A Russia Today publicistája arra hívja fel a figyelmet, hogy a nyugat-európai országok vezetőinek van egy közös vonása: mindannyian gyermektelenek. Bármit megtehetnek az országgal, mert nincs gyermekük, akik később el kellene viseljék a felelőtlen politika következményeit.

Angela Merkel német kancellár, Emmanuel Macron francia elnök, Theresa May brit kormányfő, Mark Rutte holland kormányfő, Paolo Gentiloni olasz kormányfő, Simonetta Sommaruga volt svájci elnök, Stefan Löfven svéd kormányfő, Nicola Sturgeon skót első miniszter és Xavier Bettel luxemburgi kormányfő. Az a közös bennük, hogy egyiküknek sincs gyermeke. Pedig egy-két kivételtől eltekintve mindannyian középkorúak vagy idősebbek. Gyermektelen vezetők vezetik a gyermektelen Európát, ahol a lakosság már nem tudja reprodukálni magát, ezért vezetői éppen átadják a kontinenst más népeknek.

A Russia Today publicisztikája hosszasan kifejti, hogy ezek az emberek az egyéni önmegvalósításban hisznek, minden pillanatukat leköti a karrier építgetése, de egyébként is olyan az értékrendjük, hogy nekik a család nem érték, csak az egyéni önmegvalósítás. Mindannyian gyermektelenek, és mivel nincsenek leszármazottaik, nekik teljesen mindegy, hogy az európai kontinensen milyen állapotok lesznek 30-40 év múlva. Ők már mindannyian a föld alatt lesznek addigra, és nincsenek gyermekeik, akikre bármit is rá kell hagyjanak – például egy jobb világot, egy élhetőbb országot, akármit. Ami 30-40 év múlva lesz, az őket nem érinti.

Ezek a gyermektelen vezetők pedig Európa legbefolyásosabb emberei. Formálják a körülöttük lévő világot. Ötszáz millió európai hallgatólagos beleegyezéssel őrájuk bízta Európa jövőjének formálását, és a mi gyermekeink majd az ő egyéni karrierépítésük következményeiben fognak élni. Például kalifátusban, no-go zónában, terrortámadások és tömeggyilkosságok közepette – amit London pakisztáni polgármestere, Shadiq Khan szerint el kell fogadni, mert ezek egy metropolisz mindennapi életének velejárói. Tehát ebben a gyermektelen karrieristák által épített Európában teljesen természetes, hogy ártatlan embereket néha felrobbantanak.

„Véletlen-e, hogy ezek az európai vezetők saját elhatározásukból gyermektelenek? Lehet, de nem valószínű. Hűen tükrözik a mai Európát, ami már nem akarja reprodukálni önmagát, nem helyezi a családot a középpontba, se szó szerint, se kulturálisan.” – áll a publicisztikában.

A másik közös nevező – írja –, hogy ezek a gyermektelen vezetők mindannyian multikulturalizmust akarnak, globalista politikát képviselnek, támogatják a tömeges bevándorlást, és azt az Európát képviselik, ami atomjaira hullott, és a hagyományos család mint érték helyett az egyéni önmegvalósítást helyezte középpontba. Ők a globalizmus példaképei, ilyen jövőt akarnak a globalisták az európaiaknak: engedjék be a bevándorlókat, és miután az európaiak mind meghalnak, lehetőleg semmi ne maradjon utánuk.

Forrás: hidfo.ru / rt.com

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 75 075 125 megtekintés

Videó: 48 303 912 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen6921143

Jelenleg az oldalon

2
Online

Interreg CE1013 REFREsh