http://komlomedia.hu/komloi-naplo/10-belfold/11655-iden-szeptember-elsejeig-tart-a-balatoni-hajozasi-foszezon#sigProIda33ec86d31
A korábbi éveknél tovább, szeptember elsejéig tart a hajózási főszezon - közölte Kollár József, a Balatoni Hajózási Zrt. (BAHART) vezérigazgatója az MTI-vel csütörtökön, amikor köszöntötték a társaság menetrendi hajóinak idei félmilliomodik utasát.
A vezérigazgató beszámolója szerint idén eddig a cég menetrendi hajói és kompjai együttesen több mint 1,4 millió utast szállítottak. Mint kifejtette, a személyhajózásban a kedvezőtlen időjárású, csapadékos május miatt 5 százalékos a lemaradás a tavalyi, rekord utasforgalomhoz képest, amit várhatóan nem sikerül majd behozni a hajózási szezon végéig, de így is igen jó eredménynek számít. A komp forgalmában is rekordot hozott a tavalyi év, amely eredményt eddig időarányosan sikerült tartani - tette hozzá.
A társaság személyhajóinak idei félmilliomodik utasát a 40. születésnapját ünneplő, 260 utassal Badacsonyba tartó Badacsony nevű katamarán fedélzetén köszöntötték. Az eseményen a vezérigazgató beszámolt arról is, hogy a cég sétahajóit idén már közel 100 ezer utas vette igénybe, a bulihajó programokra több mint 13 ezren váltottak jegyet, és a gyermekes családoknak szóló Mastercard varázshajókon több mint 5 ezren utaztak. A BAHART személyhajóival a legforgalmasabb napokon akár 20 ezer, az átlagos főszezoni napokon 10-13 ezer utast szállít a Balatonon. A legkedveltebb települési hajójáratok továbbra is a Siófok-Balatonfüred-Tihany háromszögben, illetve a Fonyód-Badacsony útvonalon közlekednek a tájékoztatás szerint.
A vezérigazgató beszélt arról is, hogy míg a korábbi években augusztus 20-ig, tavaly pedig már pár nappal tovább tartott a hajózási főszezon, a tapasztalatok alapján a BAHART idén tovább hosszabbította a hajózási főidényt, így egészen szeptember 1-ig biztosítja a sűrűbb menetrendi közlekedést, és a teljes programhajó kínálatot az érintett kikötőkben.
A cég közleménye szerint augusztus 19-én és 20-án - igazodva a Balaton parti települések rendezvényeihez - tűzijátéknéző hajókat indít a társaság. Idén 10 kikötőből indulva, összesen 17 járat fedélzetéről nézhetik az utasok a tó közepéről a parti tűzijátékok színkavalkádját. A társaság szeptember 14-én őszi szezonnyitó rendezvényt tart a balatonboglári kikötőben, ahol a BAHART Regatta vitorlásverseny zárófutama mellett kempingtalálkozó és Gasztro Bormóló is lesz. Az eseményhez egyedi hajójáratokat indítanak.
Forrás: MTI
Fotók: BAHART