Mások mellett a Budapest Bár, Rúzsa Magdi, Dés László is a pécsi Kodály Központ színpadára áll az ősszel - tájékoztatta a baranyai megyeszékhely multifunkcionális hangversenytermét működtető Zsolnay Örökségkezelő NKft. (ZSÖK) szerdán az MTI-t.

Mint azt közleményükben írták, az őszi évad már szerdán elindul Bödőcs Tibor dupla estjével, a humorista pedig a következő hónapban is visszatér a Kodály Központba.    

Szeptember 3-án a Budapest Bár - a Ha megtehetnéd című, tavasszal megjelent albumot bemutató koncertjén a Farkas Róbert vezette zenekar mellett fellép Behumi Dóri, Rutkai Bori, Ferenczi György, Kollár-Klemencz László, Mező Misi, Tóth Vera és Péterfy Bori.    

Az idén 30 éves Budapest Klezmer Band a pécsi közönséggel is megünnepli a születésnapját: szeptember 14-én Szinetár Dóra vendégszereplésével kalauzolnak el a tradicionális zsidó zene világába.      

Huszonöt esztendeje jelent meg Kern András első lemeze, de több album is fűződik a színművész nevéhez. Október 3-án ezekből hallhat válogatást a közönség Hernádi Judit és Heilig Gábor vendégszereplésével.    

Október 4-én látható a Befutók - Fiatal tehetségek könnyűzenei koncertje, amelyen a Dzsászti Énekstúdió mentoráltjai mutatkoznak be.    

Rúzsa Magdi márciusi, a koronavírus miatt elmaradt koncertjének új időpontja október 12. Ezen az estén a régi és új dalai teljesen új hangszerelésben szólalnak meg.    

Koncz Zsuzsa október 19-i koncertjét követően, az 1956-os szabadságharc évfordulóján, október 23-án, egy Rendhagyó Prímástalálkozó keretében a magyar zenei élet kimagasló egyéniségei muzsikálnak együtt, akik ugyan különböző zenei műfajokat képviselnek, közös zenei anyanyelvük azonban a magyar népzene.    

A közlemény szerint az évad egyik legkülönlegesebb előadásának ígérkezik a Folkamenco - Rítus, ritmus, szenvedély október 27-én. A Spanyolországból, Peruból és Lengyelországból érkező vendégművészek a flamenco ének, tánc és gitárzene legjavát hozzák el, míg a többszörösen díjazott magyar táncművészek előadásában a flamenco és a magyar néptánc fúziója látható.    

Az őszi programok sorát november 9-án Dés László koncertje zárja, Szinetár Dóra vendégszereplésével.    

Egy különleges program keretében az érdeklődők betekinthetnek a színfalak mögé is a létesítményben, ugyanis az Idegenvezetők Világnapja alkalmából újra jelentkezik a Kodály Központ kulisszatitkai című program. Szeptember 11-én és 12-én idegenvezető meséli el a komplexum legizgalmasabb rejtélyeit; a résztvevők lemehetnek a zenekari árokba, utazhatnak a teherlifttel és a technikai erkélyről a terem soha nem látott páratlan látványában is gyönyörködhetnek.    

A közleményben felhívták a figyelmet arra, hogy a helyszín biztonságos látogatása érdekében új protokollt dolgozott ki a ZsÖK, amelynek részletei ITT találhatók a létesítmény internetes oldalán, a kodalykozpont.hu-n.

Forrás: MTI

Tafedim tea

Zanzibar Guru

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Látogatók

Összesen4515655

Jelenleg az oldalon

6
Online