúban "ördögi helynek" nevezte Észak-Koreát, miután egy elmarasztaló ENSZ-jelentés azzal vádolta meg a kelet-ázsiai kommunista rezsimet, hogy tömegesen követett el bűncselekményeket az emberiesség ellen.

Kerry hamisnak nevezte azokat a Caracas által megfogalmazott vádakat, miszerint az Egyesült Államoknak köze lenne a venezuelai zavargásokhoz. Ugyanakkor - egy nappal három venezuelai diplomata kiutasítása után - kijelentette, hogy Washington a kétoldalú viszony javítására törekszik.

Az amerikai külügyminiszter a náci jogszabályokhoz hasonlította az Ugandában a homoszexuálisok ellen hozott törvényeket.

Forrás: MTI

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 75 679 984 megtekintés

Videó: 48 890 798 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7021433

Jelenleg az oldalon

6
Online

Interreg CE1013 REFREsh