Az amerikai kormányzat meghosszabbította a Chevron olaj- és gázfúrási engedélyét Venezuelában - jelentette be Ray Fohr, a Chevron szóvivője pénteken kiadott közleményében. 

"A vállalat működése Venezuelában folytatódik az érvényben lévő törvényeknek és szabályzóknak megfelelően" - fogalmazott közleményében a kaliforniai székhelyű óriásvállalat.    

Az amerikai pénzügyminisztérium bejelentette: a dél-amerikai ország partjai mentén végzett fúrásokra az amerikai kormányzat további három hónapra adott engedélyt. Az amerikai szankciókkal sújtott Venezuelában tevékenykedő Chevron engedélye 2019. október 25-én jár le.    

Az amerikai kormány  januárban szankciókat vetett ki a venezuelai állami olajvállalatra (PDVSA), ám a Chevron működési engedélyét akkor hat hónapra meghosszabbította. Az amerikai nagyvállalatnak négy vegyesvállalata van a PDVSA-val, amellyel közösen naponta mintegy 200 ezer hordó olajat termel ki. A csaknem száz esztendő óta Venezuelában dolgozó amerikai cég - saját közlése szerint - mintegy nyolcezer alkalmazottat, szerződéses munkatársat és alvállalkozót foglalkoztat.    

Amerikai kommentárok szerint a Chevron engedélyének meghosszabbítása Mike Pompeo külügyminiszter győzelme. Az amerikai diplomácia irányítója ugyanis mindig azzal érvelt, hogy az amerikai gazdasági jelenlét Venezuelában kiváltképp hasznos lesz Nicolás Maduro elnök rendszerének bukása után.    

Amerikai lapértesülések szerint John Bolton nemzetbiztonsági tanácsadó ezzel szemben azt szorgalmazta, hogy ne hosszabbítsák meg a Chevron engedélyét.    

Az amerikai pénzügyminisztérium a Chevron engedélyének meghosszabbítása mellett három hónapra megújította az olajipari szolgáltatásokat ellátó Halliburton, a Schlumberger, a Baker Hughes és a Weatherford International működési engedélyét is.    

Az amerikai külügyi szóvivő pénteken közölte: Washington "továbbra is megteszi a megfelelő lépéseket Maduro és szövetségesei ellen".

Forrás: MTI

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

Zanzibar Guru

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Látogatók

Összesen3750449

Jelenleg az oldalon

3
Online