Megállapodásra jutottak Belgiumban az Európai Unió és Kanada között kötendő szabadkereskedelmi egyezmény (CETA) támogatásáról - jelentette be csütörtök délben Charles Michel belga miniszterelnök.

Sajtótájékoztatóján Charles Michel kijelentette, a CETA nagyon fontos a vállalatok, a gazdaság számára. Didier Reynders külügyminiszter pedig jogosnak nevezte a szerződéssel kapcsolatos korábbi vallon aggodalmakat.

Michel nem sokkal később azt írta a Twitteren, hogy az ország tartományi parlamentjei péntek éjfélig jóváhagyhatják a megállapodást, amely "fontos lépés az EU és Kanada számára".

Paul Magnette vallon kormányfő is megerősítette, hogy egyezségre jutottak. "Tető alá hoztuk a megállapodást, amelyet megküldünk az uniós intézményeknek és az európai partnereinknek" - mondta. Hozzátette, "Vallónia rendkívül boldog, hogy meghallgatták a követeléseinket".

Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke arról számolt be, csak akkor fog kapcsolatba lépni Justin Trudeau kanadai miniszterelnökkel, ha minden akadály elhárul az aláírás elől.

A szabadkereskedelmi megállapodást eredetileg a csütörtökre tervezett EU-Kanada csúcsértekezleten írták volna alá, a belgiumi Vallónia tartomány vonakodása miatt azonban a belga szövetségi kormánynak nem volt meg a felhatalmazása az egyezmény aláírására, ezért a találkozót lemondták.

Sajtóhírek szerint a dokumentumot a nap folyamán már meg is küldték a tagországok uniós állandó képviseleteinek, amelyek el is fogadták a kiegészítéseket. Az EU tagállamai várhatóan pénteken hagyják jóvá hivatalosan a végleges szöveget - tudatták névtelenséget kérő források.

A vallon kormányzat korábban főként az egyezményben szereplő jogorvoslati mechanizmus miatt nem járult hozzá a CETA aláírásához, mert úgy vélte, az lehetőséget ad arra, hogy a nagyvállalatok kikezdjék az uniós és a belga jogszabályi előírásokat, környezetvédelmi, egészségügyi, munkavédelmi, munkajogi normákat.

Az Európai Unió másik huszonhét tagállama már korábban is kész volt aláírni a szabadkereskedelmi megállapodást, ahogyan a belga szövetségi kormány is, utóbbinak azonban az ország államberendezkedése miatt szüksége volt Vallónia beleegyezésére is. Sokan azzal vádolták a vallon vezetést, hogy belpolitikai célokra használja fel a vétójogát.

A CETA a várakozások szerint a vámok, illetve a gazdasági kapcsolatok további mélyítését hátráltató más akadályok lebontása révén elősegítené a növekedést és a munkahelyteremtést az Európai Unióban és Kanadában is. Az ellenzők szerint ugyanakkor az egyezmény általános deregulációt von majd maga után és korlátozza a nemzeti kormányok mozgásterét.

Szakértők attól tartanak, hogy a CETA kudarca ellehetetlenítené az Egyesült Államokkal, illetve Japánnal készülő uniós szabadkereskedelmi megállapodást is.

Forrás: MTI

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 75 073 697 megtekintés

Videó: 48 302 272 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen6920963

Jelenleg az oldalon

8
Online

Interreg CE1013 REFREsh