Erőteljesen védelmébe vette a kanadai dolgozók és az érintett iparágak érdekeit Justin Trudeau kanadai kormányfő abban a telefonbeszélgetésben, amelyet Donald Trump amerikai elnökkel folytatott hétfőn este az acél és az alumínium amerikai importjára bevezetni tervezett amerikai vámokról.

A Reuters brit hírügynökség névtelenséget kérő kanadai kormányzati tisztségviselőre hivatkozva azt jelentette, hogy a két politikus "konstruktív megbeszélést" folytatott egymással. Közléseik szerint Trudeau kormányfő közölte Trump elnökkel, hogy az importvámok ügye akadályozhatja az Észak-amerikai Szabadkereskedelmi Egyezményről (NAFTA) folyó tárgyalásokat is.   

Kanada, amely az Egyesült Államok legnagyobb acél- és alumíniumszállítója, a Reuters értesülése szerint válaszlépésekkel fenyegette meg Washingtont arra az esetre, ha életbe léptetné a védővámokat.   

Donald Trump egyelőre hajthatatlannak mutatkozik. Benjámin Netanjahu izraeli kormányfővel folytatott fehér házi megbeszélései előtt, kérdésekre válaszolva ismét leszögezte, hogy kitart a védővámok bevezetése mellett. "Nem hiszem, hogy kereskedelmi háború lesz" - fogalmazott.   

Közben Washingtonban befolyásos republikánus törvényhozók egymás után szólalnak fel a tervezett importvámok bevezetése ellen.   

Paul Ryan, a képviselőház elnöke, wisconsini republikánus politikus arra figyelmeztetett, hogy kereskedelmi háború törhet ki, és például éppen a Harley Davidson motorokat gyártó Wisconsin államot érhetik kellemetlenül az esetleges európai ellenlépések. A házelnök szerint Donald Trumpnak át kellene gondolnia az importvámok ügyét. "Rendkívül aggódunk egy kereskedelmi háború miatt, és azt kérjük a Fehér Háztól, hogy ne támogassa ezt a tervet" - olvasható abban a közleményben, amelyet Ryan szóvivője, AshLee Strong tett közzé.   

A The Wall Street Journal című lap információi szerint republikánus törvényhozók nem zárták ki annak lehetőségét sem, hogy törvényhozói döntéssel akadályozzák meg a tervezett vámok bevezetését. A kongresszusban a republikánusok egyelőre aláírásra köröztetnek egy Trumphoz intézendő levelet, amelyben arra figyelmeztetik az elnököt, hogy a védővámok bevezetése rossz ötlet. Kevin Brady texasi republikánus képviselő arra szólította fel Trumpot, hogy ne sújtsa az Egyesült Államok legszorosabb szövetségeseit. Orrin Hutch, Utah állam szenátora szerint a védővámok árát az amerikai állampolgárok fizetnék meg, és Trump döntése "nagyon is alááshatná a gazdasági növekedést serkentő adóreform előnyeit". Ben Sasse nebraskai republikánus szenátor azon véleményének adott hangot, hogy "a 18. századi furcsa protekcionizmus az amerikai családok költségeit növeli majd meg".   

Válaszul Peter Navarro, a Fehér Ház gazdasági tanácsadója a CNN hírtelevízióban kisebbíteni igyekezett a bírálatok jelentőségét, azt hangoztatva, hogy a kritikákat megfogalmazó republikánusoknak "halálosan nincsen igazuk gazdasági kérdésekben". Hozzátette: az elnök le fogja győzni az aggodalmaskodókat, ahogyan legyőzte őket az elnökválasztáson is. Sarah Huckabee Sanders, a Fehér Ház szóvivője azt nyilatkozta: Trump elnök "rendkívül bizakodó" a tekintetben, hogy az Egyesült Államok bármilyen kereskedelmi háborút megnyerne.

Forrás: MTI

Tafedim tea

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Látogatók

Összesen3228280

Jelenleg az oldalon

12
Online