Két megkerülhetetlen, kirobbanó tehetségű fiatal muzsikus debütál Pécsett szeptember 4-én. Rajna Martin karmester és Ránki Fülöp zongoraművész lép színpadra a Pannon Filharmonikusokkal, mindketten Junior Prima díjazottak. Életkoruk dacára a komolyzenei életben már most olyan helyet vívtak ki maguknak munkájuk magas minőségével, hogy ha még esetleg nem ismertük őket, érdemes nevüket alaposan megjegyezni.

A beszédes Újratervezés a címe a pécsi zenekar koncertjének, amelyen három emblematikus zeneszerző, Bartók Béla, Liszt Ferenc és Ludwig van Beethoven mesterművei friss „kezekben” szólalnak meg. Három nagyszabású, eleve „nagy dobásnak” szánt mű hangzik el. Bartók Táncszvitjében a Kárpát-medence, sőt, akár távolabbi népek kultúráját kívánta egyetlen mű egészébe rendezni.

Liszt Esz-dúr zongoraversenye több mint 25 évig csiszolódott, és bár amikor elkészült, a szerző már elhagyta szólista pályáját, e művének bemutatására mégis visszaült a zongora mellé és a vezénylést Berliozra bízta. Beethoven addigi leghosszabb, III. "Eroica" szimfóniájában a szenvedélyes, minden erejével alkotni és hatni vágyó zeneszerzői énjével találkozhatunk.

A két fiatal zeneművész, karmester és szólista rendszeresen koncertezik együtt, kivételes összhangban, közös értelmezést kialakítva szólaltatnak meg olyan versenyműveket, mint Mozart, Beethoven, Liszt és Bartók egyes zongoraversenyei. Rajna alaposan foglalkozik Bartók Béla életművével, mely repertoárjában is központi szerepet tölt be.

Rajna Martin a fiatal karmester-generáció egyik legkiemelkedőbb egyénisége, Bachelor diplomáját 2018-ban abszolválta karmester és karvezetés szakokon, ugyanezen évben Junior Prima díjban részesült, a díj történetében legfiatalabbként, aki karmesteri tevékenységért érdemelte ki az elismerést.

A díj részeként Vásáry Tamás meghívására 2019 januárjában a Magyar Rádió Zenei Együttesei élén dirigált. Dolgozott asszisztens karmesterként a Győri Filharmonikus Zenekarnál, itt huszonhárom évesen dirigálta első bérletes hangversenyét. Zenei ízlése többek között Carlos Kleiber, Rados Ferenc, Kocsis Zoltán és Ránki Dezső felvételei révén formálódott, de éppúgy hatása alatt van olyan régi nagy muzsikusok művészetének, mint Willem Mengelberg, Sergiu Celibidache, vagy Széll György.

Debütált Németországban, majd bemutatkozott a Nemzeti Filharmonikus Zenekar élén is a budapesti Zeneakadémia Nagytermében. Rajna Martin fellépett a 8. E.C.A. Nemzetközi Klarinétfesztiválon, ahol olyan jelentős művészeket dirigált, mint Jonathan Cohler, Pavel Vinnitsky vagy Matthias Mueller. Gyakori karmestere fiatal művészek diploma-hangversenyeinek, emellett számos fiatal zeneszerző művét mutatta be a Zeneakadémián.

Az est szólistája Ránki Fülöp, a legtehetségesebb magyar ifjú zongoraművészek egyike. Visszatérő vendége vezető magyarországi zenekaroknak, de fellépett Európa számos országában, Japánban és Kínában is. 2016-ban megkapta a Junior Prima Díjat, 2017-ben pedig a Cziffra Fesztivál Tehetség-díját.

Ránki a mesterdiplomát 2018-ban szerezte meg, de az ő esetében ez nem azt jelenti, hogy ne lett volna addigra mögötte komoly hazai és nemzetközi megmérettetés. Fellépett hazánk legfontosabb koncerttermeiben, de Róma, Bécs, Portó, Isztambul, illetve franciaországi és japán zongorafesztiválok közönsége előtt is kivívta a közönség és a szakma elismerését.

A zenekar jelen koncert kapcsán jelezte, hogy továbbra is a Kodály Központ üzemeltetőjével összhangban hozza meg hatályos szabályozásait a koncertek látogatására vonatkozóan, az érvényben lévő rendeletek és a legnagyobb fokú biztonság érdekében. Kérik a közönséget, hogy koncertlátogatás előtt minden alkalommal tájékozódjanak a pfz.hu oldalon a belépés aktuális, jelenleg 2020. augusztus 28-ától hatályos, új rendelkezéseiről.

Tisztelettel kérik közönségüket, hogy a hangversenyek előtti sorban állás elkerülése érdekében a Kodály Központ jegypénztárát előzetes időpontfoglalás után, lehetőség szerint napközben keressék fel. Időpontot foglalni a kodalykozpontjegyiroda oldalon lehet.

Forrás:  Pannon Filharmonikusok

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 75 713 269 megtekintés

Videó: 48 925 761 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7027119

Jelenleg az oldalon

8
Online

Interreg CE1013 REFREsh