A november 13-án New Yorkban az izraeli vezetők számára zárt ajtók mögött tartott találkozón elhangzottak szerint az Irán elleni katonai támadás lehetősége már csak rövid ideig áll nyitva, jelentették a DebkaFile forrásai. 2012 márciusa után az ablak bezárul. Amerikai titkosszolgálati információk szerint addigra Irán öt atombombával vagy atomtöltetű rakétával is rendelkezhet, amely esetben egy katonai támadás veszélyes mennyiségű radioaktív szennyeződéssel árasztaná el az egész Perzsa-öblöt, ahonnan a világ energiaforrásának jelentős része érkezik.

Vasárnapi nyilatkozatában Barack Obama elmondta, hogy véleménye szerint az Irán elleni szankciók kezdik éreztetni hatásukat az ország gazdaságán, hozzátéve, hogy „az USA mellett Oroszország és Kína is mindent megtesz annak érdekében, hogy megakadályozza Iránt az atomfegyver létrehozásában és egy közel-keleti fegyverkezési verseny elindításában.”

Obama elnök a fenti nyilatkozatot az orosz és kínai kormányfőkkel a Nemzetközi Atomenergia Hivatal jelentésének megvitatására összehívott találkozó után tette. Elmondta, hogy mindhárom ország elkötelezte magát aziránt, hogy távol tartsa Iránt az atombomba gyártásának lehetőségétől.

Szergej Lavrov, orosz külügyminiszter szerint azonban a szankciók ideje lejárt és „a problémát most már csak diplomáciai úton lehet megoldani.” A DebkaFile elemzői szerint a kemény szankciók kivetésének lehetősége már nincs asztalon, amelyek egyébként sem jártak sikerrel, amint azt az IAEA legújabb [igencsak vitatott] jelentése is megerősíti.

A Moszkva által preferált diplomáciai megoldás eddig nem járt sikerrel. Az egyetlen eredmény, hogy Teherán időt nyert atomprogramja folytatásához.

Obama elnök szombaton megismételte, hogy „bár a diplomáciai megoldást preferálja, „egyetlen opciót sem zárnak ki. Irán, egy atombomba birtokában nemcsak a térség, de az Egyesült Államok számára is óriási veszélyt jelentene.” Ez volt az első olyan nyilatkozat, amelyben az elnök közvetlen veszélyforrásnak nevezte Iránt „az Egyesült Államok területi érdekei és befolyása szempontjából.”

Az izraeli vezetők számára tartott vasárnapi találkozón tudatták a résztvevőkkel, hogy a kormány titkosszolgálati információi szerint az Egyesült Államoknak és Izraelnek mindössze néhány hónap áll rendelkezésére egy katonai támadás elindítására, mivel addigra Irán öt atomtöltetű rakétával fog rendelkezni.

A DebkaFile katonai és titkosszolgálati forrásai cáfolták azt a hírt, miszerint a CIA vagy az izraeli Mossad volt felelős a szombati teheráni robbantásért az Iráni Forradalmi Gárda bázisán, amelyben a rakétafejlesztésekért felelős Hassan Moghadam dandártábornok életét vesztette.

Bár mindkét szervezet félelmetes képességekkel rendelkezik, még pilóta nélküli repülőgépek bevetésével sem lennének képesek egyetlen rakétát eltalálni a Gárda bázisán belül, pontosan abban a pillanatban, amikor a Gárda vezetői a rakéta találati pontosságának fejlesztését tárgyalják a rakéta körül állva. A rendelkezésre álló információk arra engednek következtetni, hogy a rakéta véletlenül robbant fel.

Forrás: idokjelei.hu

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 75 092 514 megtekintés

Videó: 48 320 629 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen6923620

Jelenleg az oldalon

2
Online

Interreg CE1013 REFREsh