A netsemlegességet szavatolni hivatott szigorú szabályozást fogadott el csütörtökön az Egyesült Államok Szövetségi Kommunikációs Bizottsága (FCC).

A demokrata többségű testület által elfogadott szabályok megtiltják a szélessávú szolgáltatóknak, hogy leállítsák vagy lassítsák a forgalmat, vagy hogy fizetség fejében egyes szolgáltatókat olyan előnyben részesítsenek, amelynek eredményeképpen azok szolgáltatásai másokénál gyorsabban juttathatnák el a fogyasztóhoz.

A határozat nyomán a kábel- és telekommunikáció-szolgáltatók a várakozások szerint bírósági eljárások sorozatát kezdeményezhetik majd, azt kifogásolva, hogy a szabályozás visszafogja a beruházásokat az ágazatban, és hogy az ellentétes a fogyasztók érdekeivel.

Az új szabályozást egyéves küzdelem előzte meg a kábel- és kommunikációs társaságok, illetve a netsemlegesség támogatói között. Az FCC a szabályozás kidolgozása során mintegy 4 millió kommentet kapott. A hatóságot Barack Obama amerikai elnök arra szólította fel, hogy a lehető legszigorúbb szabályokat fogadja el a netsemlegesség érdekében.

Egy szövetségi bíróság a netsemlegességre vonatkozó szabályozás korábbi változatát tavaly januárban elvetette. A testület arra a megállapításra jutott, hogy az FCC-nek ugyan van joghatósága a széles sáv felett, ám a kommunikációs bizottság helytelenül járt el, amikor közüzemként próbálta meg kezelni az internet-szolgáltatókat, akikre ehelyett az információszolgáltatások kategóriájára vonatkozó rugalmasabb szabályozás vonatkozik.

Az FCC ezt követően - a hagyományos telefonszolgáltatáshoz hasonlóan - a telekommunikációs szolgáltatások szigorúbban ellenőrzött fajtái közé sorolta át a vezetékes és a mobil széles sávot. A változtatás lehetővé teszi a kommunikációs hatóság számára, hogy a fogyasztók és a versenytársak érdekeinek nevében fellépjen a szélessávú és a tartalomszolgáltatók között megkötendő megállapodások ügyében.

Forrás: MTI

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 78 495 537 megtekintés

Videó: 51 295 829 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7351455

Jelenleg az oldalon

2
Online

Interreg CE1013 REFREsh