A kínai közmédia egy összeállítást tett közzé: „A rossz levegő öt váratlan pozitív hatása" címmel. Aztán gyorsan el is tüntették.

Kína sűrűn lakott tengerparti részeit és a fővárost hetek, de inkább hónapok óta fojtogatja a sűrű szmog. A köd nem csak ronda és büdös, de kimondottan káros is. A tüdőrákos esetek száma az utóbbi időben látványosan növekszik, nemrég már egy nyolc éves kislánynál is diagnosztizálták a gyilkos kórt. Az emberek szenvednek, maszkot kötnek az arcukra, az autóforgalmat korlátozzák, hatalmas a tumultus a tömegközlekedésben, a gyerekeket pedig már az iskolaudvarra se engedik ki – a hagyományos zászlófelvonást számítógépes szimulációval oldják meg. Mit tegyen ilyenkor az állami média, amelyiknek mégis csak az a feladata Kínában (is), hogy jó híreket sugározzon, és ne keltsen pánikot. A szerkesztők kiadták: nézzük a szmog jó oldalát. Sikerült, öt érvet is találtak a szmog mellett.

1. Egyesíti a kínai népet, eltűnik az ellentét város és vidék, kis és nagyváros között. Mindenki egyformán panaszkodik.

2. Demokratikus: mindenki ugyanazt a levegőt szívja. a gazdagok sem menekülhetnek előle. Persze ők beülhetnek a luxuskocsijaikba, és tisztíthatják is levegőt, sőt el is húzhatnak, de azért „nekik is rossz".

3. Növeli a lakosság tudatosságát. Felhívja a figyelmet arra, hogy „nem hiába nevezik külföldön is Kínát a világ műhelyének". Így akár még büszkék is lehetnek a kínaiak a szmogra.

4. A szmog vicces – vagy legalább is kiváló tréfákat lehet vele űzni. Mint pl: Soha nem voltunk még olyan távol egymástól, mint amikor fogtuk egymás kezét – de nem láttalak. (Ez láthatóan a „vicc" egy sajátos kínai értelmezése.

5. A szmogból még tanulni is lehet: az elmúlt hónapokban mindenkinek növekedtek az ismeretei meteorológiából, biológiából, sőt földrajzból és történelemből is. Akik pedig angolul tanulnak megismerték a „smog" szó jelentését.

Az anyag csak rövidebb ideig volt látható a Kínai Központi Televízió honlapján, aztán eltűnt. Valószínűleg a szerkesztők is rájöttek, hogy ezúttal kicsit túllőttek a célon. Az interneten persze azóta is keringenek a lementett változatok: a kommentelők szerint ebből is látszik, hogy van akinek már az eszét vette a szmog.

Forrás: asiaport.hu

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 75 072 832 megtekintés

Videó: 48 301 145 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen6920827

Jelenleg az oldalon

4
Online

Interreg CE1013 REFREsh