Az amerikai védelmi minisztérium elkészítette az Észak-Korea elleni megelőző csapás részletes terveit arra az esetre, ha Donald Trump amerikai elnök úgy dönt, hogy elrendeli a támadást a kommunista diktatúra ellen - értesült az NBC amerikai hírtelevízió.

Magas rangú katonai tisztségviselők az NBC hírműsorának elárulták, hogy a tervek szerint Guamról induló B-1B típusú stratégiai bombázók képeznék a csapásmérő erő gerincét, és a műveletet további harci repülőgépekkel, valamint műholdakkal és drónokkal támogatnák. Több forrás szerint a lehetséges célpontok között lenne nagyjából két tucat rakétaindító állomás és rakétakísérletekre használt létesítmény.   

A Trump által mérlegelt két-három katonai opció közül ez az egyik olyan, amelyikkel talán lenne némi esély elkerülni a konfliktus eszkalálódását - mondta James Stavridis, az amerikai haditengerészet nyugalmazott admirálisa, hozzátéve ugyanakkor, hogy a megelőző csapás mindenképp azzal a kockázattal járhat, hogy Phenjan támadást indíthat Szöul vagy akár a Guam szigetén levő Andersen légi bázis ellen.   

Az utóbbi napokban fokozódott az Egyesült Államok és Észak-Korea közötti kölcsönös fenyegetőzés. Donald Trump "olyan tűzzel és haraggal" fenyegette meg kedden Phenjant, "amilyet még nem látott a világ", ha Észak-Korea tovább fenyegeti az Egyesült Államokat. Phenjan erre szerdán közölte: "komolyan mérlegeli", hogy közepes hatótávolságú ballisztikus rakétáival csapást mér Guam szigetére.   

Guam az Egyesült Államok legtávolabbi területe a Csendes-óceánon. A sziget, ahol amerikai katonai bázis működik, légvonalban 3300 kilométerre fekszik Észak-Koreától, s így földrajzilag közelebb van Ázsiához, mint az Egyesült Államok többi területéhez. A guami bázison jelenleg hat B-1B típusú nehézbombázó állomásozik.

 

Az ENSZ-főtikárt aggasztja az Észak-Korea körüli retorika, az amerikai védelmi miniszter figyelmeztette Phenjant

António Guterres ENSZ-főtitkárt aggasztja az Észak-Korea körüli "konfrontációs retorika", James Mattis amerikai védelmi miniszter ugyanakkor felszólította Phenjant, hogy állítsa le atomfegyverprogramját.

António Guterres ENSZ-főtitkár a szóvivője útján tudatta: "rendkívül aggódik" a kialakult helyzet miatt, és zavarba ejtőnek tartja az észak-koreai fejlemények miatt erősödő "konfrontációs retorikát". Stéphane Dujarric szóvivő azonban nem jelezte, hogy a világszervezet vezetője cselekvésre vagy akár nyilatkozatra készülne az Észak-Korea körül növekvő feszültség ügyében.     

Vaszilij Nyebenzja, Oroszország ENSZ-nagykövete - leszögezve, hogy Moszkva végrehajtja majd az ENSZ Biztonsági Tanácsa (BT) által szombaton elfogadott új szankciókat Észak-Korea ellen - felhívta a figyelmet arra, hogy a THAAD amerikai rakétavédelmi rendszer dél-koreai telepítése nem oldja meg a ballisztikus rakéták elleni védelem problémáját. A nagykövet egyúttal reményét fejezte ki, hogy az Egyesült Államok "megőrzi nyugalmát a válság idején", s tartózkodik minden olyan lépéstől, amely "veszélyes reakciókat provokálhat" Észak-Korea részéről. Nyebenzja politikai párbeszédet sürgetett a feszültség enyhítésére. "A katonai megoldás egyáltalán nem lehet opció" - fogalmazott a diplomata.    

James Mattis amerikai védelmi miniszter nyilatkozatban hívta fel Kim Dzsong Un észak-koreai diktátor figyelmét arra, hogy "oda kell figyelnie" az ENSZ BT szombati szankciós határozatára, különösen azért, mert azt egyhangúlag hozták meg. A Pentagon irányítója szerint Phenjannak választania kell: vagy teljesen elszigeteli magát, vagy visszalép atomfegyverprogramjától. A tárcavezető egyúttal hangsúlyozta: az észak-koreai vezetésnek nem szabad fontolóra vennie egyetlen olyan lépést sem, amely "rezsimje megszűnéséhez és népe pusztulásához vezethet".    

A miniszter fontosnak tartotta leszögezni azt is, hogy az Egyesült Államok és szövetségesei kiváló védelmi rendszerrel és támadóképességgel rendelkeznek.

Forrás: MTI