Letartóztatták az NSA-val szerződésben álló cég, a Booz Allen Hamilton egy alkalmazottját. Itt dolgozott Snowden is. Azt egyelőre nem lehet tudni, hogy a kiszivárgott információkat felhasználta-e valaki.

A The New York Times arról tudósított, hogy a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) letartóztatott egy férfit, aki a Booz Allen Hamilton cégnél dolgozott és különböző szigorúan bizalmas adatokat tulajdonított el. A Booz Allen Hamilton az Amerikai Egyesült Államok Nemzetbiztonsági Hivatala (NSA) tanácsadócégének számít és számos fontos szoftvert készít, valamint kiberműveleteket is végez. A nyomozók azzal gyanúsítják Harold T. Martint, hogy olyan kódokat lopott el, amiket a külföldi (elsősorban az orosz, a kínai, az iráni, az észak-koreai stb.) kormányok hálózatainak a feltörésére fejlesztettek ki. Az érintett személyt néhány héttel ezelőtt vették őrizetbe.

A lakását két tucat fegyverekkel komolyan felszerelkezett ügynök rohanta le, és ott több ezer oldalnyi dokumentumot és számtalan elektronikus eszközt foglaltak le, több terabytenyi információval. Ezek között volt szigorúan titkos is, melyet feltöltött az internetre. Hat olyan 2014-es keltezésű dokumentumot találtak nála, amelyekkel egy kormányhivatal forrásait, módszereit és képességeit le lehetett volna leplezni. Beismerő vallomást tett, és egyelőre nincs arra bizonyíték, hogy áruló lenne.

Az amerikai igazságügyi minisztérium közleményében kiemelte, hogy a Snowden-eset óta jelentősen szigorítottak a biztonsági követelményeken. Jóval gyakrabban ellenőrzik saját alkalmazottaikat és a korábbiaknál 17 százalékkal kevesebb ember fér hozzá minősített adatokhoz. A nyomozók azt feltételezik, hogy Martin még Snowden előtt kezdhette hazahordani az ügynökségtől az adatokat, mivel elég réginek számítanak.

Forrás: sg.hu / nytimes.com Kattintson ide...

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 75 638 538 megtekintés

Videó: 48 836 910 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7011611

Jelenleg az oldalon

11
Online

Interreg CE1013 REFREsh