http://komlomedia.hu/komloi-naplo/10-belfold/15660-felavattak-az-elso-mentomellenyallvanyt-balatonalmadiban#sigProId6e029aa81c
Ingyenesen biztosít mentőmellényeket gyermekek számára az a mentőmellényállvány, amit vasárnap avatott fel a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata (VMSZ) Balatonalmádiban a település legnagyobb strandján.
A VMSZ várja további szponzorok jelentkezését, akik finanszíroznák újabb állványok megjelenését frekventált vízpartokon, nemcsak a Balaton partján, hanem országosan - áll a szervezet közleményében.
Bagyó Sándor, a VMSZ elnöke az első mentőmellényállvány avatóján elmondta, régi álmuk vált valóra. "A legveszélyeztetettebb korosztály számára biztosítunk ingyenes mentőmellényeket, hogy biztonságban legyenek a vízpartokon. Egy szaladgáló kisgyerek nagyon könnyen belesik a kikötő mély vizébe, egy stégről a folyóba vagy a vízibicikliről a tóba, és pillanatok alatt elmerülhet" - fogalmazott.
A vízmentők célja az, hogy a mentőmellény használata általánosan elterjedjen, és azt ugyanúgy magukhoz vegyék az emberek, amikor vízhez mennek, mint ahogy a cipőt is felveszik - áll a közleményben.
Az ingyenesen kölcsönvehető mentőmellényekről szóló tervek megvalósítását cégek segíthetik egy-egy állvány örökbefogadásával. Az állványok egy nagy mentőmellényt mintáznak, figyelemfelkeltőek és egyben figyelmeztetőek is. Balatonalmádiban, az első ilyen állványon tizenkét különböző méretű, bevizsgált mentőmellényt helyeztek ki. Ez a felirat áll rajta: "Vedd el!, Vedd fel!, Viseld! Tedd vissza!". A mellények egyedi színűek, egyedi azonosítóval vannak ellátva, nem kaphatóak kereskedelmi forgalomban, így arra ösztönzik az embereket, hogy használat után tegyék vissza a helyükre.
Az átadón részt vett Pandur Ferenc, a kezdeményezést kezdetektől támogató Balatonalmádi alpolgármestere is. Elmondta, hogy a város legnagyobb strandján, a Wesselényi strandon több tízezer ember fürdik, pihen, nyaral naponta, ezért számukra is fontos, hogy hozzájárulhatnak a balesetek megelőzéséhez.
A VMSZ a közleményben javasolja, hogy adjanak mentőmellényt a gyerekekre fürdéskor, SUP-ozáskor, gumicsónakázáskor vagy vízibiciklizéskor. Ezek sokkal biztonságosabb eszközök, mint a felfújható karúszók, úszógumik, amelyek könnyen kiszakadnak vagy lecsúsznak a gyermekekről. Hangsúlyozzák, hogy mentőmellényt hordó gyermeket sem szabad egyedül hagyni a vízben.
Forrás: MTI
Fotók: Balatonalmádi város