Amerikai kutatók empirikus vizsgálata megerősítette azt a korábban megfogalmazott gyanút, miszerint a londoni aranyár-fixingben résztvevő bankok egy évtizeden át manipulálhatták az arany világpiaci árát - jelentette a Bloomberg hírügynökség.

Rosa Abrantes-Metz, a New York-i egyetem Leonard Stern üzleti iskolájának a tanára - aki egy 2008-ban megjelent cikkével hozzájárult a londoni bankközi referenciakamat, a Libor manipulálásának a leleplezéséhez - és Albert Metz, aki igazgató a Moody's hitelminősítőnél, egy előzetes - még nem publikált - tanulmányukban azt írták: lehetséges, hogy a londoni aranyár-fixingben résztvevő öt nagybank - a Barclays, a Deutsche Bank, a Bank of Nova Scotia, a HSBC és a Société Générale - egymással összejátszva manipulálhatták a hivatalos jegyzést. Az árrögzítés csaknem százéves múltra nyúlik vissza. A bankok közül egyik sem volt hajlandó kommentálni a kutatás eredményét.

A Deutsche Bank januárban váratlanul bejelentette, hogy kilép az arany és az ezüst napi londoni árfolyamát meghatározó körből. A német bankfelügyelet elnöke, Elke König sejtetni engedte, hogy a bank lépése esetleg az árfolyam manipulálásával kapcsolatos gyanúval függ össze.

A The Wall Street Journal 2013 márciusában azt írta, az Egyesült Államokban már vizsgálja az illetékes hivatal, hogy manipulálták-e az árfolyamokat.

Az arany hivatalos jegyzését naponta kétszer - londoni idő szerint délelőtt fél tizenegykor és délután három óra körül - konferencia-hívással állapítják meg. Nemesfém-piaci kereskedők már korábban azt mondták, a fixingben résztvevő bankok és ügyfeleik tisztességtelen előnyre tehetnek szert.

A New Yorki-i egyetem üzleti iskolájának tanára és a Moody's igazgatója átnézték a napon belüli árfolyamváltozásokat 2001-től 2013-ig. Olyan, váratlan elmozdulásokat kerestek, amelyek felvetik valamilyen törvénytelenség - bennfentes kereskedelem - gyanúját. Különös mintázatot találtak: 2004-től kezdve a délutáni konferencia-hívások időpontjában az arany ára rendszeresen jelentősen elmozdult, az esetek túlnyomó többségében lefelé. Nincs rá magyarázat, hogy a jelenség miért csak 2004-től figyelhető meg, és miért jellemzően azonos irányú - csökkenő - az ármozgás - mondta Abrantes-Metz. Hozzátette: azt a pénzügyi felügyeletnek kell megállapítania, hogy mi az oka a feltűnő árfolyammozgásnak, de tény, hogy a bankoknak megvannak az eszközeik, az indítékuk és a lehetőségük a manipulációra.

A német WirtschaftsWoche hírportál azt írta idén januárban: a bankok azért nem érdekeltek az arany árának emelkedésében, mert ez veszélyeztetné a jegybankoktól származó többlettartalékkal folytatott spekulatív ügyleteik hasznát.

Forrás: napi.hu Kattintson ide...

Kapcsolódó blog bejegyzésünk:

A globális elit lebontja az állásait a nyugati országokban

Kattintson ide...

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 75 712 908 megtekintés

Videó: 48 925 448 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7027029

Jelenleg az oldalon

9
Online

Interreg CE1013 REFREsh