A megoldás segítségével akár a kezdő lövészek is képesek nagy távolságból célba találni.

Mérföldkőhöz érkezett a Defense Advanced Research Projects Agency (DARPA) Extreme Accuracy Tasked Ordnance (Exacto) nevű projektje. Az új eredményeknek köszönhetően a kilövés után módosítható röppályájú lövedék egyre valószínűbb, hogy valósággá válhat. A szakemberek a legutóbbi teszt során mesterlövészek és gyakorlattal nem rendelkező, kezdő felhasználók bevonásával tesztelték az Exacto lőszereket. Hamar kiderült, hogy a lövedék mennyire pontos, még a gyorsan mozgó célpontok esetében is célba talált. A szakértőknek sikerült még az aktívan kitérő célpontokat is eltalálniuk. Ez volt az új lövedék első tesztje éles körülmények között.

Jerome Dunn, a projekt programmenedzsere elmondta, hogy az Exacto bebizonyította azt, hogy lehetséges, ami eddig lehetetlennek tűnt: egy kis méretű lövedék folyamatos célra vezérlése. A mostani kísérlet, amelyet egy szabvány fegyver bevonásával végeztek el, bemutatta, hogy az Exacto képes rendkívüli pontossággal, mesterlövész-távolságból eltalálni a mozgó és a kitérő célpontokat. Ez az eddigi hagyományos lövedékekkel nem volt lehetséges.

A projekt keretében nem csupán 12,7 mm-es, 50-es kaliberű Exacto lőszereket fejlesztenek ki, hanem más kaliberűeket is. A technológiával kapcsolatban a DARPA további részleteket nem árult el, csak azt lehet tudni, hogy a lőszer valós idejű, optikai rendszert használ. A programmal kapcsolatban az első részletek tavaly júliusban szivárogtak ki. A DARPA a mesterlövészek találati pontosságán szeretne jelentős mértékben javítani.

Forrás: sg.hu Kattintson ide...

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 75 718 430 megtekintés

Videó: 48 929 672 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7027952

Jelenleg az oldalon

6
Online

Interreg CE1013 REFREsh