http://komlomedia.hu/komloi-naplo/10-belfold/14491-oktober-elso-hetvegejen-rendezik-meg-az-europai-madarmegfigyelo-napokat-2#sigProId15d4b4e7b1
A madarak őszi vonulását figyelhetik meg és rögzíthetik idén ősszel is az érdeklődők az Európai Madármegfigyelő Napok (EMN) keretében október 2-3-án - közölte az MTI-vel az esemény magyarországi koordinációját végző Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME).
A program célja, hogy információt gyűjtsenek az őszi madárvonulásról a lakosság segítségével.
A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) idén országszerte 18 megyében és a fővárosban, összesen több mint félszáz helyszínen várja az érdeklődőket a hétvégén.
A helyszínekről és a programokról az egyesület honlapján lehet tájékozódni (mme.hu/europai-madarmegfigyelo-napok-2021-oktober-2-3).
A programok között távcsöves madármegfigyelés, madárgyűrűzés, terepi kirándulás is szerepel. A programokra nem szükséges előzetesen jelentkezni.
A rendezvény egyben játékos verseny is az országok között, ahol a helyszínek, a résztvevők és a megfigyelt madarak száma alapján dőlnek el a virtuális dobogós helyek. Magyarország az utóbbi években mindig az első öt helyezett között szerepelt, tavaly két kategóriában is dobogós helyezést ért el.
Az összesített magyar eredmények gyarapításához nem csak a szervezett helyszíneken lehet hozzájárulni, bárki megszámolhatja a kert, az utca, a közeli park madarait és rögzítheti az adatokat egy online felületen.
Az adatokat a program honlapjáról letölthető, okostelefonon is kitölthető elektronikus űrlapon kell elküldeni vasárnap 16 óráig. (elektronikus űrlap: madármegfigyelés).
Az Európai Madármegfigyelő Napok (EMN) programot a Nemzetközi Madárvédelmi Tanács, a BirdLife International indította 1993-ban. Az eseményhez azóta közép-ázsiai partnerek is csatlakoztak, így az október első hétvégéjére meghirdetett rendezvényen immáron két kontinens őszi madárvonulásáról gyűjtenek adatokat a lakosság segítségével.
A program magyarországi koordinátora a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) mint a BirdLife International hazai képviselője.
Tavaly 30 ország, 1722 helyszínén csaknem 6 millió vonuló madarat figyelt meg az akció közel 24 ezer résztvevője - áll az MME hétfői közleményében.
Forrás: MTI