Hamarosan itt a karácsony. Ilyenkor mindannyian nyitottabbak vagyunk jótékonykodni. Tegyük meg ha lehetőségünk van rá, hiszen egyre több a rászoruló kisgyerek.

A Komlói Baptista Gyülekezet két éve csatlakozott a szeretetszolgálat cipősdoboz programjához. A megmozduláson bárki részt vehet.

Az országos akció 2004-ben indult, melyet a Baptista Szeretetszolgálat kezdeményezett. Azóta az egész országra kiterjedő mozgalom bontakozott ki a segítségnyújtás nevében.

Egy cipősdobozt ünnepivé varázsolhatunk egy kis csomagolóanyaggal. Az adományokat külön korcsoport szerint osztályozzák. Lehet összeállítani meglepetést fiúknak, lányoknak, ezen belül pedig kicsiknek és nagyobbacskáknak.

A doboz tartalmazhat játékokat, plüss állatot, babát, kifestőt, tollat, színes ceruzát, higiéniai eszközöket, édességet. Új vagy jó állapotú tárgyakat adományozzunk. Fontos, hogy a folyékony dolgokat külön zacskóba tegyük.

Ne tartalmazzon a csomag lejárt szavatosságú élelmiszereket, és agresszív játékokat, pisztolyt stb. Kerüljük az erotikus tartalmú tárgyakat.

Ha készen vagyunk a pakolással, cellux szalaggal zárjuk le a dobozt és írjuk rá hogy milyen korú és nemű gyereknek szánjuk az adományt. Általában a nagyobb fiúknak kevesebb doboz szokott készülni.

A városban egyre nagyobb az érdeklődés az esemény iránt. A gyülekezeten kívül is sokan csatlakoznak a megmozduláshoz. Elsősorban a komlói rászorulók között osztják szét az adományokat, de a szeretetszolgálat jóvoltából tavaly a vajdasági gyerekeknek is jutott belőle.

Horváth László baptista lelkész előre is köszönetét fejezte ki a városlakók felajánlásaiért. A csomagokat a 48-as téren lehet leadni a Közösségek Házában november 30. és december 18. között. Hétfői és szerdai napokon 16.00-18.00-ig, péntekenként pedig 10.00-12.00 óráig várják a cipősdobozokat.

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 75 073 652 megtekintés

Videó: 48 302 194 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen6920951

Jelenleg az oldalon

7
Online

Interreg CE1013 REFREsh