Washington tagadja, hogy köze lenne két február elején Pakisztánban végrehajtott állítólagos dróncsapáshoz, amely következtében legkevesebb kilenc ember, köztük az al-Kaida két parancsnoka életét vesztette - közölte kedden, három meg nem nevezett amerikai hivatalos forrásra hivatkozta a The New York Times.

Az akciók miatt a pakisztáni külügyminisztérium hivatalos tiltakozást intézett az iszlámábádi amerikai követséghez. A lap által idézett források szerint azonban az amerikaiak január 10. óta nem hajtottak végre dróntámadást a dél-ázsiai ország területén. Ha ez igaz, akkor ez a leghosszabb leállás 2011 novembere óta, amikor az amerikai harci gépek 24 pakisztáni katonát megöltek egy vitatott körülmények között lezajlott, határ menti incidensben. Az amerikai Központi hírszerző Ügynökség (CIA) akkor 55 napra felfüggesztette a pilóta nélküli repülőkkel folytatott kampányát.

Az ellenőrzés lehetősége híján nehéz megállapítani, hogy valójában mi is történt a nehezen megközelíthető törzsi területeken, ám ha az amerikai állítás igaz, akkor a pakisztáni hadsereg vélhetően a saját műveleteit próbálja ekképp leplezni, hogy tulajdon felelősségét a belföldi közvélemény előtt áthárítsa a CIA-ra - írta a The New York Times. A lap felhívta a figyelmet arra, hogy Iszlámábád éppen az ellenkezőjét teszi, mint a drónháború első éveiben: akkor a CIA tevékenységének elleplezésére a saját sikereiként tüntette fel a pilóta nélküli gépekről végrehajtott támadásokat.

A lap szerint a dróntámadásokat övező titkolózás mind a CIA, mind a pakisztáni hadsereg érdekeit szolgálja. Az "információs vákuum" ugyanakkor megnehezíti az amerikai kormányzat képviselőinek dolgát, amikor azzal kapcsolatban kell magyarázkodniuk, hogy a műveleteknek sok civil esik áldozatául.

A szóban forgó támadásokat február 6-án és 8-án Észak-, illetve Dél-Vazirisztánban hajtották végre. A lap úgy értesült, hogy az előbbi törzsi területen végrehajtott dróncsapások esetén az amerikaiak az akció végrehajtása előtt fél órával figyelmeztetni szokták a pakisztániakat. Dél-Vazirisztán esetében azonban, ahol nagyobb számban vannak jelen a tálibok, az al-Kaida és a Hakkani csoport szervezetei, a drónok előzetes jelzés nélkül szoktak lecsapni.

A dróncsapások felfüggesztését egyébként egyes elemzők a John O. Brennan kijelölt CIA-igazgató kinevezése körül folytatott washingtoni politikai csatározásokkal magyarázzák. Mások szerint a leállás csupán a rossz időjárási viszonyoknak és a hírszerzési információk hiányának tudható be.

A lap által idézett becslések szerint a CIA pilóta nélküli gépekkel 2004 óta mintegy 330 támadást hatott végre a pakisztáni törzsi területek ellen, túlnyomó többségüket az elmúlt öt év során.

Forrás: MTI

Kapcsolódó blog bejegyzésünk:

Amerikai terrorizmus: Élet drón-halállal Kattintson ide...

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 75 092 764 megtekintés

Videó: 48 320 717 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen6923634

Jelenleg az oldalon

4
Online

Interreg CE1013 REFREsh