Az amerikai legfelsőbb bíróság egyik visszavonult főbírája, John Paul Stevens az alkotmány második, a fegyvertartásra vonatkozó  kiegészítésének eltörlését javasolja.  A szóban forgó kiegészítés kimondja a fegyvertartás jogosságát minden amerikai állampolgár számára. 

A volt főbíró a The New York Times kedd délelőtti internetes kiadásában vezércikkben  szólított fel az alkotmányos kiegészítés  visszavonására.     

A 2010-ben visszavonult Stevens szerint az alkotmány-kiegészítés eredeti szándékát az Országos Fegyver Szövetségben (NRA) aktív fegyverlobbisták kiforgatták és a saját céljaik szolgálatába próbálják állítani. A hétvégi tüntetés-sorozatra utalva John Paul Stevens leszögezte: ez "tiszteletet érdemel és mutatja a tömegmészárlások kockázatának csökkentését szorgalmazó törvényhozási erőfeszítések széleskörű támogatását a közvélemény körében".    

Az alkotmánybíróság szerepét betöltő szövetségi legfelsőbb bíróság volt tagja hangsúlyozta azt is, hogy éppen a közvélemény széles körű támogatása jelzi: a törvényhozóknak olyan törvényeket kell végre hozniuk, amelyek átfogóbb ellenőrzést írnak elő a fegyvervásárlások előtt, kötelezően emelik a fegyvert vásárlók korhatárát 18 évről 21 évre, valamint megtiltják, hogy civilek félautomata fegyvereket vásárolhassanak. Stevens hozzátette: a demonstrálóknak hatékonyabb és tartósabb reformot kellene követelniük.    

"Követelniük kell az alkotmány második kiegészítésének visszavonását" - hangsúlyozta.

Forrás: MTI

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 78 484 629 megtekintés

Videó: 51 293 508 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7350763

Jelenleg az oldalon

5
Online

Interreg CE1013 REFREsh