Phil Bryant, az amerikai Mississippi állam kormányzója kedden aláírta azt a törvényt, amely lehetővé teszi vallási csoportoknak és magánvállalkozásoknak, hogy vallási meggyőződésükre hivatkozva megtagadják szolgáltatásaikat meleg, biszexuális és transznemű (LGBT) emberektől.

A republikánus kormányzó szerint a törvény azokat védi, akik szerint a házasság csak férfi és nő között köthető, szexuális kapcsolat házasságon kívül nem megengedett, továbbá a férfi és a nő nemét a születési genetikai felépítés dönti el.

A törvény szerint például magánszemélyek és intézmények, illetve kereskedelmi egységek megtagadhatják az LGBT-közösség tagjaitól a kiszolgálást, illetve az alkalmazását, sőt, a törvény lehetővé teszi ezeknek az embereknek az elbocsájtását munkajogi következmények nélkül. Ezen túlmenően lehetővé teszi azt is, hogy a boltokban és vendéglátó ipari egységekben megtagadják tőlük a kiszolgálást, illetve a kórházak és orvosok elutasíthatják kezelésüket.

A jogszabály szerint Mississippiben az állami alkalmazottakat nem kötelezhetik azonos neműek házassági okiratainak kiállítására, és a cégeknek megengedik, hogy olyan öltözködési előírást vezessenek be, amely a nemi sztereotípiákon alapul. Phil Bryant kormányzó bár újságíróknak nem volt hajlandó nyilatkozni, a törvény aláírása után elmondta, a törvényhozók vigyáztak arra, hogy a jogszabály ne legyen ellentétes a szövetségi törvénykezéssel.

Andy Gipson jogász és republikánus képviselő, a befolyásos déli baptisták egyik lelkipásztora, aki a törvényjavaslatot előterjesztette, azt mondta: az emberek most már nemcsak abban hihetnek, amiben akarnak, hanem hitükkel összhangban cselekedhetnek is, anélkül, hogy ártanának lelkiismeretüknek. Hasonló törvényt fogadtak el korábban Észak-Karolinában és Georgia államban is. A döntésre reagálva a PayPal visszamondta tervezett terjeszkedését az előbbi államban. A 3,6 millió dolláros projekt 400 új munkahelyet teremtett volna. San Francisco polgármestere pedig egyenesen eltanácsolta a kaliforniai város lakóit az Észak-Karolinába való utazástól.

A Georgia államban az óriási felháborodás hatására Nathan Deal kormányzó végül nem írta alá a törvényt. Olyan nagy amerikai cégek, mint a Coca Cola vagy a Delta Airlines is bojkottal fenyegettek, egyes országos sportegyesületek pedig kilátásba helyezték, hogy ha a diszkriminatív törvény életbe lép, máshol rendezik meg bajnokságaikat és sporteseményeiket.

Mississippiben az új törvény július elsején lép életbe, az Amerikai Polgári Szabadságjogok Uniója (ACLU) mississippi szervezetének vezetői máris bejelentették, hogy megkezdik a törvényt ellenzők mozgósítását.

Forrás: MTI

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 78 370 328 megtekintés

Videó: 51 232 439 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7335271

Jelenleg az oldalon

9
Online

Interreg CE1013 REFREsh